וְהִנֵּה, כָּל בְּחִינָה וּמַדְרֵגָה מִשָּׁלֹשׁ אֵלּוּ: נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה – כְּלוּלָה מֵעֶשֶׂר בְּחִינוֹת

כְּנֶגֶד עֶשֶׂר סְפִירוֹת עֶלְיוֹנוֹת שֶׁנִּשְׁתַּלְשְׁלוּ מֵהֶן

הַנֶּחְלָקוֹת לִשְׁתַּיִם

שֶׁהֵן: שָׁלֹשׁ אִמּוֹת וְשֶׁבַע כְּפוּלוֹת

פֵּירוּשׁ, חָכְמָה בִּינָה וָדַעַת, וְשִׁבְעַת יְמֵי הַבִּנְיָן: חֶסֶד גְּבוּרָה תִּפְאֶרֶת כוּ'

וְכָךְ בְּנֶפֶשׁ הָאָדָם, שֶׁנֶּחְלֶקֶת לִשְׁתַּיִם: שֵׂכֶל וּמִדּוֹת

הַשֵּׂכֶל כּוֹלֵל: חָכְמָה בִּינָה וָדַעַת, וְהַמִּדּוֹת הֵן: אַהֲבַת ה' וּפַחְדּוֹ וְיִרְאָתוֹ וּלְפָאֲרוֹ כוּ'

וְחָכְמָה־בִּינָה־דַּעַת נִקְרְאוּ אִמּוֹת וּמָקוֹר לַמִּדּוֹת, כִּי הַמִּדּוֹת הֵן תּוֹלְדוֹת חָכְמָה־בִּינָה־דַּעַת

וּּבֵיאוּר הָעִנְיָן, כִּי הִנֵּה הַשֵּׂכֶל שֶׁבַּנֶּפֶשׁ הַמַּשְׂכֶּלֶת, שֶׁהוּא הַמַּשְׂכִּיל כָּל דָּבָר –

נִקְרָא בְּשֵׁם "חָכְמָה", "כֹּ"חַ מָ"ה"

וּכְשֶׁמּוֹצִיא כֹּחוֹ אֶל הַפּוֹעַל, שֶׁמִּתְבּוֹנֵן בְּשִׂכְלוֹ לְהָבִין דָּבָר לַאֲשׁוּרוֹ

וּלְעָמְקוֹ

מִתּוֹךְ אֵיזֶה דְּבַר חָכְמָה הַמּוּשְׂכָּל בְּשִׂכְלוֹ –

נִקְרָא "בִּינָה"

וְהֵן הֵם "אָב" וָ"אֵם" הַמּוֹלִידוֹת אַהֲבַת ה' וְיִרְאָתוֹ וּפַחְדּוֹ

כִּי הַשֵּׂכֶל שֶׁבַּנֶּפֶשׁ הַמַּשְׂכֶּלֶת, כְּשֶׁמִּתְבּוֹנֵן וּמַעֲמִיק מְאֹד בִּגְדוּלַּת ה'

אֵיךְ הוּא "מְמַלֵּא כָּל עָלְמִין"

וְ"סוֹבֵב כָּל עָלְמִין"

וְ"כוּלָּא קַמֵּיהּ כְּלָא חֲשִׁיב"

נוֹלְדָה וְנִתְעוֹרְרָה מִדַּת יִרְאַת הָרוֹמְמוּת בְּמוֹחוֹ וּמַחֲשַׁבְתּוֹ

לִירֹא וּלְהִתְבּוֹשֵׁשׁ מִגְּדוּלָּתוֹ יִתְבָּרֵךְ שֶׁאֵין לָהּ סוֹף וְתַכְלִית

וּפַחַד ה' בְּלִבּוֹ

וְשׁוּב יִתְלַהֵב לִבּוֹ בְּאַהֲבָה עַזָּה כְּרִשְׁפֵּי אֵשׁ, בַּחֲשִׁיקָה וַחֲפִיצָה וּתְשׁוּקָה וְנֶפֶשׁ שׁוֹקֵקָה

לִגְדוּלַּת אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא

וְהִיא כְּלוֹת הַנֶּפֶשׁ, כְּדִכְתִיב: "נִכְסְפָה וְגַם כָּלְתָה נַפְשִׁי וְגוֹ'", וּכְתִיב: "צָמְאָה נַפְשִׁי לֵאלֹהִים וְגוֹ'", וּכְתִיב: "צָמְאָה לְךָ נַפְשִׁי וְגוֹ“

וְהַצִּמָּאוֹן, הוּא מִיסוֹד הָאֵשׁ שֶׁבַּנֶּפֶשׁ הָאֱלֹהִית

וּכְמוֹ שֶׁכָּתְבוּ הַטִּבְעִיִּים, וְכֵן הוּא בְּעֵץ חַיִּים, שֶׁיְּסוֹד הָאֵשׁ הוּא בַּלֵּב

וּמְקוֹר הַמַּיִם וְהַלֵּיחוֹת מֵהַמּוֹחַ

וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר נ', שֶׁהִיא בְּחִינַת חָכְמָה שֶׁנִּקְרָא מַיִם שֶׁבַּנֶּפֶשׁ הָאֱלֹהִית

וּשְׁאָר הַמִּדּוֹת כּוּלָּן, הֵן עַנְפֵי הַיִּרְאָה וְהָאַהֲבָה וְתוֹלְדוֹתֵיהֶן, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּמָקוֹם אַחֵר

וְהַדַּעַת, הוּא מִלְּשׁוֹן "וְהָאָדָם יָדַע אֶת חַוָּה", וְהוּא לְשׁוֹן הִתְקַשְּׁרוּת וְהִתְחַבְּרוּת

שֶׁמְּקַשֵּׁר דַּעְתּוֹ בְּקֶשֶׁר אַמִּיץ וְחָזָק מְאֹד, וְיִתְקַע מַחֲשַׁבְתּוֹ בְּחוֹזֶק בִּגְדוּלַּת אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא, וְאֵינוֹ מַסִּיחַ דַּעְתּוֹ

כִּי אַף מִי שֶׁהוּא חָכָם וְנָבוֹן בִּגְדוּלַּת אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא, הִנֵּה אִם לֹא יְקַשֵּׁר דַּעְתּוֹ וְיִתְקַע מַחֲשַׁבְתּוֹ בְּחוֹזֶק וּבְהַתְמָדָה –

לֹא יוֹלִיד בְּנַפְשׁוֹ יִרְאָה וְאַהֲבָה אֲמִיתִּית, כִּי אִם דִּמְיוֹנוֹת שָׁוְא

וְעַל כֵּן, הַדַּעַת הוּא קִיּוּם הַמִּדּוֹת וְחַיּוּתָן

וְהוּא כּוֹלֵל חֶסֶד וּגְבוּרָה, פֵּירוּשׁ, אַהֲבָה וַעֲנָפֶיהָ וְיִרְאָה וַעֲנָפֶיהָ

És íme, a lélek mindhárom aspektusa és szintje, azaz a nefes, ruách és nesámá tíz aspektusból áll, melyek a tíz isteni szférának felelnek meg, melyből származnak.

A tíz isteni szférát két általános kategóriára oszthatjuk, amelyek szerint a szférák közül három „anya”, azaz ezek a maradék hét szféra eredendői, csakúgy, ahogy az anyától származnak a gyermekek, és hét „kettős”, azaz a maradék hét isteni szféra „kettős”, abban a tekintetben ahogy megmutatkozik a világban, ahogy ezt nemsokára meglátjuk.

Ennek magyarázata az alábbi: a chochmá, azaz tudás, a biná, azaz értelem, és a dáát, azaz bölcsesség az „anyák” és a hét „kettős” szféra az emocionális attribútumok, amelyeket a „teremtés hét napjaként” ismerünk: cheszed, azaz jótékonyság, gevurá, azaz erő, tiferet, azaz szépség,  és így tovább, a maradék négy a necách, azaz győzelem vagy kitartás, hod, azaz ragyogás, jeszod, azaz alap és málchut, azaz királyság.

A hét emocionális attribútumot azért hasonlítja a hászid irodalom a teremtés hét napjához, mert a teremtés egyes napjain az egyes attribútumok domináltak. Első nap a cheszed, második nap a gevurá és így tovább.

Csakúgy, mint a tíz isteni szféra két kategóriára osztható, az emberi lélek is két kategóriára osztható: a széchel, mely intellektust vagyis kognitív érzéket jelent és a midot, azaz emocionális attribútum.

Az intellektus kategóriájába tartozik a chochmá, a biná és a dáát, míg a midot kategóriájába, mely a cheszed, gevurá stb. tartozik az Istenszeretet és Istenfélelem, Istenmagasztalás és így tovább.

A szeretet a cheszed, azaz jótékonyság megfelelője, mivel ugyanannak a tulajdonságnak a belső, azaz érzelmi, és külső, azaz gyakorlati aspektusa; az Istenfélelem ugyanakkor a gevurá, azaz erő, Isten dicsőítése pedig a tiferet, azaz szépség manifesztációja.

A chochmá-tudás, biná-értelem és dáát-bölcsesség a midotnak, azaz emocionális attribútimok anyja, hiszen minden emocionális attribútum belőlük származik.

A chochmá az értelem első felvillanása, egy gondolat kiinduló és belső pontja, mely ugyan magában foglalja az elme minden részletét, de ezek még homályosak (ezért is helyénvaló a ponthoz történő hasonlítás, melynek csak első látásra nincs kiterjedése, de valójában természetesen van).

A chochmát bárák hamavriknak is nevezik, a megvilágosodás intuitív felvillanásának, amely az értelmi kinyilatkoztatás kezdete. Megfigyelhető például, hogy egy adott kérdés megválaszolásán fáradozó ember hirtelen egy intuitív villanásban rájön, hogy a kérdés egy bizonyos gondolatmenet mentén megválaszolható. A megvilágosodás pillanatában még nem tudja pontosan, hogy az adott kérdésre mi a válasz, csak azt tudja, hogy jó úton van a probléma megoldása felé. 

Ezt követően lép működésbe a biná, az értelem, a megértés képessége. A gondolkodás révén a biná felfogja, kikristályosítja és tisztázza a chochmá homályában rejlő gondolat részleteit, míg végül a gondolat teljes valójában nyilvánvalóvá válik. Ezért a biná funkcióját úgy írják le, hogy mévin dávár mitoch dávár, azaz egy dolgot a másikból megérteni. 

Miután az ember teljesen megértett egy adott gondolatot vagy problémát, annak minden részletével együtt, el kell merülnie benne, mely nagyfokú elköteleződést igényel. Egy adott eszme ugyanis csak így tud hatni az emberre: ha a megértése egy adott dolog kívánatos voltára mutat rá, akkor az szeretetet fog szülni iránta; azonban ha ehelyett egy adott dolog káros voltára mutatunk rá, akkor az félelemérzettel fog eltölteni és menekülni fog tőle. Azt a képességet, amellyel az ember ily módon elmerül egy eszmében, dáátnak, azaz bölcsességnek nevezik, ami etimológiai rokon a tórai versben megfogalmazott „És Ádám megismerte (jádá) Évát”¹, amely ige kötődést és egyesülést jelent.

A fentiek, azaz annak magyarázata, hogy az intellektus három fakultánsa, a megvilágosodás, a megértés és a bölcsesség a következő: minden dolgot először a lélek intellektuális oldala érzékel az érzelmi vonatkozás csak ez után alakul ki.

Ezért is hívják a tudást chochmának, mely a koách (erő) és a má (azaz mi) héber szavak egyesüléséből áll. Mely tulajdonképpen azt jelenti, hogy „Mi az”.²

Az első rácsodálkozás egy adott dologra a „Mi az” kérdésben foglalható össze, hiszen ilyenkor még az adott dolog nem világos, nem érthető, minden csak potenciál és lehetőség, a tényleges megértés a kognitív folyamat egy későbbi szakaszában tárul fel.

Amikor pedig az adott gondolat potenciálból valósággá válik, vagyis amikor az intellektus használatával elmélyed az adott kérdés vagy dolog lényegén hogy azt jól megértse és megismerje annak mélységét, amint az potenciális koncepcióból az intellektus által lényegi valósággá válik, azt hívjuk binának, azaz megértésnek az adott dolog, kérdés vagy téma teljes mélységében.

Ezek, a chochmá és a biná képessége az „apa” és az „anya”, akikből az Istenszeretet és az Istenfélelem származik.

Hiszen amikor a racionális lélek elmélyül és elgondolkodik azon, hogy Isten miképpen „tölt ki minden világot” és miképpen „vesz körbe minden világot” és hogy „Istenhez képest minden jelentéktelen”, akkor bizony Isten fenségessége iránti tisztelet tulajdonsága születik meg és ébred fel az ember elméjében és gondolkodásában, hogy féljünk és alázatosak legyünk az Ő áldott nagysága előtt, amely végtelen és korlátlan, és Isten félelme felébred szívünkben.

Isten végtelenségén, fenségén és a magunk jelentéktelenségén való felismerés és töprengés által alakul ki az Istenfélelem tulajdonsága, mely a gevurá, azaz az erő szférájának manifesztációja.

Ezután, a cheszed, azaz a jóság szférájának segítségével alakul ki az Istenszeretet, hogy az ember szíve a tűz lángjának erejével ég, a lélek, a Végtelen Isten, áldassék, iránti elhivatottsága, vágyakozása és epekedése miatt.

Ez az, amit úgy hívunk, hogy kálot hánefes, azaz a lelket felemésztő elhivatottság, ahogy írva van: „eleped a lelkem”³, és „szomjazik a lelkem”⁴ illetve ismét, egy másik helyen is úgy van írva „szomjazik a lelkem”⁵.

A szomjazás pedig az isteni lélekben lakozó tűzből származik, ahogy a tudománnyal foglalkozó emberek is leírták, illetve az Éc Cháim c. könyvben is le van írva: a tűz, a szívből ered, a víz és a nedvesség pedig az agyból, ahogy az Éc Cháim c. könyv 50. fejezetében van írva: a víz eleme a chochmá szintje, amely tulajdonképpen nem más, mint a „lélek vize”.

A maradék öt midá, azaz tulajdonság, mint a félelem és a szeretet leszármazása, ennek megfelelően azok is a chochmá és a biná, a tudás és az értelem szférájából származnak, ahogy ezt máshol leírtuk.

A fentiek alapján már érthetjük, hogy miért nevezik a chochmát és a binát a midot, a tulajdonságok "apjának" és "anyjának", mivel a chochmá és a biná általi megfigyelés révén születik a többi tulajdonság. A chochmát nevezik "apának". Ahogyan az apa agyából származó spermacsepp koncentrált és rejtett formában magában foglalja a gyermek testének minden szervét (ahogyan erről korábban szó volt), hasonlóképpen a chochmá egy jól meghatározható pontként rejtett módon tartalmazza az intellektus minden részletét. És ahogyan az anya az, akinek a testében a terhesség ideje alatt kifejlődik a magzat, a kezdeti kiindulópontból, a biná, a megértés tulajdonságába hívja életre a többi tulajdonságot.

De mi a helyzet a dááttal, a bölcsességgel, azaz a harmadik értelmi képességgel? A dáát is, mint korábban kifejtettük, a midot (tulajdonságok) "anyja" és forrása. De vajon a dáát mivel járul hozzá azok megszületéséhez?

A dáát, mely az „Ádám megismerte (jádá) Évát”¹ kifejezésből származik a kötődésre és egyesülésre utal.

Az isteni lélek szempontjából mindez azt jelenti, hogy a dáát állapotában az elme szorosan és igen erősen kapcsolódik a Végtelenhez, áldott legyen, anélkül, hogy akár a legkisebb mértékben is eltávolodna tőle.

Hiszen még ha valaki igen okos is, birtokolja a chochmá tulajdonságát és igen értelmes, mert birtokolja a megértés tulajdonságát, ami a Végtelen, áldott ő, nagyságának tudását illeti, ha a dáát, a bölcsesség tulajdonságát nem birtokolja és használja azt Isten megértéséhez, lelkében nem alakul ki a valódi félelem és szeretetet, csak csupa hiábavalóság. 

Ezért a dáát biztosítja a létet és az életerőt a midotnak, azaz tulajdonságoknak, így a dáátot is a midot „anyjának” hívjuk, a chochmá és a biná mellett. A dáát tehát magába foglalja a cheszedet, a jóságot és a gevurát, az erőt, ami azt jelenti, hogy a szeretetet és annak minden kiterjedését és a félelmet, illetve annak minden kiterjedését.

1. 1Mózes 4:1
2. Zohár III. 28a, uo. 34a, Tikuné Zohár, 65.
3. Zsoltárok 84:3
4. Zsoltárok 42:3
5. Zsoltárok 63:2