Tánjá - Likuté Ámárim

וְהִנֵּה, זֶה לְעוּמַּת זֶה עָשָׂה אֱלֹהִים

כִּי כְּמוֹ שֶׁנֶּפֶשׁ הָאֱלֹהִית כְּלוּלָה מֵעֶשֶׂר סְפִירוֹת קְדוֹשׁוֹת, וּמִתְלַבֶּשֶׁת בִּשְׁלֹשָׁה לְבוּשִׁים קְדוֹשִׁים

כָּךְ הַנֶּפֶשׁ דְּסִטְרָא אָחֳרָא מִקְּלִיפּוֹת נוֹגַהּ הַמְלוּבֶּשֶׁת בְּדַם הָאָדָם

כְּלוּלָה מֵעֶשֶׂר כִּתְרִין דִּמְסָאֲבוּתָא

שֶׁהֵן: שֶׁבַע מִדּוֹת רָעוֹת

הַבָּאוֹת מֵאַרְבַּע יְסוֹדוֹת רָעִים הַנִּזְכָּרִים לְעֵיל

וְשֵׂכֶל הַמּוֹלִידָן הַנֶּחְלָק לְשָׁלֹשׁ, שֶׁהֵן חָכְמָה בִּינָה וָדַעַת – מְקוֹר הַמִּדּוֹת

כִּי הַמִּדּוֹת הֵן לְפִי עֵרֶךְ הַשֵּׂכֶל

כִּי הַקָּטָן חוֹשֵׁק וְאוֹהֵב דְּבָרִים קְטַנִּים פְּחוּתֵי הָעֵרֶךְ, לְפִי שֶׁשִּׂכְלוֹ קָטָן וְקָצָר לְהַשִּׂיג דְּבָרִים יְקָרִים יוֹתֵר מֵהֶם

וְכֵן מִתְכַּעֵס וּמִתְקַצֵּף מִדְּבָרִים קְטַנִּים, וְכֵן בְּהִתְפָּאֲרוּת וּשְׁאָר מִדּוֹת

וְעֶשֶׂר בְּחִינוֹת אֵלּוּ הַטְּמֵאוֹת, כְּשֶׁאָדָם מְחַשֵּׁב בָּהֶן אוֹ מְדַבֵּר אוֹ עוֹשֶׂה

הֲרֵי מַחֲשַׁבְתּוֹ שֶׁבְּמוֹחוֹ וְדִבּוּרוֹ שֶׁבְּפִיו וְכֹחַ הַמַּעֲשִׂיי שֶׁבְּיָדָיו וּשְׁאָר אֵיבָרָיו, נִקְרָאִים "לְבוּשֵׁי מְסָאֲבוּ" לְעֶשֶׂר בְּחִינוֹת אֵלּוּ הַטְּמֵאוֹת

שֶׁמִּתְלַבְּשׁוֹת בָּהֶן בִּשְׁעַת מַעֲשֶׂה אוֹ דִּבּוּר אוֹ מַחֲשָׁבָה

וְהֵן הֵם כָּל הַמַּעֲשִׂים אֲשֶׁר נַעֲשִׂים תַּחַת הַשֶּׁמֶשׁ

אֲשֶׁר "הַכֹּל הֶבֶל וּרְעוּת רוּחַ", וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בַּזֹּהַר בְּשַׁלַּח, שֶׁהֵן "תְּבִירוּ דְרוּחָא כוּ'"

וְכֵן כָּל הַדִּבּוּרִים וְכָל הַמַּחֲשָׁבוֹת אֲשֶׁר לֹא לַה' הֵמָּה וְלִרְצוֹנוֹ וְלַעֲבוֹדָתוֹ

שֶׁזֶּהוּ פֵּירוּשׁ לְשׁוֹן "סִטְרָא אָחֳרָא", פֵּירוּשׁ – צַד אַחֵר, שֶׁאֵינוֹ צַד הַקְּדוּשָּׁה

וְצַד הַקְּדוּשָּׁה –אֵינוֹ אֶלָּא הַשְׁרָאָה וְהַמְשָׁכָה מִקְּדוּשָּׁתוֹ שֶׁל הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא

וְאֵין הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא שׁוֹרֶה אֶלָּא עַל דָּבָר שֶׁבָּטֵל אֶצְלוֹ יִתְבָּרֵךְ, בֵּין בְּפוֹעַל מַמָּשׁ – כְּמַלְאָכִים עֶלְיוֹנִים

בֵּין בְּכֹחַ – כְּכָל אִישׁ יִשְׂרָאֵל לְמַטָּה, שֶׁבְּכֹחוֹ לִהְיוֹת בָּטֵל מַמָּשׁ לְגַבֵּי הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא בִּמְסִירַת נַפְשׁוֹ עַל קְדוּשַּׁת ה'

וְלָכֵן אָמְרוּ רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה, שֶׁאֲפִילוּ אֶחָד שֶׁיּוֹשֵׁב וְעוֹסֵק בַּתּוֹרָה – שְׁכִינָה שְׁרוּיָה כוּ'

וְ"כָל בֵּי עֲשָׂרָה שְׁכִינְתָּא שַׁרְיָא" לְעוֹלָם

אֲבָל כָּל מַה שֶּׁאֵינוֹ בָּטֵל אֶצְלוֹ יִתְבָּרֵךְ, אֶלָּא הוּא דָּבָר נִפְרָד בִּפְנֵי עַצְמוֹ, אֵינוֹ מְקַבֵּל חַיּוּת מִקְּדוּשָּׁתוֹ שֶׁל הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא

מִבְּחִינַת פְּנִימִית הַקְּדוּשָּׁה וּמַהוּתָהּ וְעַצְמוּתָהּ בִּכְבוֹדָהּ וּבְעַצְמָהּ, אֶלָּא מִבְּחִינַת אֲחוֹרַיִים

שֶׁיּוֹרְדִים מִמַּדְרֵגָה לְמַדְרֵגָה רִבְבוֹת מַדְרֵגוֹת, בְּהִשְׁתַּלְשְׁלוּת הָעוֹלָמוֹת דֶּרֶךְ עִלָּה וְעָלוּל

וְצִמְצוּמִים רַבִּים

עַד שֶׁנִּתְמַעֵט כָּל כָּךְ הָאוֹר וְהַחַיּוּת, מִיעוּט אַחַר מִיעוּט, עַד שֶׁיָּכוֹל לְהִתְצַמְצֵם וּלְהִתְלַבֵּשׁ בִּבְחִינַת גָּלוּת

תּוֹךְ אוֹתוֹ דָּבָר הַנִּפְרָד, לְהַחֲיוֹתוֹ וּלְקַיְּימוֹ מֵאַיִן לְיֵשׁ

שֶׁלֹּא יַחֲזוֹר לִהְיוֹת אַיִן וָאֶפֶס כְּבַתְּחִלָּה מִקּוֹדֶם שֶׁנִּבְרָא.

וְלָכֵן נִקְרָא עוֹלָם הַזֶּה וּמְלוֹאוֹ, עוֹלַם הַקְּלִיפּוֹת וְסִטְרָא אָחֳרָא

וְלָכֵן כָּל מַעֲשֵׂה עוֹלָם הַזֶּה קָשִׁים וְרָעִים, וְהָרְשָׁעִים גּוֹבְרִים בּוֹ, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר מ"ב סוֹף פֶּרֶק ד'

ﬠִם הֱיוֹת בְּתוֹכוֹ ﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דַּﬠֲשִׂיָּה דִקְדוּשָּׁה, וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּﬠֵץ חַיִּים שַׁﬠַר מ"ג

וּבְתוֹךְ ﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דַּﬠֲשִׂיָּה אֵלּוּ הֵן ﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דִּיצִירָה, וּבְתוֹכָן ﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דִּבְרִיאָה, וּבְתוֹכָן ﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דַּאֲצִילוּת, שֶׁבְּתוֹכָן אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא

וְנִמְצָא אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא מָלֵא כָּל הָאָרֶץ הַלֵּזוּ הַתַּחְתּוֹנָה, ﬠַל יְדֵי הִתְלַבְּשׁוּתוֹ בְּﬠֶשֶׂר סְפִירוֹת דְּאַרְבַּע עוֹלָמוֹת: אֲצִילוּת־בְּרִיאָה־יְצִירָה־ﬠֲשִׂיָּה

כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּﬠֵץ חַיִּים שַׁﬠַר מ"ז פֶּרֶק ב' וּבְסֵפֶר גִּלְגּוּלִים פֶּרֶק כ'

אֶלָּא שֶׁהַקְּלִיפּוֹת הֵן נֶחְלָקוֹת לִשְׁתֵּי מַדְרֵגוֹת, זוֹ לְמַטָּה מִזּוֹ

הַמַּדְרֵגָה הַתַּחְתּוֹנָה, הִיא שָׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת וְרָעוֹת לְגַמְרֵי, וְאֵין בָּהֶם טוֹב כְּלָל

וְנִקְרְאוּ בְּמִרְכֶּבֶת יְחֶזְקֵאל "רוּחַ סְעָרָה" וְ"עָנָן גָּדוֹל וְגוֹ'"

וּמֵהֶן נִשְׁפָּעוֹת וְנִמְשָׁכוֹת נַפְשׁוֹת כָּל אוּמּוֹת הָעוֹלָם, וְקִיּוּם גּוּפָם

וְנַפְשׁוֹת כָּל בַּעֲלֵי חַיִּים הַטְּמֵאִים וַאֲסוּרִים בַּאֲכִילָה, וְקִיּוּם גּוּפָם

וְקִיּוּם וְחַיּוּת כָּל מַאֲכָלוֹת אֲסוּרוֹת מֵהַצּוֹמֵחַ, כְּמוֹ עָרְלָה וְכִלְאֵי הַכֶּרֶם כוּ', וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר מ"ט פֶּרֶק ו'

.וְכֵן קִיּוּם וְחַיּוּת כָּל הַמַּעֲשֶׂה דִּבּוּר וּמַחֲשָׁבָה שֶׁל כָּל שַׁסַ"ה לֹא תַעֲשֶׂה וְעַנְפֵיהֶן, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב שָׁם סוֹף פֶּרֶק ה'

És íme: „Ezt is, amazt is Isten készítette azért”¹, ahogy az isteni lélek magába foglalja a tíz szent szférát és három szent ruhába van öltöztetve, amely a gondolat, a beszéd és a cselekedet, ugyanígy a szitrá áchrá lelke, a másik oldal, azaz a rossz ösztön, melyről részletesen beszélünk majd ebben a fejezetben, a kelipot nogából származik, amely az ember vérébe van öltözve - ahogyan az 1. fejezetben kifejtettük, az állati lélek a vérbe öltözik, így élteti a testet -, és ez a lélek is tíz „tisztátalansági koronából” áll, azaz a kelipák képességeiből, amelyeket a kabbalisztikus terminológiában „koronáknak” neveznek.

Ez a tíz képesség: a hét gonosz midá (hét gonosz érzelmi tulajdonság), amelyek a fent (az 1. fejezetben) említett négy gonosz elemből erednek, és az értelem (széchel), amely ezt, a hét gonosz tulajdonságot szüli, és amely három részre oszlik, nevezetesen a chochmára, a binára és a dáátra, a tulajdonságok forrására.

Az intellektuális képességeket a gonosz tulajdonságok forrásaként írják le, mivel a tulajdonságok arányosak az ember intellektusának minőségével.

Egy gyermek vágyik és szereti (vagyis a cheszed tulajdonságát fejezi ki) a jelentéktelen, kis értékű dolgokat, mert az intellektusa túl éretlen és még hiányos ahhoz, hogy fontosabb dolgokat értékeljen.

Az Álter Rebbe egy példával illusztrálja, hogy minden jó tulajdonságnak megvan a fonákja, egy rossz tulajdonság:

Hasonlóképpen, a gevurá, azaz az erő tulajdonságának tekintetében: az embert felbosszantják és feldühítik a jelentéktelen dolgok, és hasonlóképpen a kérkedés dolgában (ami a tiferet tulajdonságát fejezi ki), és így tovább más jellemtulajdonságok esetén. 

Ez a tíz tisztátalan kategória pedig: azt jelenti, hogy amikor az ember ezekből származó gondolatokat gondol, pl. amikor arra gondol, hogyan szerezhet meg valamit, amire vágyik, vagy ezekből származó szavakat mond, vagy olyan cselekedetet tesz, amely ezeket szolgálja vagy kifejezi, akkor a gondolatot az agyában, a szavakat a szájában, a cselekvés erejét a kezében és más szerveiben, akkor azt „tisztátalan ruháknak” hívjuk, e tíz tisztátalan kategória számára, amelyek e ruhákba öltöznek a cselekedet, a beszéd vagy a gondolat idején.

Korábban, a 4. fejezetben megtanultuk, hogy az isteni lélek a gondolat, a beszéd és a cselekedet , „ruhájába” öltözik - a Tóra és a micvák ügyeiben – és ezek által fejezi ki magát. Ám vajon az állati léleknek is vannak ruhái - a bűnös gondolatok, szavak vagy cselekedetek?

A Tánjá arra hívja fel a figyelmünket, hogy ez nem így van. Minden gondolat, szó és cselekedet, amely nem Isten és az Ő szolgálata felé irányul, még ha nem is bűnös valójában, a kelipá (héj), azaz az állati lélek ruhája.

Az állati lélek ezen ruhái közé tartozik minden tett, amit a Nap alatt teszünk, azaz minden hétköznapi, profán cselekedet, amelyek mind „hiábavalóság és a lélek nyomorúsága”² , ahogyan a Zohár a Besálách hetiszakaszhoz tartozó része értelmezi: „a szellem, a szentség romlása”³.

Hasonlóképpen, minden szó és minden gondolat, amely nem Istenre, az Ő akaratára és szolgálatára irányul, mind az állati lélek ruhája, mert ez a szitra áchrá kifejezés jelentése - szó szerint "a másik oldal", azaz nem a szentség oldala.

De vajon mit jelent a szentség? A szentség oldala pedig nem más, mint Isten szentségének lakozása és kiterjesztése.

Isten pedig csak abban lakozik, ami átadta, azaz teljesen alárendelte magát Neki – áldassék - , akár tényleges alávetettségről van szó, ami még az adott teremtmény külsőségeiben is látható, mint a mennyei angyalok esetében, akiknek egész lénye tökéletesen átadta magát Istennek, akár pedig potenciálról, mint minden zsidó esetében itt lent, ebben a fizikai világban, akik képes arra, hogy teljesen átadják magukat Isten előtt a mártíromságon keresztül Isten Nevének megszentelése érdekében.

Ezért mondták bölcseink, hogy „ha csak egy ember is ül és Tóra-tanulmányozással foglalkozik, az Isteni Jelenlét nyugszik rajta”⁴. Továbbá az is írva van, „minden tíz zsidó összejövetelén az Isteni Jelenlét nyugszik”⁵, tíz zsidó ember alkot egy gyülekezetet, amelyen az isteni Jelenlét, a sechiná, képes nyugodni.

Bármi azonban, ami nem adja át magát Istennek, hanem úgy tekint magára, mintha egy önmagától különálló dolog lenne, nem Isten szentségéből kapja életét, pontosabban fogalmazva nem a pnimijutból, azaz a szentség belső aspektusából, a lényegéből és magjából, hanem az achorájimból, azaz úgymond Isten szentségének a "hátsó részéből" kapja az életerejét.

Ez az életerő korlátozott formája és amely úgy éri el a lelket borító héjat, hogy a világok láncolatszerű alászállásában, az ok és okozat módján, fokozatról fokozatra, a szintek sokaságán keresztül ereszkedik lefelé.

Az életerő sok cimcumim, vagyis összehúzódáson keresztül ereszkedik alá - és ez a folyamat olyan mértékben csökkenti az életerőt, hogy az összehasonlíthatatlanul alacsonyabb lesz, mint eredeti állapotában.

De vajon milyen mértékig történik ez a csökkenés, melyben Isten eredetileg végtelen fénye a fizikai világ szintjére csökken?

Az eredetileg Istentől származó fény – másszóval energia - és az életerő oly nagymértékben csökken, csökkenésről csökkenésre, amíg képes lesz arra, hogy egyfajta száműzetésbe húzódjon össze és abban burkolózzon, ami azt jelenti, hogy ahelyett, hogy átadná magát az isteni életerőnek, a tárgy, amelybe az életerő öltözött, uralja azt; ahogy például a száműzetésben lévő foglyot uralják a fogvatartói.

Az életerő tehát a száműzetés állapotában van abban a tárgyban, amely a szentségtől elkülönül (vagyis amely magát elkülönültnek tartja), életerőt és létet ad neki, ami azt okozza, hogy az adott tárgy a nemlétből a létbe lépjen, hogy ne térjen vissza eredeti, nemlétező állapotába, amilyen azelőtt volt, hogy a belé öltözött életerő megteremtette volna.

Röviden: Mindaz, ami nem adta át magát Istennek, hanem önmagát tőle különállónak tartja, számos alászállás és különböző összehúzódás útján kapja életerejét az isteniségből, igaz, annak „csak a hátsó részéből”. Az isteni életerő a száműzetés állapotában rejtőzik az ilyen emberben; így a kelipá, azaz a héj birodalmába tartozik. Most már világos, hogy minden olyan gondolat, szó vagy cselekedet, amely nem Isten szolgálatára irányul - tehát nem adta át magát az Istennek -, miért az állati lélek ruhája, amely a kelipából származik, még akkor is, ha az a gondolat, szó vagy cselekedet valójában nem gonosz.

Ezért nevezik ezt a világot mindazzal együtt, amit tartalmaz, a kelipot és a szitrá áchrá világának - annak ellenére, hogy ez a világ is Isten szentségéből kapja életerejét.

Ez az oka annak is, hogy e világ minden ügye súlyos és gonosz, és a gonoszok uralkodnak benne, ahogy az Éc Cháim című könyv, 42. kapu, 4. fejezet végén írja.

[Az biztos, hogy ez a világ tartalmazza az ászijá világának tíz szféráját⁶, ahogyan az Éc Cháim című könyv 43. kapujában írva van.

Nos, az ászijá e tíz szférában benne van a jecirá világának tíz szférája, és bennük a brijá világának tíz szférája, és bennük az ácilut világának tíz szférája, amelyben az Or Éjn Szof, a Végtelen Fény lakozik.

Így tehát az Or Éjn Szof áthatja ezt az egész legalsó világot azáltal, hogy a négy Világ tíz szférájába – az ácilutba, a brijába, a jecirába és az ászijába - öltözik, ahogyan azt Éc Cháim című könyv 47. kapu, 2. fejezet, és a Széfer Gilgulim (Lélekvándorlás könyve) című könyv 20. fejezet írja.

Mivel e világ teremtményei nem adják át magukat nyíltan Istennek, ez a világ a klipá és a szitrá áchrá világa.

Eddig azt magyaráztuk, hogy minden gondolat, kijelentés és cselekedet, amely nem a szentség felé irányul, az a szitrá áchrá, és hogy ezek azok a ruhák, amelyekkel az állati lélek kifejezi magát.

De ez csupán a ruhákat helyezi egy szintre magával az állati lélekkel, amely hozzájuk hasonlóan a szitrá áchrából ered. Korábban azonban azt is mondtuk, hogy az isteni lélek ruhái magasabb szellemi szinten vannak, mint maga a lélek, és felemelik azt, és hogy az állati lélek az isteni lélek tükörképeként épül fel. Ebből következik, hogy az állati lélek ruhái még alacsonyabb szintűek, mint maga az állati lélek, így lealacsonyítják azt. 

Az Alter Rebbe arra a következtetésre jut, hogy vannak az állati léleknek olyan ruhái, amelyek a kelipát nogá - a lélek természetes állapota - szintjéről a három teljesen tisztátalan kelipá szintjére húzzák le a lelket. Ezek a bűnös gondolatok és a tiltott szavak és cselekedetek.

A klipát, a lelket borító héjat, azonban két kategóriára osztják, az egyik alacsonyabb, mint a másik.

Az alsó kategória három teljesen tisztátalan és gonosz klipából áll, amelyek semmi jót nem tartalmaznak.

Jechezkel próféta látomásában az isteni szekérről, amelyben látta és leírta az istenséget elrejtő erőket, ezeket „viharos szélnek”, „nagy felhőnek” és „lobogó tűznek” nevezi⁶, e három teljesen tisztátalan klipát jelképezve.

Belőlük fakad és származik a világ minden gonosz nemzetének lelke és a testük fenntartó ereje, amely fenntartja létüket, eltekintve a lélektől, amely viszont élteti őket.

Szintén ezekből a kelipákból származik minden olyan élőlény lelke, amely tisztátalan, és amelyet tilos megenni, valamint a testük fenntartó ereje.

Illetve ezekből származik az összes olyan tiltott növényzet létezése és élete is, mint például az orlá,⁷ a kiléj hákerem, és így tovább, ezekből a kelipákból származik, ahogyan az Éc Chájm, 49. kapu, 6. fejezet 6. fejezetében írva van.

Hasonlóképpen, ezekből a kelipákból származik a 365 bibliai tilalom bármelyikét megsértő bármely cselekedet, kijelentés vagy gondolat léte és élete, valamint az azokból származtatott rabbinikus tiltások mind ebből a három tisztátalan klipából származnak, ahogy ott az előbb említett Éc Chájim c. könyvben írva van, az 5. fejezet végén.

1. Prédikátor 7:14
2. Prédikátor 1:14
3. Zohár II., 59a
4. Misna, Ávot 3:6
5. Szánhedrin 39a
6. Jechezkel 1:4
7. Egy gyümölcsfa termése az első három évben, melyet tilos fogyasztani. Lásd 3Mózes 19:23-24
8. Tilos szőlőmagot ültetni két más típusú, gabonafélékből, hüvelyesekből vagy zöldségekből származó maggal együtt; tilos továbbá a fenti kategóriákba tartozó magot szőlőtő közvetlen közelébe ültetni. Tilos az ilyen föld, a kilájim aktív megművelése, ami magában foglalja az öntözést, a trágyázást és a gyomlálást. Ez a tilalom minden olyan egynyári növényre (zöldségként, nem faként definiálva) vonatkozik, amelyet emberi vagy állati fogyasztásra termesztenek. Lásd 5Mózes 22:9