תַּנְיָא [בְּסוֹף פֶּרֶק ג' דְּנִדָּה]: "מַשְׁבִּיעִים אוֹתוֹ
תְּהִי צַדִּיק וְאַל תְּהִי רָשָׁע. וַאֲפִילוּ כָּל הָעוֹלָם כּוּלּוֹ אוֹמְרִים לְךָ צַדִּיק אַתָּה – הֱיֵה בְעֵינֶיךָ כְּרָשָׁע“"
וְצָרִיךְ לְהָבִין, דְּהָא תְּנַן [אָבוֹת פֶּרֶק ב']: "וְאַל תְּהִי רָשָׁע בִּפְנֵי עַצְמֶךָ
וְגַם, אִם יִהְיֶה בְעֵינָיו כְּרָשָׁע – יֵרַע לְבָבוֹ וְיִהְיֶה עָצֵב,
וְלֹא יוּכַל לַעֲבוֹד ה' בְּשִׂמְחָה וּבְטוּב לֵבָב,
וְאִם לֹא יֵרַע לְבָבוֹ כְּלָל מִזֶּה,
יָכוֹל לָבוֹא לִידֵי קַלּוּת, חַס וְשָׁלוֹם.
אַךְ הָעִנְיָן,
כִּי הִנֵּה מָצִינוּ בַּגְּמָרָא ה' חֲלוּקּוֹת: צַדִּיק וְטוֹב לוֹ, צַדִּיק וְרַע לוֹ,
רָשָׁע וְטוֹב לוֹ, רָשָׁע וְרַע לוֹ, וּבֵינוֹנִי.
וּפֵירְשׁוּ בַּגְּמָרָא: "צַדִּיק וְטוֹב לוֹ – צַדִּיק גָּמוּר,
צַדִּיק וְרַע לוֹ – צַדִּיק שֶׁאֵינוֹ גָמוּר."
וּבְרַעְיָא מְהֵימְנָא פָּרָשַׁת מִשְׁפָּטִים פֵּירַשׁ: צַדִּיק וְרַע לוֹ – שֶׁהָרָע שֶׁבּוֹ כָּפוּף לַטּוֹב וְכוּ,'
וּבַגְּמָרָא סוֹף פֶּרֶק ט' דִּבְרָכוֹת: "צַדִּיקִים – יֵצֶר טוֹב שׁוֹפְטָן כוּ', רְשָׁעִים – יֵצֶר הָרָע שׁוֹפְטָן
בֵּינוֹנִים – זֶה וָזֶה שׁוֹפְטָן וְכוּ.'
אָמַר רַבָּה: כְּגוֹן אֲנָא בֵּינוֹנִי. אָמַר לֵיהּ אַבַּיֵּי: לֹא שָׁבִיק מַר חַיֵּי לְכָל בִּרְיָּה וְכוּ’.'
וּלְהָבִין כָּל זֶה בַּאֵר הֵיטֵב,
וְגַם לְהָבִין מַה שֶּׁאָמַר אִיּוֹב [בָּבָא בַּתְרָא פֶּרֶק א']: "רִבּוֹנוֹ שֶׁל עוֹלָם, בָּרָאתָ צַדִּיקִים בָּרָאתָ רְשָׁעִים כוּ“'
וְהָא ‘צַדִּיק' וְ'רָשָׁע' לֹא קָאָמַר,
וְגַם לְהָבִין מַהוּת מַדְרֵגַת הַבֵּינוֹנִי,
שֶׁבְּוַדַּאי אֵינוֹ מֶחֱצָה זְכֻיּוֹת וּמֶחֱצָה עֲוֹנוֹת, שֶׁאִם כֵּן, אֵיךְ טָעָה רַבָּה בְּעַצְמוֹ לוֹמַר שֶׁהוּא בֵּינוֹנִי,
וְנוֹדָע דְּלָא פָסִיק פּוּמֵיהּ מִגִּירְסָא, עַד שֶׁאֲפִילוּ מַלְאַךְ הַמָּוֶת לֹא הָיָה יָכוֹל לִשְׁלוֹט בּוֹ,
וְאֵיךְ הָיָה יָכוֹל לִטְעוֹת בְּמֶחֱצָה עֲוֹנוֹת חַס וְשָׁלוֹם?
וְעוֹד, שֶׁהֲרֵי בְּשָׁעָה שֶׁעוֹשֶׂה עֲוֹנוֹת נִקְרָא רָשָׁע גָּמוּר
[וְאִם אַחַר־כָּךְ עָשָׂה תְּשׁוּבָה – נִקְרָא צַדִּיק גָּמוּר]
וַאֲפִילוּ הָעוֹבֵר עַל אִיסּוּר קַל שֶׁל דִּבְרֵי סוֹפְרִים – מִקְרֵי רָשָׁע, כִּדְאִיתָא בְּפֶרֶק ב' דִּיבָמוֹת וּבְפֶרֶק קַמָּא דְנִדָּה.
וַאֲפִילוּ מִי שֶׁיֵּשׁ בְּיָדוֹ לִמְחוֹת וְלֹא מִיחָה נִקְרָא רָשָׁע [בְּפֶרֶק ו' דִּשְׁבוּעוֹת].
וְכָל שֶׁכֵּן וְקַל וָחֹמֶר, בִּמְבַטֵּל אֵיזוֹ מִצְוַת עֲשֵׂה שֶׁאֶפְשָׁר לוֹ לְקַיְּימָהּ
כְּמוֹ כָּל שֶׁאֶפְשָׁר לוֹ לַעֲסוֹק בַּתּוֹרָה וְאֵינוֹ עוֹסֵק
שֶׁעָלָיו דָּרְשׁוּ רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה: "כִּי דְּבַר ה' בָּזָה וְגוֹ' הִכָּרֵת תִּכָּרֵת וְגוֹ“'
וּפְשִׁיטָא דְּמִקְרֵי רָשָׁע טְפֵי מֵעוֹבֵר אִיסּוּר דְּרַבָּנָן.
וְאִם כֵּן, עַל כָּרְחֲךָ הַבֵּינוֹנִי אֵין בּוֹ אֲפִילוּ עֲוֹן בִּיטּוּל תּוֹרָה,
וּמִשּׁוּם הָכֵי טָעָה רַבָּה בְּעַצְמוֹ לוֹמַר שֶׁהוּא בֵּינוֹנִי
הִיא שְׁאֵלַת רַב הַמְנוּנָא לְאֵלִיָּהוּ,
אֲבָל לְפִי תְּשׁוּבַת אֵלִיָּהוּ שָׁם, פֵּירוּשׁ "צַדִּיק וְרַע לוֹ" הוּא כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּרַﬠְיָא מְהֵימְנָא פָּרָשָׁה מִשְׁפָּטִים דִּלְﬠֵיל. וְשִׁבְﬠִים פָּנִים לַתּוֹרָה
Azt tanultuk (A Nida traktátus harmadik fejezetének végén):1 Megeskették, a zsidó emberrel születése előtt esküt tetettek az égben, mondván „Légy igaz és ne légy gonosz ember; és még ha az egész világ a tetteid alapján ítélve azt mondja is, hogy igaz ember vagy, te azért csak tekintsd magadat gonosznak.”
A zsidó ember lelke egy céllal száll le egy testbe - hogy egy meghatározott szellemi küldetést teljesítsen ezen a világon. Hogy ezt teljesíteni tudja, egy mennyei esküt tettetnek vele, hogy „igaz legyen és ne legyen gonosz”, ugyanakkor ezzel egyidejűleg, úgy kell magára tekintenie, mintha gonosz lenne és nem igaz. A héber eskü szó (másbiá) betűi megegyeznek a szoveá, azaz jóllakott szó betűivel, így tehát ez az eskü lesz az, amely alapján az ember „jóllakik”, azaz beteljesítheti földi küldetését.
Ez azonban magyarázatra szorul, hiszen ellentmondásban van a Misnában tanultakkal, ahol (Ávot 2. fejezet.) azt tanultuk2 „Ne légy gonosz a saját szemedben”.
Hogyan mondhatjuk tehát, hogy a lelkeknek esküt kell tenniük, hogy saját magukat gonosznak tekintsék, ha ez közvetlen ellentmondásban van a Misnában tanultakkal?
Sőt, ha valaki gonosznak tartja magát, akkor szíve búskomor és lehangolt lesz, következésképpen nem lesz képes örömmel és elégedett szívvel szolgálni Istent, míg ha az ember szíve egyáltalán nem fél az ilyesmitől, akkor viszont könnyelmű lesz, amitől Isten óvjon.
A Misnával való ellentmondáson túl egy további kérdés is felmerül. Isten szolgálatának egyik alapelve, hogy azt örömmel kell végezni – örülnünk kell annak a kiváltságnak, hogy hús-vér teremtményekként szolgálhatjuk Istent, akár egy cselekvésre felszólító parancsolat teljesítésével, akár a tiltott dolgoktól való tartózkodással. Hogyan lehet tehát valakitől megkövetelni, hogy esküt tegyen, hogy gonosznak tekintse magát, amikor ez lehangoltságot okoz, és lehetetlenné teszi számára, hogy örömmel szolgálja Istent?
Nem beszélve arról, hogy csakúgy, mint ahogy az eskü első része, „Légy igaz és ne légy gonosz”, létfontosságú ahhoz, hogy az ember sikeresen beteljesítse küldetését, úgy az eskü második részének teljesítése is elengedhetetlen, jelesül az, hogy gonosznak tartsa magát. De vajon miképpen lehetséges ez, ha ez akadályozza az embert abban, hogy vidáman és örömmel szolgálja Istent?
A fenti kérdés azonban jobban megérthető lesz, miután megértjük az „igazak” és a „gonoszok” ember fogalmainak valódi jelentését.
A Talmudban öt különböző típust találunk: az igaz embert, akinek jól megy a sora, mind anyagi, mind szellemi értelemben; az igaz embert, akinek rosszul megy a sora, mind anyagi, mind szellemi értelemben: a gonosz embert, akinek jól megy a sora, mivel van benne valamennyi jó illetve a gonosz embert, akinek rosszul megy a sora és a közepest.
A Talmud magyarázata szerint3 „az igaz ember, akinek jól megy a sora”, azaz teljes életet él, az a tökéletes cádik (igaz ember).
A Zohár Rájá Mehemna című részében (Mispátim hetiszakasz),4 azt a magyarázatot találjuk, hogy mit jelent „az olyan igaz ember, akinek nem megy jól a sora” ?, az olyan embert, akinek a rossz természete alárendelődik a jó természetének.
A Talmud (Bráchot traktátus 9. fejezetének végén),5 [azt állítja], hogy az igazakat „megítéltetnek”, azaz a jó természetük motiválja és irányítja őket, a jó természetüké az utolsó szó; a gonoszokat megítéltetnek, azaz a rossz természetük motiválja és irányítja őket, a rossz természetüké az utolsó szó
a közepesek a jó és a gonosz természet egyaránt „megítéltetnek”.
Rábá pedig kijelentette: „Én például közepes vagyok”. Erre azt mondta neki Ábáje: „Mester, te lehetetlenné teszed, hogy bármely teremtmény éljen....”.
Ábáje így érvelt: „Ha te, Rábá közepes vagy, akkor mindazok, akik nálad alacsonyabb spirituális szinten állnak, a gonoszok kategóriájába tartoznak, akikről pedig Bölcseink azt mondják:6 „A gonoszok még életükben is halottnak számítanak.” Azzal, ha te közepesnek nevezed magad, mit mondjon magáról az átlagos ember?
A fentiek világos megértéséhez [magyarázatra van szükség].
Ezen felül fontos megértenünk Jób kijelentését is (Bává Bátrá, 1. fejezet)7: „Világmindenség Ura! Te teremtettél igaz embereket, Te teremtettél gonosz embereket...,” hiszen Ő azaz Isten, nem határozza meg, hogy [mely személyek legyenek] igazak és gonoszak, az mindenkinek a saját viselkedésén múlik.
A Talmud szerint Isten már fogantatásunk után elrendeli8, hogy a születendő gyermek okos vagy buta, erős vagy gyenge stb. lesz. Azt azonban, hogy a gyermek igaz vagy gonosz lesz-e, Isten nem mondja meg: ez nincs előre meghatározva, hanem az egyén szabad döntésére van bízva.
Hogyan kell tehát megértenünk Jób kijelentését, miszerint Isten teremtett igaz és gonosz embereket?
Ezen felül meg kell értenünk a közepesek természetének (máhut) alapvető mibenlétét is.
A cádik természete a jóság, a gonosz ember természete a gonoszság. Vajon mi a közepesek lényegi természete?
Ő minden bizonnyal nem olyan, akinek a tettei félig jók, félig pedig bűnösek; mert ha ez így volna, hogyan tévedhetne Rabá, amikor magát közepesnek [minősíti], amikor tudjuk, hogy Rábá „szája soha, egy percre sem hagyta abba a [Tóra] tanulmányozását”9 , olyannyira, hogy még a halál angyala sem tudott felülkerekedni rajta.10
Hogyan tévedhetett volna tehát Rábá, ha úgy véli, hogy tetteinek fele gonoszság, Isten ments?
Továbbá fontos azt is megértenünk, mikor tekinthető valaki közepesnek? Hiszen abban az adott pillanatban, amikor valaki vétkezik, amíg meg nem bánja, azaz amíg nem gyakorol bűnbánatot teljesen gonosznak számít, (és ha bűnös volt, majd megbánta, és így megszűnt gonosznak lenni, akkor már teljesen igaznak számít).
Arról nem is beszélve, hogy még az is gonosznak minősül, aki megszegi a rabbik egy kisebb tilalmát, vagyis egy kisebb, kevésbé jelentős rabbinikus parancsolatot amint azt a Jevámot traktátus 2. fejezet11 és a Nidá traktátus 1. fejezete12 kimondja.
Sőt, még azt is gonosznak nevezik, aki maga ugyan nem vétkezik, de lehetősége van arra, hogy figyelmeztessen mást, ezzel megmentve őt a bűntől, de ezt elmulasztja megtenni (Sevuot,6. fejezet).13
Annál inkább az, aki elhanyagol bármilyen pozitív törvényt, amelyet képes lenne teljesíteni, például aki képes lenne Tórát tanulni, de nem teszi meg, akire bölcseink alkalmazták a következő verset: „Mivel megvetette az Örökkévaló szavát, azaz a Tórát... az a lélek teljesen kiirtatik...”14
Egyértelmű tehát, hogy az ilyen embert gonosznak nevezik, pláne azt, aki megszegi a Bölcsek valamelyik tilalmát. Mivel ez így van, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a közepes még abban sem bűnös, hogy elhanyagolná a Tóra tanulmányozását.
Ezért gondolhatta magát Rábá közepesnek.
Ami a Zohár III, 231. oldalát illeti: „Akinek kevés a bűne az „szenvedő igaz embernek” minősül”. ami arra utal, hogy még a Zohár szerint is az „igaz ember, aki szenved” jelentése az, akinek vannak bűnei, bár kevés; és ha ez így van, akkor a közepesnek olyannak kell lennie, akinek részben erényei vannak, részben bűnös, ez Rav Hamnuna kérdése Elijához.
Azonban Elijáhu próféta válasza szerint az „igaz ember, akinek rosszul megy a sora" jelentése az, amit a fent idézett Rájá Mehemna ír a Mispátim hetiszakaszról szóló értelmezésében, azaz, hogy a „az igaz ember, akinek rosszul megy a sora” az, akinek a rossz természete alárendelődik a jó természetének.
A Tórának márpedig hetven arca, hetven féle értelmezési módja van.15 Ami azt jelenti, hogy a Tóra szavait számos módon értelmezhetjük, amennyiben az egyes értelmezések a hagyomány keretrendszerében maradnak.
- Nidá 30b
- Ávot 2:13
- Bráchot 4a
- Zohár II, 117b.
- Bráchot 61b
- Bráchot 18b
- Bává Bátrá 16a
- Nidá 16b
- Sábát 30b
- Bava Meciá 86a
- Jevámot 20a
- Nidá 12a
- Sevuot 39b
- 4Mózes 15:31
- Bámidbár Rábá 14:12
וְהָא דְּאָמְרִינָן בְּעָלְמָא, דְּמֶחֱצָה עַל מֶחֱצָה מִקְרֵי בֵּינוֹנִי, וְרוֹב זְכֻיּוֹת מִקְרֵי צַדִּיק,
הוּא שֵׁם הַמּוּשְׁאָל, לְעִנְיַן שָׂכָר וְעוֹנֶשׁ, לְפִי שֶׁנִּדּוֹן אַחַר רוּבּוֹ, וּמִקְרֵי צַדִּיק בְּדִינוֹ מֵאַחַר שֶׁזּוֹכֶה בַּדִּין
אֲבָל לְעִנְיַן אֲמִיתַּת שֵׁם הַתּוֹאַר וְהַמַּעֲלָה שֶׁל מַעֲלַת וּמַדְרֵגוֹת חֲלוּקוֹת צַדִּיקִים וּבֵינוֹנִים
אָמְרוּ רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה: "צַדִּיקִים יֵצֶר טוֹב שׁוֹפְטָן, שֶׁנֶּאֱמַר: וְלִבִּי חָלַל בְּקִרְבִּי“
– שֶׁאֵין לוֹ יֵצֶר הָרָע, כִּי הֲרָגוֹ בְּתַעֲנִית
אֲבָל כָּל מִי שֶׁלֹּא הִגִּיעַ לְמַדְרֵגָה זוֹ, אַף שֶׁזְּכֻיוֹתָיו מְרוּבִּים עַל עֲוֹנוֹתָיו – אֵינוֹ בְּמַעֲלַת וּמַדְרֵגַת צַדִּיק כְּלָל.
וְלָכֵן אָמְרוּ רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה בַּמִּדְרָשׁ: "רָאָה הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא בַּצַּדִּיקִים שֶׁהֵם מוּעָטִים – עָמַד וּשְׁתָלָן בְּכָל דּוֹר וָדוֹר וְכוּ,
וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב: וְצַדִּיק יְסוֹד עוֹלָם“
אַךְ בֵּיאוּר הָעִנְיָן
עַל פִּי מַה שֶּׁכָּתַב הָרַב חַיִּים וִיטַאל זִכְרוֹנוֹ לִבְרָכָה בְּשַׁעַר הַקְּדוּשָּׁה [וּבְעֵץ חַיִּים שַׁעַר נ' פֶּרֶק ב]'
דִּלְכָל אִישׁ יִשְׂרָאֵל, אֶחָד צַדִּיק וְאֶחָד רָשָׁע, יֵשׁ שְׁתֵּי נְשָׁמוֹת
דִכְתִיב: "וּנְשָׁמוֹת אֲנִי עָשִׂיתִי“
שֶׁהֵן שְׁתֵּי נְפָשׁוֹת
–נֶפֶשׁ אַחַת מִצַּד הַקְּלִיפָּה וְסִטְרָא אָחֳרָא
וְהִיא הַמִּתְלַבֶּשֶׁת בְּדַם הָאָדָם לְהַחֲיוֹת הַגּוּף
וּכְדִכְתִיב: "כִּי נֶפֶשׁ הַבָּשָׂר בַּדָּם הִיא“
וּמִמֶּנָּה בָּאוֹת כָּל הַמִּדּוֹת רָעוֹת, מֵאַרְבַּע יְסוֹדוֹת רָעִים שֶׁבָּהּ
דְּהַיְינוּ: כַּעַס וְגַאֲוָה – מִיסוֹד הָאֵשׁ שֶׁנִּגְבָּהּ לְמַעְלָה
וְתַאֲוַת הַתַּעֲנוּגִים – מִיסוֹד הַמַּיִם, כִּי הַמַּיִם מַצְמִיחִים כָּל מִינֵי תַּעֲנוּג
וְהוֹלֵלוּת וְלֵיצָנוּת וְהִתְפָּאֲרוּת וּדְבָרִים בְּטֵלִים – מִיסוֹד הָרוּחַ
וְעַצְלוּת וְעַצְבוּת – מִיסוֹד הֶעָפָר
וְגַם מִדּוֹת טוֹבוֹת שֶׁבְּטֶבַע כָּל יִשְׂרָאֵל בְּתוֹלְדוֹתָם, כְּמוֹ רַחֲמָנוּת וּגְמִילוּת חֲסָדִים – בָּאוֹת מִמֶּנָּה.
כִּי בְּיִשְׂרָאֵל נֶפֶשׁ זוֹ דִּקְלִיפָּה, הִיא מִקְּלִיפַּת נוֹגַהּ, שֶׁיֵּשׁ בָּהּ גַּם כֵּן טוֹב,
וְהִיא מִסּוֹד "עֵץ הַדַּעַת טוֹב וָרָע“
מַה שֶּׁאֵין כֵּן נַפְשׁוֹת עודבי גלוּלים, הֵן מִשְּׁאָר קְלִיפּוֹת טְמֵאוֹת, שֶׁאֵין בָּהֶן טוֹב כְּלָל
כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר מ"ט פֶּרֶק ג'. וְכָל טִיבוּ דְּעָבְדִין הָאוּמּוֹת עובדי גלוּלים לגרמייהוּ עָבְדִין
וְכִדְאִיתָא בַּגְּמָרָא עַל פָּסוּק: "וְחֶסֶד לְאוּמִּים חַטָּאת" –שֶׁכָּל צְדָקָה וָחֶסֶד שֶׁאוּמּוֹת עודבי גלוּלים, אֵינָן אֶלָּא לְהִתְיַיהֵר כוּ:'
Ami azt a jól ismert mondást illeti, hogy azt, akinek a tettei és a vétkei egyenlő mértékben vannak cselekedeteiben, azt közepesnek nevezik, míg azt, akinek az erényei többségben vannak a bűneihez képest, azt cádiknak, azaz igaz embernek hívják, ez csak egy kölcsönzött elnevezés, amelyeket a jutalom és a büntetés tekintetében használnak, mert az embert [tetteinek] többsége alapján ítélik meg, és a mennyei ítéletére utalva nevezik „igaznak”, mivel az ilyen embert Égi bíróságon tárgyaláson felmentették.
Csak ebben a jogi értelemben alkalmazzák a cádik, igaz ember kifejezést arra, akinek több jócselekedete van, mint rossz.
Ha azonban a cádikok és a közepesek különböző tulajdonságait és rangjait akarjuk valóban meghatározni, bölcseink felhívták figyelmünket arra, hogy az igazak kizárólag a jó természetük alapján „ítéltetnek meg”, azaz csak a jótetteik irányítják őket, ahogyan írva van: „És szívem üres bennem”1, ami azt jelenti, hogy ő, azaz Dávid király, e vers szerzője megszabadult a gonosz természettől, mivel a böjtölés által megölte azt.
Aki azonban nem érte el a gonosz természetétől való megszabadulásnak ezt a fokát, még akkor sem, ha az erényei meghaladják a bűnei számát, az egyáltalán nincs a cádik szintjén és magasságában.
Sőt, ahogy fentebb mondtuk, az ilyen ember még a bénoni, azaz közepes szintjét sem éri el.
Ezért magyarázták Bölcseink2 amikor azt írták: „Az Örökkévaló látta, hogy az igazak kevesen vannak, ezért felbuzdult és elültette, azaz szétszórta őket minden nemzedékben”, ahogy írva van:3 „A cádik a világ alapja”.
Azonban a dolog magyarázatát, hogy jobban megértsük a cádik és a bénoni, azaz közepes szintjeit, valamint a rangjukon belüli különböző fokozatokat, annak fényében kell megtalálnunk, amit Chaim Vital rabbi a Sáár Hákedusában (és az Éc Cháim c. könyv, 50. kapu, 2. fejezet) írt, hogy minden zsidónak, akár igaz (cádik), akár gonosz (rásá), két lelke van, ahogy írva van: „És a lelkek (héberül nesámot, mely többesszámban van), amelyeket teremtettem”.4
Ez két lélek, két életerő, melyet úgy is felfoghatunk, hogy lelkünk két aspektusa.
Az egyik lélek a klipából, szó szerint héjjat jelent, Isten olyan erőket teremtett, amelyek elrejtik a minden teremtésben megtalálható isteni életerőt, ahogyan a héj elfedi és elrejti a gyümölcsöt, és a szitrá áchrából ered, mely kabbalisztikus fogalom, szó szerinti jelentése „a másik oldal” - a teremtésnek az az oldala, amely a szentség és a tisztaság ellentéte.
Ez a nefes, a lélek, amely a klipából és a szitrá áchrából ered az, ami az ember vérében rejlik, életet adva a testnek, ahogyan írva van: „Mert a test lelke (azaz a nefes, amely a fizikai és testi életet fenntartja) a vérben van.”5
Innen, a lélek ezen részéből származik minden gonosz tulajdonság, amely a benne lévő négy gonosz elemből ered.
Ahogyan a négy fizikai elem, a tűz, a levegő, a víz és a föld az alapja minden fizikai lénynek, úgy ez a lélek is négy spirituális elemből áll. Mivel ezek a klipából és a gonoszságból erednek, maguk is gonoszak, és ezekből jönnek létre az ember gonosz tulajdonságai.
Nevezetesen: a harag és a büszkeség a tűz eleméből ered, hiszen ez az az elem, amely felfelé emelkedik; az élvezetek iránti vágy a víz elemből ered, mivel a víz elősegíti mindenféle élvezetes dolog növekedését; a könnyelműség és a gúnyolódás, a kérkedés és az üres beszéd a levegő eleméből származik, hiszen mint a levegő, hiányzik belőlük az anyag; a lustaság és a búskomorság pedig a föld eleméből származik.
Ugyanakkor ebből a lélekből erednek a minden zsidó ember jellemében rejlő jó tulajdonságok is, mint például az együttérzés és a jóindulat.
Ugyanis a zsidó ember esetében ez a klipá lélek az úgy nevezett nogá-klipából származik, amely jót is tartalmaz; és az ebben a lélekben rejlő jóból erednek ezek a pozitív tulajdonságok.
Ez a klipá az ezoterikus és misztikus „jó és rossz tudásának fájából származik”.6
A pogány népeknek lelkei azonban a másik, tisztátalan klipából erednek, amely viszont semmi jót nem tartalmaz, ahogyan az Éc Cháim, 49. kapu, 3. fejezetében írja, hogy minden jót, amit a pogányok tesznek, önző indítékokból teszik.
A Talmud pedig a következő képpen kommentálja7 a bibliai verset:8 „A pogány népek jósága bűn”8 – azaz a pogányok által tett minden jócselekedet és jótétemény csak saját dicsőségüket szolgálja, azaz önző érdekből van.
- Zsoltárok 109:22
- Joma 38b
- Példabeszédek 10:25
- Jesájá 57:16
- 3Mózes 17:11
- Zohár I., 12b
- Bava Bátrá 10b
- Példabeszédek 14:34
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ács Laci 2022.01.23. 18:42:30
Ács Laci 2022.01.23. 18:47:43
Ács Laci 2022.01.24. 13:51:04
"It is taught in a baraita: Rabban Yoḥanan ben Zakkai said to his students: My sons, what is the meaning of that which the verse states: “Righteousness exalts a nation, but the kindness of the peoples is sin” (Proverbs 14:34)? Rabbi Eliezer answered and said: “Righteousness exalts a nation”; these are the people of Israel, as it is written: “And who is like your people Israel, one nation on the earth?” (I Chronicles 17:21). “But the kindness of the peoples is sin,” meaning that all the acts of charity and kindness that the nations of the world perform is counted as a sin for them, since they perform them only to elevate themselves in prestige, as it is stated: “That they may sacrifice offerings of pleasing aroma to the God of heaven, and pray for the life of the king and of his sons” (Ezra 6:10). Even though they donated offerings, they did so only for their own benefit." Magyarul : "Ezt egy baraita tanítja: Yoḥanan ben Zakkai rabbi azt mondta a tanítványainak: "Fiaim,mi a jelentése annak, amit a vers mond: "Az igazságosság felemeli a népet, de a népek jósága bűn" (Példabeszédek 14:34)? Rabbi Eliezer válaszolt, és így szólt: "A jótétemény a népé,ez Izrael népe, ahogy meg van írva: "És ki olyan, mint a te néped, Izrael, egy nemzet a földön?". (I. Krónika 17:21). "De a népek jósága bűn", ami azt jelenti, hogy minden jótétemény és jótékonysági cselekedet, amelyet a világ népei végeznek, bűnnek számít számukra, mivel csak azért végzik, hogy saját magukat tekintélyben felemeljék, ahogyan az áll: "Hogy kellemes illatú áldozatokat mutassanak be az ég Istenének, és imádkozzanak a király és fiai életéért" (Ezsdrás 6:10). Még ha áldozatokat adományoztak is, azt csak a saját hasznukra tették". - Mi van az angol fordításban? THE NATIONS OF THE WORLD !!! A világ népei !