וְעוֹד זֹאת בְּמַאֲכָלוֹת אֲסוּרוֹת, שֶׁלְּכָךְ נִקְרָאִים בְּשֵׁם "אִיסּוּר"

מִפְּנֵי שֶׁאַף מִי שֶׁאָכַל מַאֲכַל אִיסּוּר בְּלֹא הוֹדַע – לְשֵׁם שָׁמַיִם, לַעֲבוֹד ה' בְּכֹחַ אֲכִילָה הַהִיא

וְגַם פָּעַל וְעָשָׂה כֵּן, וְקָרָא וְהִתְפַּלֵּל בְּכֹחַ אֲכִילָה הַהִיא

אֵין הַחַיּוּת שֶׁבָּהּ עוֹלָה וּמִתְלַבֶּשֶׁת בְּתֵיבוֹת הַתּוֹרָה וְהַתְּפִלָּה כְּמוֹ הַהֶיתֵּר

מִפְּנֵי אִיסּוּרָהּ בִּידֵי הַסִּטְרָא אָחֳרָא מִשָּׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת

וַאֲפִילוּ הוּא אִיסּוּר דְּרַבָּנָן, שֶׁחֲמוּרִים דִּבְרֵי סוֹפְרִים יוֹתֵר מִדִּבְרֵי תוֹרָה כוּ'

וְלָכֵן, גַּם הַיֵּצֶר הָרָע וְכֹחַ הַמִּתְאַוֶּה לִדְבָרִים הָאֲסוּרִים, הוּא שֵׁד מִשֵּׁדִין נוּכְרָאִין, שֶׁהוּא יֵצֶר הָרָע שֶׁל אוּמּוֹת הָעוֹלָם, שֶׁנַּפְשׁוֹתֵיהֶם מִשָּׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת

מַה שֶּׁאֵין כֵּן הַיֵּצֶר הָרָע וְכֹחַ הַמִּתְאַוֶּה לִדְבָרִים הַמּוּתָּרִים לְמַלֹּאת תַּאֲוָתוֹ, הוּא שֵׁד מִשֵּׁדִין יְהוּדָאִין, לְפִי שֶׁיָּכוֹל לַחֲזוֹר לִקְדוּשָּׁה כְּדִלְעֵיל

אַךְ מִכָּל מָקוֹם, קוֹדֶם שֶׁחָזַר לִקְדוּשָּׁה, הוּא סִטְרָא אָחֳרָא וּקְלִיפָּה

וְגַם אַחַר כָּךְ, הָרְשִׁימוּ מִמֶּנּוּ נִשְׁאָר דָּבוּק בַּגּוּף

לִהְיוֹת כִּי מִכָּל מַאֲכָל וּמַשְׁקֶה נַעֲשָׂה תֵּיכֶף דָּם וּבָשָׂר מִבְּשָׂרוֹ

וְלָכֵן צָרִיךְ הַגּוּף לְחִיבּוּט הַקֶּבֶר, לְנַקּוֹתוֹ וּלְטַהֲרוֹ מִטּוּמְאָתוֹ שֶׁקִּיבֵּל בַּהֲנָאַת עוֹלָם הַזֶּה וְתַעֲנוּגָיו מִטּוּמְאַת קְלִיפַּת נוֹגַהּ וְשֵׁדִין יְהוּדָאִין

אֶלָּא אִם כֵּן מִי שֶׁלֹּא נֶהֱנָה מֵעוֹלָם הַזֶּה כָּל יָמָיו

כְּרַבֵּינוּ הַקָּדוֹשׁ

וְעַל דְּבָרִים בְּטֵלִים בְּהֶיתֵּר, כְּגוֹן עַם הָאָרֶץ שֶׁאֵינוֹ יָכוֹל לִלְמוֹד

צָרִיךְ לְטַהֵר נַפְשׁוֹ מִטּוּמְאָה זוֹ דִּקְלִיפָּה זוֹ, עַל יְדֵי גִּלְגּוּלָהּ בְּכַף הַקֶּלַע, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בַּזֹּהַר פָּרָשַׁת בְּשַׁלַּח דַּף נ"ט

אֲבָל לְדִיבּוּרִים אֲסוּרִים, כְּמוֹ לֵיצָנוּת וְלָשׁוֹן הָרָע וְכַיּוֹצֵא בָהֶם, שֶׁהֵן מִשָּׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת לְגַמְרֵי –

אֵין כַּף הַקֶּלַע [לְבַדּוֹ] מוֹעִיל לְטַהֵר וּלְהַעֲבִיר טוּמְאָתוֹ מֵהַנֶּפֶשׁ

רַק צְרִיכָה לֵירֵד לְגֵיהִנֹּם

וְכֵן מִי שֶׁאֶפְשָׁר לוֹ לַעֲסוֹק בַּתּוֹרָה וְעוֹסֵק בִּדְבָרִים בְּטֵלִים –

אֵין כַּף הַקֶּלַע לְבַדּוֹ מוֹעִיל לְנַפְשׁוֹ לְמָרְקָהּ וּלְזַכְּכָהּ

רַק עוֹנָשִׁים חֲמוּרִים שֶׁמַּעֲנִישִׁים עַל בִּיטּוּל תּוֹרָה בִּפְרָטוּת

מִלְּבַד עוֹנֶשׁ הַכְּלָלִי לְכָל בִּיטּוּל מִצְוַת עֲשֵׂה מֵחֲמַת עַצְלוּת בְּגֵיהִנֹּם שֶׁל שֶׁלֶג, כִּמְבוֹאָר בְּמָקוֹם אַחֵר

וְכֵן הָעוֹסֵק בְּחָכְמוֹת אוּמּוֹת הָעוֹלָם – בִּכְלַל דְּבָרִים בְּטֵלִים יֵחָשֵׁב לְעִנְיַן עֲוֹן בִּיטּוּל תּוֹרָה, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּהִלְכוֹת תַּלְמוּד תּוֹרָה

וְעוֹד זֹאת יְתֵרָה טוּמְאָתָהּ שֶׁל חָכְמַת הָאוּמּוֹת עַל טוּמְאַת דְּבָרִים בְּטֵלִים

שֶׁאֵינוֹ מַלְבִּישׁ וּמְטַמֵּא רַק הַמִּדּוֹת, מִיסוֹד הָרוּחַ הַקָּדוֹשׁ שֶׁבְּנַפְשׁוֹ הָאֱלֹהִית

בְּטוּמְאַת קְלִיפַּת נוֹגַהּ שֶׁבִּדְבָרִים בְּטֵלִים, הַבָּאִים מִיסוֹד הָרוּחַ הָרָע שֶׁבִּקְלִיפָּה זוֹ בְּנַפְשׁוֹ הַבַּהֲמִית כְּדִלְעֵיל

וְלֹא בְּחִינוֹת חָכְמָה־בִּינָה־דַּעַת שֶׁבְּנַפְשׁוֹ, מֵאַחַר שֶׁהֵם דִּבְרֵי שְׁטוּת וּבוּרוּת

שֶׁגַּם הַשּׁוֹטִים וְעַמֵּי הָאָרֶץ יְכוֹלִים לְדַבֵּר כֵּן

מַה שֶּׁאֵין כֵּן בְּחָכְמַת הָאוּמּוֹת, הוּא מַלְבִּישׁ וּמְטַמֵּא בְּחִינוֹת חָכְמָה־בִּינָה־דַּעַת שֶׁבְּנַפְשׁוֹ הָאֱלֹהִית בְּטוּמְאַת קְלִיפַּת נוֹגַהּ שֶׁבְּחָכְמוֹת אֵלּוּ

שֶׁנָּפְלוּ שָׁמָּה בִּשְׁבִירַת הַכֵּלִים מִבְּחִינַת אֲחוֹרַיִים שֶׁל חָכְמָה דִקְדוּשָּׁה, כַּיָּדוּעַ לְיוֹדְעֵי חֵן

אֶלָּא אִם כֵּן עוֹשֶׂה אוֹתָן קַרְדּוֹם לַחְתּוֹךְ בָּהֶן, דְּהַיְינוּ כְּדֵי לְהִתְפַּרְנֵס מֵהֶן בְּרֶיוַח לַעֲבוֹד ה'

אוֹ שֶׁיּוֹדֵעַ לְהִשְׁתַּמֵּשׁ בָּהֶן לַעֲבוֹדַת ה' אוֹ לְתוֹרָתוֹ

וְזֶהוּ טַעֲמוֹ שֶׁל הָרַמְבַּ"ם וְרַמְבַּ"ן זִכְרוֹנָם לִבְרָכָה וְסִיעָתָן שֶׁעָסְקוּ בָּהֶן

A tiltott ételek ügyének van egy további aspektusa is, ezért nevezik őket iszurnak, mely azt jelenti azt, hogy tiltott, azonban abból a szóból származik, hogy „leláncolt” vagy „csatolt”.

Ugyanis még akkor is, ha valaki önszántán kívül evett egy tiltott ételt, és az evés szándéka az Mennyek kedvéért volt, azaz azért, hogy a belőle nyert energiával az ember Istent szolgálja; sőt, még akkor is, ha valóban megvalósította a szándékát, miután tanult és imádkozott az ebből az ételből származó energia segítségével, az ilyen ételben található életerő nem emelkedik fel és nem öltözik a Tóra és az ima szavaiba, még akkor sem, ha az ilyen tiltott ételből nyert energiát az ember tanulásra és imára használta, nem úgy, mint a megengedett ételek esetében, mert az ilyen étel a három tisztátalan klipát uraló szitrá áchrá hatalma fogva tartja, amely nem engedi, hogy az étel energiája a Szentségbe emelkedjen.

Ez még akkor is így van, ha egy adott étel „mindössze” rabbinikus tilalom miatt tilos, ugyanis „az írástudók által rendeltek szigorúbbak, mint a Tóra által rendeltek”.¹

Ezért a jécer háráá, azaz a rossz ösztön és a tiltott dolgok után való vágyakozás ereje is „a pogány démonok egyike”² , ami a pogány népek jécer haráája, akiknek a lelke a három tisztátalan klipából származik.

Ami viszont nem így van a megengedett dolgok utáni a gonosz ösztön és a vágyakozó erő esetén, még akkor sem, ha a megengedett dolgok fogyasztása kizárólag a vágyakozás kielégítésére történik, amely esetben - mint már említettük - még a megengedett dolog is a három tisztátalan klipá teljes gonoszságába süllyed; mégis, ez „a zsidó démonok egyike”² és mint ilyen, visszafordítható a szentségbe, amint azt fentebb kifejtettük.³

Mivel maga az étel megengedett, ezért, bár a testi vágyak kielégítésére fogyasztották, mégis szentséggé emelhető (amikor az illető visszatér a Tóra tanulmányozásához és Isten szolgálatához). A tiltott dolgokra irányuló jécer hárá azonban eredendően nem-zsidó, azaz alapvetően idegen a zsidó jellemétől. Mint máshol kifejtettük, az ember ezt az „idegen" jécer hárát úgy szerzi meg, hogy elmerül a „megengedett” élvezetekben. Ezek azonban annyira hozzászoktatják az élvezetek hajhászásához, hogy tiltott dolgok után is vágyakozni kezd - ez a vágy azonban teljesen természetellenes a zsidó számára.

Bár a testi vágyakozásból elfogyasztott megengedett ételek életereje az adott ember bűnbánata révén visszatérhet a szentségbe, mindazonáltal, mielőtt visszatérne a szentségbe, az maga a szitrá áchrá és klipá, és még azután is, miután az illető megbánta tettét és az étel energiáját szentséggé emelte, annak nyoma az illető testéhez tapad, mivel minden étel és ital, amit az ember elfogyaszt, azonnal a testének vérévé és húsává válik.

Mivel az étel, amely a húsává és vérévé vált, a fogyasztás idején gonosz volt – tekintettel arra, hogy azt a testi élvezet kedvéért fogyasztották -, a klipá nyoma megmarad a testben még azután is, hogy az illető megbánta tettét és az étel életerejét szentséggé emelte.

Ezért kell a testnek átmennie a „sír tisztítótüzén”⁴, azaz a test büntetésén, hogy megszabaduljon és megtisztuljon a tisztátalanságtól, amelyet a világi dolgok és kéjek élvezetéből kapott, amelyek a klipát nogá és a „zsidó démonok”, azaz a megengedett dolgok után vágyódó „zsidó jácer hárá", vágyik tisztátalanságából származnak; kivéve, ha valaki egész életében soha nem szerzett élvezetet ebből a világból, azaz vagy valóban nem szerzett élvezetet, vagy az élvezet nem ebből a világból származott, mivel minden cselekedete teljes mértékben a micvák és a szentség kedvéért történt), mint például Rabbénu HáKádos⁵ (aki halálakor azt mondta, hogy még a „kisujja” erejéig sem származtatott semmilyen élvezetet ebből a fizikai világból).

Aki egész életében nem szerzett örömet ebből a világból, annak nem kell átesnie a „sír tisztítótüzén". Aki azonban nem érte el ezt a szintet, annak át kell esnie ezen a büntetésen, hogy megtisztítsa testét a világi kéjek élvezetéből nyert tisztátalanságtól.

Ami az ártatlan, üres fecsegést illeti, mint például egy tudatlan ember esetében, aki nem tud tanulni,⁶ meg kell tisztíttatnia a lelkét ennek a klipának a tisztátalanságától, azáltal, hogy a „parittya üregébe" görgeti⁷ , ahogyan azt a Zohár írja, Besálách hetiszakaszánál, az 59. oldalon.

De ami a tiltott beszédet illeti, mint például a gúnyolódás, rágalmazás és hasonlók, amelyek mind tiltott cselekedetek, a három teljesen tisztátalan klipából származnak, a „parittya ürege” (önmagában) nem elegendő a lélek tisztátalanságának megtisztítására és eltávolítására, és a léleknek alá kell szállnia a Gehénomba, a tisztítótűzbe - ami még nagyobb büntetés, és így hatékonyabb a lélek megtisztításában.

Így tehát, ha valaki képes lenne a Tóra tanulmányozására, de ehelyett üres fecsegéssel foglalatoskodik, a „parittya ürege” önmagában nem képes hatékonyan átmosni és megtisztítani a lelkét, de meg kell kapnia azokat a súlyos büntetéseket, amelyeket kifejezetten a Tóra tanulás elhanyagolása miatt szabnak ki rá, eltekintve a pozitív parancsolatok elhanyagolásáért járó általános büntetéstől, nevezetesen a „hó Gehénomjától”, amint azt máshol kifejtettük.⁸

A tisztítótűz (azaz Gehénom), ahol a lélek megtisztul a bűn által okozott „foltoktól", hogy aztán beléphessen a Menyországba, a lelkek dimenziójába, hogy élvezhesse az isteni dicsfény ragyogását, a „mértéket a mértékért” elve alapján működik, azaz egyfajta a természetbeni büntetés. Így a szenvedély és a bujaság hevülete által okozott elkövetett bűnök után a lélek a "tűz Gehénomjában” tisztul meg, míg a mulasztás bűnei, mint például a tétlenség és a hűvösség (azaz a buzgóság hiánya), a "hó Gehénomjában" tisztulnak meg.

A szekuláris tudományokkal való foglalkozás szintén az elvesztegetett idő kategóriájába tartozik, amennyiben a Tóra elhanyagolásának bűnéről van szó, amint azt a Tóra tanulmányozásának törvényei kifejtik. 

Sőt, a szekuláris tudományok tisztátalansága nagyobb, mint az üres beszéd tisztátalansága, mert az utóbbiak csak az érzelmeket öltöztetik és szennyezik be, amelyek a ruách (levegő) szent eleméből származnak az isteni lélekben, azáltal, hogy beszennyezi őket az üres beszédben lévő kelipát nogá tisztátalanságával, amely a ruách (levegő, amely ennek a klipának az egyik összetevője) gonosz eleméből származik az állati lelkében, ahogy fentebb említettük. 

Az isteni lélek és az állati lélek egyaránt négy szellemi „őselemből" áll: Tűz, Levegő, Víz és Föld. Az érzelmek, mint például a szeretet és a félelem, amelyeket az ember beszéddel fejez ki, a Levegő elemből erednek. Így az üres beszéd bemocskolja az isteni lélek érzelmi tulajdonságait, amelyek a Levegő szent eleméből erednek, azáltal, hogy az állati lélek Levegő elemének szolgálatában használja őket. 

Az üres beszéd azonban nem szennyezi be a chochmá-biná-dáát (az értelmi képességek) szintjeit a lelkében, mert ez nem más, mint az ostobaság és tudatlanság szavai, hiszen még a bolondok és a tudatlanok is tudnak így beszélni.

Nem így a szekuláris tudás esetén; ezáltal az ember felruházza és beszennyezi isteni lelkének chochmá-biná-dáát (értelmi) képességeit az ezekben a tudományokban foglalt klipát nogá tisztátalanságával, ahová (a tudományok) az „edények széttörése” révén kiestek a szentség chochmah „hátramaradó részéből”, amint azt a Kabbala tanulói ismerik.

E tudományok tanulmányozása tehát megfertőzi az istenfélő lélek értelmi képességeit, és ezért sokkal rosszabb, mint az üres beszéd, amely csak az érzelmi képességeket fertőzi meg. 

Hacsak valaki nem használja őket (a szekuláris tudományokat) hasznos eszközként, azaz eszközként, hogy bőséges megélhetést szerezzen, amellyel képes lesz Istent szolgálni, illetve hacsak nem tudja, hogyan alkalmazza őket (a szekuláris tudományokat) Isten szolgálatában vagy az Ő Tórájának jobb megértése érdekében, pl. a matematikát és csillagászatot az újhold megszentelésének törvényeinek jobb megértéséhez használja.

Ez az oka annak, hogy Maimonidész⁹ és Nachmanidész¹⁰ – legyen áldott emlékük - és kortársaik miért foglalkozhattak velük, ti. a szekuláris tudományokkal - mivel képesek voltak ezt a tudást Isten és a Tóra szolgálatában hasznosítani.

1. Misna, Szánhedrin 88b; Midrás Bámidbár Rábá 14:12.
2. Zohár III, 253a; 277a.
3. 7. fejezet
4. Bizonyos bűnöktől csak a halál nyújthat megtisztulást
5. Rabbi Jehuda HáNászi, azaz Jehuda rabbi, a fejedelem, I. Júda (cca. i.sz. 135 – 217) ókori zsidó nászi (fejedelem) körülbelül 165-től haláláig, a Misna szerkesztője. Rabbi Jehuda háNászinak („A fejedelem”) is nevezik és ez a cím a az ő idejétől kezdve lett örökletes. A Misna és a Talmud egyszerűen Rabbinak vagy Rabbénunak nevezi, de néhol „a szent” (háKádos) kifejezést is alkalmazza rá jámbor életmódja miatt (Sábát 118b; Jeruzsálemi Talmud, Megila 74a; Szánhedrin 29c)
6. Aki képes tanulni, annak állandóan kötelessége teljesíteni a Tóra tanulmányozásának parancsolatát és számára tilos az üres fecsegés. A tudatlan számára azonban az üres fecsegés megengedett lehet.
7. Ismert kabbalista kifejezés, máskor úgy is mondják „a világ egyik végéből a másikba” vagy "Izraelből más országokba”. A léleknek e büntetése azt jelenti, hogy a lelket az egyik végletből a másikba „görgetik”: Először megmutatják neki a szentség igazságát és értékét, majd, mint egy parittya, „átrepítik" és emlékeztetik azokra a gondolatokra és szavakra, amelyeket a fizikai világban tett és mondott - ez a lélek számára igen fájdalmas élmény.
8. A tisztítótűz (Gehénom) nem más, mint ahol a lélek megtisztul a bűn „foltjaitól”, hogy beléphessen a Paradicsomba, ahol élvezheti Isten dicsőségének ragyogását. A Gehénom „mértéket a mértékért" elve alapján működik, azaz a természetbeni büntetés. Így a szenvedély és a bujaság hevülete által okozott elkövetett bűnöket a „Tűz Gehénomjában (nehár, szó szerint: „folyam")" tisztítják meg, míg a mulasztás bűnei, amelyek a tétlenség és a hűvösség (azaz a buzgóság hiánya) miatt következtek be, a „Hó Gehénomjában” tisztulnak meg.
9. Mose ben Maimon rabbi (1138-1204), a híres Rámbám, vagy görögösen Maimonidész, középkori rabbi, tudós és filozófus.
10. Mose ben Náchmán rabbi (1194-1270), a híres Rámbán, vagyis Náchmánidész, középkori rabbi és tudós.