וְנֶפֶשׁ הַשֵּׁנִית בְּיִשְׂרָאֵל, הִיא חֵלֶק אֱלוֹהַּ מִמַּעַל מַמָּשׁ כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב: "וַיִּפַּח בְּאַפָּיו נִשְׁמַת חַיִּים",

וְ"אַתָּה נָפַחְתָּ בִּי",וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בַּזֹּהַר, מַאן דְּנָפַח מִתּוֹכֵיהּ נָפַח, פֵּירוּשׁ, מִתּוֹכִיּוּתוֹ וּמִפְּנִימִיּוּתוֹ,

שֶׁתּוֹכִיּוּת וּפְנִימִיּוּת הַחַיּוּת שֶׁבָּאָדָם מוֹצִיא בִּנְפִיחָתוֹ בְּכֹחַ:כָּךְ, עַל דֶּרֶךְ מָשָׁל, נִשְׁמוֹת יִשְׂרָאֵל עָלוּ בְּמַחֲשָׁבָה,

כְּדִכְתִיב: "בְּנִי בְכוֹרִי יִשְׂרָאֵל",

"בָּנִים אַתֶּם לַה' אֱלֹהֵיכֶם"

פֵּירוּשׁ, כְּמוֹ שֶׁהַבֵּן נִמְשָׁךְ מִמּוֹחַ הָאָב,

כָּךְ כִּבְיָכוֹל נִשְׁמַת כָּל אִישׁ יִשְׂרָאֵל נִמְשְׁכָה מִמַּחֲשַׁבְתּוֹ וְחָכְמָתוֹ יִתְבָּרֵךְ,

דְּאִיהוּ חַכִּים וְלָא בְחָכְמָה יְדִיעָא, אֶלָּא הוּא וְחָכְמָתוֹ אֶחָד,

וּכְמוֹ שֶׁכָּתַב הָרַמְבַּ"ם, שֶׁהוּא הַמַּדָּע וְהוּא הַיּוֹדֵעַ כוּ',

וְדָבָר זֶה אֵין בִּיכוֹלֶת הָאָדָם לַהֲבִינוֹ עַל בּוּרְיוֹ כוּ',

כְּדִכְתִיב: "הַחֵקֶר אֱלוֹהַּ תִּמְצָא", וּכְתִיב: "כִּי לֹא מַחְשְׁבוֹתַי מַחְשְׁבוֹתֵיכֶם וְגוֹ'".

וְהוֹדוּ לוֹ חַכְמֵי הַקַּבָּלָה, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בַּפַּרְדֵּס מֵהָרַמַ"ק.

וְגַם לְפִי קַבָּלַת הָאֲרִ"י זִכְרוֹנוֹ לִבְרָכָה יַצִּיבָא מִילְּתָא,

בְּסוֹד הִתְלַבְּשׁוּת אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא, ﬠַל־יְדֵי צִמְצוּמִים רַבִּים, בְּכֵלִים דְּחָכְמָה־בִּינָה־דַּﬠַת דַּאֲצִילוּת,

אַךְ לֹא לְמַﬠְלָה מֵהָאֲצִילוּת,

וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּמָקוֹם אַחֵר, שֶׁאֵין־סוֹף־בָּרוּךְ־הוּא מְרוֹמָם וּמִתְנַשֵּׂא רוֹמְמוּת אֵין קֵץ, לְמַﬠְלָה מַּﬠְלָה מִמַּהוּת וּבְחִינַת חָכְמָה־בִּינָה־דַּﬠַת,

ﬠַד שֶׁמַּהוּת וּבְחִינַת חָכְמָה־בִּינָה־דַּﬠַת נֶחְשֶׁבֶת כַּﬠֲשִׂיָּיה גוּפָנִיִּית אֶצְלוֹ יִתְבָּרֵךְ,

כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב: "כּוּלָּם בְּחָכְמָה ﬠָשִׂיתָ":

וְאַף שֶׁיֵּשׁ רִבְבוֹת מִינֵי חִלּוּקֵי מַדְרֵגוֹת בַּנְּשָׁמוֹת, גָּבוֹהַּ מֵעַל גָּבוֹהַּ לְאֵין קֵץ,

כְּמוֹ גּוֹדֶל מַעֲלַת נִשְׁמוֹת הָאָבוֹת וּמֹשֶׁה רַבֵּינוּ עֲלֵיהֶם־הַשָּׁלוֹם, עַל נִשְׁמוֹת דּוֹרוֹתֵינוּ אֵלֶּה דְּעִקְבֵי מְשִׁיחָא,

שֶׁהֵם בְּחִינַת עֲקֵבַיִים מַמָּשׁ לְגַבֵּי הַמּוֹחַ וְהָרֹאשׁ;

וְכֵן בְּכָל דּוֹר וָדוֹר יֵשׁ רָאשֵׁי אַלְפֵי יִשְׂרָאֵל, שֶׁנִּשְׁמוֹתֵיהֶם הֵם בְּחִינַת רֹאשׁ וּמוֹחַ לְגַבֵּי נִשְׁמוֹת הֶהָמוֹן וְעַמֵּי הָאָרֶץ;

וְכֵן נְפָשׁוֹת לְגַבֵּי נְפָשׁוֹת, כִּי כָּל נֶפֶשׁ כְּלוּלָה מִנֶּפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה.

מִכָּל מָקוֹם, שֹׁרֶשׁ כָּל הַנֶּפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה כּוּלָּם, מֵרֹאשׁ כָּל הַמַּדְרֵיגוֹת עַד סוֹף כָּל דַּרְגִין, הַמְלוּבָּשׁ בְּגוּף עַמֵּי הָאָרֶץ וְקַל שֶׁבְּקַלִים,

נִמְשָׁךְ מִמּוֹחַ הָעֶלְיוֹן, שֶׁהִיא חָכְמָה עִילָּאָה כִּבְיָכוֹל.

כִּמְשַׁל הַבֵּן הַנִּמְשָׁךְ מִמּוֹחַ הָאָב, שֶׁאֲפִילוּ צִפָּרְנֵי רַגְלָיו נִתְהַוּוּ מִטִּפָּה זוֹ מַמָּשׁ,

עַל יְדֵי שְׁהִיָּיתָהּ תִּשְׁעָה חֳדָשִׁים בְּבֶטֶן הָאֵם, וְיָרְדָה מִמַּדְרֵגָה לְמַדְרֵגָה, לְהִשְׁתַּנּוֹת וּלְהִתְהַוּוֹת מִמֶּנָּה צִפָּרְנַיִם.

וְעִם כָּל זֶה, עוֹדֶנָּה קְשׁוּרָה וּמְיוּחֶדֶת בְּיִחוּד נִפְלָא וְעָצוּם בְּמַהוּתָהּ וְעַצְמוּתָהּ הָרִאשׁוֹן שֶׁהָיְתָה טִפַּת מוֹחַ הָאָב;

וְגַם עַכְשָׁיו בַּבֵּן, יְנִיקַת הַצִּפָּרְנַיִם וְחַיּוּתָם נִמְשֶׁכֶת מֵהַמּוֹחַ שֶׁבָּרֹאשׁ;

כִּדְאִיתָא בַּגְּמָרָא [נִדָּה שָׁם]: "לוֹבֶן, שֶׁמִּמֶּנּוּ גִּידִים וַעֲצָמוֹת וְצִפָּרְנַיִם"

[וּכְמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר הַחַשְׁמַל, בְּסוֹד לְבוּשִׁים שֶׁל אָדָם הָרִאשׁוֹן בְּגַן עֵדֶן,

שֶׁהָיוּ צִפָּרְנַיִם מִבְּחִינַת מוֹחַ תְּבוּנָה].

וְכָכָה מַמָּשׁ, כִּבְיָכוֹל, בְּשֹׁרֶשׁ כָּל הַנֶּפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁל כְּלָלוּת יִשְׂרָאֵל לְמַעְלָה,

בִּירִידָתוֹ מִמַּדְרֵגָה לְמַדְרֵגָה עַל יְדֵי הִשְׁתַּלְשְׁלוּת הָעוֹלָמוֹת אֲצִילוּת־בְּרִיאָה־יְצִירָה־עֲשִׂיָּה מֵחָכְמָתוֹ יִתְבָּרֵךְ,

כְּדִכְתִיב: "כּוּלָּם בְּחָכְמָה עָשִׂיתָ",

נִתְהַוּוּ מִמֶּנּוּ נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁל עַמֵּי הָאָרֶץ וּפְחוּתֵי הָעֵרֶךְ.

וְעִם כָּל זֶה, עוֹדֶינָה קְשׁוּרוֹת וּמְיוּחָדוֹת בְּיִחוּד נִפְלָא וְעָצוּם בְּמַהוּתָן וְעַצְמוּתָן הָרִאשׁוֹן, שֶׁהִיא הַמְשָׁכַת חָכְמָה עִילָּאָה,

כִּי יְנִיקַת וְחַיּוּת נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁל עַמֵּי הָאָרֶץ, הוּא מִנֶּפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁל הַצַּדִּיקִים וְהַחֲכָמִים רָאשֵׁי בְּנֵי יִשְׂרָאֵל שֶׁבְּדוֹרָם:

וּבָזֶה יוּבַן מַאֲמַר רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה עַל פָּסוּק: "וּלְדָבְקָה בוֹ" – שֶׁכָּל הַדָּבֵק בְּתַלְמִידֵי חֲכָמִים, מַעֲלֶה עָלָיו הַכָּתוּב כְּאִלּוּ נִדְבַּק בַּשְּׁכִינָה מַמָּשׁ,

כִּי עַל יְדֵי דְּבִיקָה בְּתַלְמִידֵי חֲכָמִים, קְשׁוּרוֹת נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁל עַמֵּי הָאָרֶץ וּמְיוּחָדוֹת בְּמַהוּתָן הָרִאשׁוֹן וְשָׁרְשָׁם שֶׁבְּחָכְמָה עִילָּאָה,

שֶׁהוּא יִתְבָּרֵךְ וְחָכְמָתוֹ אֶחָד, וְהוּא הַמַּדָּע כוּ'.

[וְהַפּוֹשְׁעִים וּמוֹרְדִים בְּתַלְמִידֵי חֲכָמִים –

יְנִיקַת נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁלָּהֶם מִבְּחִינַת אֲחוֹרַיִים שֶׁל נֶפֶשׁ רוּחַ וְנִשְׁמַת תַּלְמִידֵי חֲכָמִים].

וּמַה שֶּׁכָּתוּב בַּזֹּהַר וּבְזֹהַר חָדָשׁ, שֶׁהָעִיקָּר תָּלוּי שֶׁיְּקַדֵּשׁ עַצְמוֹ בִּשְׁעַת תַּשְׁמִישׁ דַּוְוקָא,

מַה שֶּׁאֵין כֵּן בְּנֵי עַמֵּי הָאָרֶץ כוּ',

הַיְינוּ, מִשּׁוּם שֶׁאֵין לְךָ נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה שֶׁאֵין לָהּ לְבוּשׁ מִנֶּפֶשׁ דְּעַצְמוּת אָבִיו וְאִמּוֹ,

וְכָל הַמִּצְוֹת שֶׁעוֹשֶׂה – הַכֹּל עַל יְדֵי אוֹתוֹ הַלְּבוּשׁ כוּ', וַאֲפִילוּ הַשֶּׁפַע שֶׁנּוֹתְנִים לוֹ מִן הַשָּׁמַיִם – הַכֹּל עַל יְדֵי לְבוּשׁ זֶה,

וְאִם יְקַדֵּשׁ אֶת עַצְמוֹ – יַמְשִׁיךְ לְבוּשׁ קָדוֹשׁ לְנִשְׁמַת בְּנוֹ,

וַאֲפִילוּ הִיא נְשָׁמָה גְדוֹלָה, צְרִיכָה לְקִידּוּשׁ אָבִיו כוּ'.

אֲבָל הַנְּשָׁמָה עַצְמָהּ, הִנֵּה לִפְעָמִים נִשְׁמַת אָדָם גָּבוֹהַּ לְאֵין קֵץ, בָּא לִהְיוֹת בְּנוֹ שֶׁל אָדָם נִבְזֶה וְשָׁפָל כוּ',

כְּמוֹ שֶׁכָּתַב הָאֲרִ"י זִכְרוֹנוֹ לִבְרָכָה כָּל זֶה בְּ"לִיקּוּטֵי תּוֹרָה" פָּרָשַׁת וַיֵּרָא וּבְטַעֲמֵי מִצְוֹת פָּרָשַׁת בְּרֵאשִׁית 

A második, egyedülállóan, kifejezetten a zsidókban található lélek valójában „Isten része odafentről”¹, ahogyan az Ádámról írva van: (akinek a lelke egyfajta általános lélek volt, héberül nesámá klálit, mely tartalmazta a későbbi nemzedékek minden egyes ember lelkét) „És fújt az orrlyukaiba életet adó lelket”², és ahogyan az imában mondjuk minden egyes zsidó lelkéről: „Te lehelted azt belém”.³

A Zohárban is írva van: „Aki lehel, az belülről fúj”, vagyis a bensőjéből és legbensőbb valójából, mert az ember a bensőjéből és legbensőbb életerejéből árasztja ki azt, amit erővel fúj. Amikor az ember lehel, azt tüdeje mélyéről teszi, mintegy önmaga belsejéből. Így amikor a Tóra azt írja, hogy „Isten lelket lehelt az emberbe” önmaga „belsőjéből” adott, így lehet az, hogy azt mondjuk, hogy az emberi lélek Istennek egy valóságos darabja.

Hasonló módon, egy példával élve, a zsidó lelkek is Isten gondolatából emelkedtek fel, azaz pattantak ki, ahogyan a zsidó népről meg van írva: „Izrael az én elsőszülött fiam”.⁴

Ami pedig a zsidókat, mint egyéneket illeti, úgy van írva: „Fiai vagytok ti az Örökkévaló Isteneteknek”.⁵

Ennek, a fenti bibliai kijelentésnek magyarázata, hogy a gyermek az apja agyának folyománya, azaz legbelsőbb énjének kiterjesztése, antropomorfizmussal élve minden zsidó lelke is Isten gondolataiból és bölcsességéből származik.

Ezt a koncepciót az Álter Rebbe egy lépéssel továbbviszi és kifejti, hogy Isten „gondolata” és Isten önmaga egy.

Mert „Ő bölcs, Isten rendelkezik a bölcsesség tulajdonságával, de nem olyan bölcsességgel, amelyet mi, teremtett lények ismerünk, azaz az isteni bölcsesség abban különbözik az emberi bölcsességtől, hogy „mert Ő és az Ő bölcsessége egy”, ahogy Maimonidesz (Mose ben Maimon, híres 12. századi filozófus-rabbi)⁸  írja: „Ő, Isten a tudás és egyúttal a maga a Tudó”, azaz Isten egyben a tudás és a megértés tárgya is.”

Maimonidész továbbmegy és kijelenti, hogy: „És senkinek értelme nem képes arra, hogy világosan felfogja Istent", ahogy meg van írva: „Ugyan megtalálhatjátok és megérthetitek Istent keresés által?”⁶, illetve ahogy írva van: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok”⁷.

A kabbalisták egyetértettek vele, mármint Maimonidesszel (hogy Isten úgy írható le, mint „a Tudás, a Tudó és a Tudott”), amint azt Mose Cordovero rabbi Párdesz című művében olvashatjuk.⁹

Még az áldott emlékű Ári (Jichák Lurja rabbi)⁹ kabbalája szerint is helytálló a Maimonidész kijelentése.

Ez azonban csak akkor van így, ha az Éjn szof¹¹ fénye ruházatának misztikus elvére alkalmazzuk - számos "összezsugorodás" (cimcum) révén az Ácilut¹² (kisugárzás vagy megnyilvánulás) megnyilvánulása a CHáBáD (chochmá, azaz tudás, biná értelem és dáát, azaz bölcsesség, azon három misztikus szféra, melyek az isteni „intellektust” jelölik) által e világában,¹³ azonban nem magasabb, mint az Ácilut maga.

Amint máshol kifejtettük,¹⁴ az Éjn szof áldott legyen Ő, végtelenül felmagasztalt, és meghaladja a CháBáD (tudás-értelem-bölcsesség) lényegét és szintjét.

Valójában a CháBáD szintjét ugyanolyan alsóbbrendűnek tekintik Hozzá, Istenhez képest, mint az anyagi cselekvést.

Ahogy írva van: „Mindnyájukat bölcsességgel teremtetted”.¹⁵

Első olvasásra helyénvalóbbnak tűnne, ha a Zsoltár úgy fogalmazna, „mindnyájukat bölcsességgel fogantad meg”, hiszen a fogantatás, nem pedig a „teremtés” Isten bölcsességének megfelelő manifesztációja. A „Te mindnyájukat bölcsességgel teremtetted” azonban azt jelzi, hogy Isten számára a „bölcsesség” - a legmagasabb szint a Világokon belül – csak olyan alacsony, mint az Olám Háászijá, a teremtett világ, a legalacsonyabb szint. 

Az Álter Rebbe figyelmét most egy korábbi kijelentés foglalkoztatja, miszerint minden lélek az isteni bölcsességből ered. Mivel minden lélek egy forrásból - az isteni bölcsességből - származik, ebből az kellene következzen, hogy minden lélek azonos szintű és rangú. Hogyan lehetséges akkor, hogy vannak (ha úgy tetszik) minőségbeli különbségek az egyes lelkek közt?

Igaz, a lelkeknek számtalan különböző fokozata létezik, magasabbnál magasabb, a végtelenségig, Például az ősatyák és Mózes mesterünk lelkei messze felülmúlják a mi nemzedékeink lelkét, amelyek a Messiás eljövetelét [az Álter Rebbe itt szó szerint, a "sarok" kifejezést használja, mint a Messiás eljövetelét] megelőző időszakhoz tartoznak, hiszen [a későbbi nemzedékek] olyanok [a korábbiakhoz] képest, mint a láb az agyhoz és a fejhez képest. 

Másképpen: Csakúgy, ahogy a talpban található életerő nem hasonlítható össze a fejben és az agyban találhatóval, ugyanúgy nem lehet összehasonlítani a jelenlegi nemzedékek és a korábbi nemzedékek lelkeit.

Hasonlóképpen, minden nemzedéken belül hasonló különbséget találunk a lelkek minősége között: vannak, akik „Izrael sokaságának fejei (vezetői)"¹⁶, akiket azért neveztek így, mert lelkük a „fej” és az „agy” kategóriájába tartozik a tömegek és a tudatlanok lelkéhez képest.

Hasonlóképpen, különbségek vannak lelkek és lelkek, azaz a lelkek egyes szintjei, között is, hiszen minden lélek nefesből, ruáchból és nesámából áll.¹⁷

Mindazonáltal minden nefes, ruách és nesámá gyökere, a legmagasabb minőségűektől a legalacsonyabbakig - a „legalacsonyabbak” azok a lelkek, amelyek az egyszerű emberekben és a legvallástalanabb emberekben testesülnek meg -, mind a legfelsőbb elméből, azaz Istentől származik, amely a chochmá iláá (mennyei bölcsesség).

Az a tény, amiképpen a Istentől származik, hasonlatos ahhoz, amiképpen a gyermek, aki az apja agyából származik: még a lába körmei is ugyanabból az csepp spermiumból jönnek létre, amely az apa agyából származik.

E folyamat lényege, hogy azáltal, hogy a gyermek kilenc hónapig az anya méhében van, és fokról fokra ereszkedik, azaz kötődik a fizikai világhoz folyamatosan változik, amíg [még] a test legutolsó része, a körmök is kialakulnak.

Sőt: bár az eredeti csepp spermium szinte nem is érhető tetten a kifejlett gyermekben, hiszen az annyira megváltozott, hogy a gyermek körmeinek anyagává vált, mégis csodálatos és hatalmas, azaz szinte felfoghatatlan egységben kötődik és egyesül eredeti lényegével és lényével, nevezetesen az apa agyából származó csepp spermiummal.

A fiúban, azaz a gyermekben, a körmök még most is a fejében lévő agyból kapják a táplálékot és az életet, ahogy a Talmud írja (Nidá traktátus 18. fejezet): „Az apa ondócseppjének fehérjéből alakulnak ki a gyermek erei, csontjai és körmei”.¹⁸

(Ahogy az Éc Cháim című könyv Sáár Háchásmál részében olvashatjuk: Ádám, az Édenkertben viselt ruháinak misztikus valóságával kapcsolatban az áll, hogy azok, a ruhák az agy kognitív képességéből származó "körömből" voltak).

Pontosan így van ez minden nefes, ruách és nesámá a zsidók esetén, hogy azok a magasságból származnak.

A lélek is megváltozik eredeti állapotából egy „fejlődési” folyamat révén, amely hasonló ahhoz a folyamathoz, amely folytán a csepp spermium átalakul; a lélek esetében azonban ez a folyamat világról világra, és az egyes világokon belül szintről szintre való alászállás következménye.

Az egyszerű emberek lelkének három szintje, a nefes, ruách és nesámá azáltal jön létre, hogy a lélek fokról fokra leereszkedik az Ácilut, Brijá, Jecirá és Ászijá¹⁹ világainak histálselutján²⁰ keresztül, Isten bölcsességéből, ahogyan meg van írva: „Mindenkit bölcsességgel (chochmá) teremtettél”, vagyis minden a chochmából ered, ami minden histálselut forrása. 

Mindazonáltal, annak ellenére, hogy ezek a lelkek már az alacsonyabb szintek lelkévé váltak - az egyszerű emberek és a köznép lelkeivé, ők ezek az alacsonyabb rendű lelkek továbbra is kötődnek és csodálatos és hatalmas egységben maradnak eredeti lényegükkel, nevezetesen, a chochmá iláá, mennyei bölcsesség, kiterjesztésével, mert az egyszerű nép nefesének, ruáchjának és nesámájának tápláléka és életereje az igazak és a bölcsek, Izrael „fejei” generációjukban a nefeséből, ruáchjából és nesámájából származik.

Ez megmagyarázza Bölcseink megjegyzését a vershez: „És ragaszkodjatok hozzá” (amivel kapcsolatban felmerül a kérdés: Hogyan ragaszkodhat a halandó ember Istenhez? Válaszul Bölcseink megjegyzik): „Aki ragaszkodik egy [Tóra] tudóshoz, azt a Tóra úgy tekinti, hogy ténylegesen kötődik a Schinához (az Isteni Jelenléthez)”. 

Mert a Tóratudósokhoz való ragaszkodás révén az egyszerű emberek nefese, ruáchja és nesámája összekapcsolódik és egyesül eredeti lényegükkel és gyökerükkel a mennyei bölcsességgel, (és ezáltal magával Istennel, mivel) Ő és az Ő bölcsessége egy, és "Ő maga a Tudás....".

(Ami azokat illeti, akik szándékosan vétkeznek és lázadnak a Tóra bölcsei ellen:, hogy tudnillik ők honnan kapnak szellemi táplálékot és életerőt? Ugyanis szellemi élet és táplálás csak ott lehetséges, ahol van vágy annak befogadására, Ezen emberek nefesének, ruáchjának és nesámájának táplálása a tudósok nefesének, ruáchjának és nesámájának úgymond hátsó részéből származik).

A „hátsó részből” való táplálást ahhoz az emberhez hasonlítva lehet megérteni, aki valamit kell adjon az ellenségének - nyilvánvalóan nem az adás valódi vágyából, hanem inkább valamilyen külső tényező miatt. A vonakodás, amellyel adja, tükröződik a viselkedésében; elfordul tőle, és a tárgyat a válla fölött az ellenségének mintegy odadobja. Ugyanez igaz a spirituális szférában is. Amikor a szellemi táplálékot akaratlanul adják, azt úgy írjuk le, hogy az az adó „hátsó részéből” származik.

Ami pedig azt illeti, amit a Zohár és a Zohár Chádás ír²¹, hogy „a lényeg az, hogy a szexuális egyesülés során szent módon kell viselkedni, ami nem igaz az egyszerű nép és a hozzájuk hasonlók gyermekeire”, akik nem így viselkednek, ez azért van, mert a nefes, a ruách és a nesámá soha sincs olyan „ruha” nélkül, amely az apja és anyja lényegének nefeséből származik.

Az egyszerű emberek a gyermeknemzés során- ahogy a Zohár fogalmaz - alacsonyabb szintű lelket hoznak le, ami arra utal, hogy egy, a fizikai világban bekövetkező cselekedet valóban befolyásolhatja a lélek spirituális minőségét. Az Alter Rebbe szerint ez nem így van, ugyanis nincs olyan lélek, melyben ne lennének tetten érhetők Isten tulajdonságai, melyek mint a ruha, borítják be a lelket.

Minden parancsolatot, amelyet a lélek teljesít, ez a ruha befolyásol - a lélek ezen a ruhán keresztül éri el azt a képességét, hogy hatással legyen a testre és teljesítse a fizikai dolgokat érintő parancsolatokat; még a jóindulat is, amely a mennyből árad az emberre, mind ezen a ruhán keresztül adatik. Az Álter Rebbe szerint a Zohár fenti kijelentését úgy kell értelmezni, hogy mivel a lélek igen erősen kötődik ehhez a ruhához, a Zohár a ruhát az ember „lelkeként” fogalmazza meg.

Azonban, ha az illető megszenteli magát, azaz szent, a Tóra parancsolatainak megfelelő életet él, akkor szent „ruhát” fog kölcsönözni gyermeke nesámájának, ezáltal a gyermek könnyebben tudja majd szolgálni Istent.

Ugyanakkor bármilyen magasztok lélekről is legyen szó, még mindig szüksége van az apa megszentelésére a gyermeknemzés idején.

De magára a lélekre nincs hatása a szülők megszentelődésének; sőt, néha előfordul, hogy egy végtelenül magasztos ember lelke, fiában, egy semmirekellő és alantas ember lelkévé válik...

Mindezt alaposan kifejti az áldott emlékű Ári²²  a Likutéj Torá című könyv Vájérá hetiszakaszhoz fűzött magyarázatához és a Tááméj Hámicvot című könyv Berésit hetiszakaszhoz fűzött magyarázatában. 

1. Jób 31:2
2. 1Mózes 2:7
3. Lásd reggeli ima a Bráchot 60b alapján
4. 2Mózes 4:22
5. 5Mózes 14:1
6. Jób 11:7
7. Jesájá 55:8
8. Mose ben Maimon rabbi, 1138-1204
9. Sáár Máhut Vehánhágá 13. fejezet
10. Jichák Lurja rabbi, 1534-1572, híres kabbalista
11. Éjn szof, azaz Végtelen, Istenre vonatkozó kabbalisztikus kifejezés. Az Árizál féle kabbalában Isten, a Végtelen Fény sokszoros „összezsugorodás” (héberül cimcum) által viszonyul ehhez a világhoz.
12. Ácilut, azaz Isten maga. Csakúgy, mint a Nap fénye nem maga a Nap, úgy Isten fénye sem maga Isten, csak az Ő megnyilvánulása. Az Ácilut Isten maga.
13. Az Árizál féle kabbala alapján a cimcum 10 misztikus szférán keresztül történi, ezekből három, a tudás-értelem-bölcsesség az isteni intellektus megnyilvánulásai.
14. A Tánjá második szegmensében, melynek címe Sáár Jichud Veháemuná, 9. fejezet
15. Zsoltárok 104:24
16. 4Mózes 4:16
17. A lélek három szintjéről korábban már tettünk említést. A lélek három aspektusát különböztetjük meg: nefes, ruách és nesámá.
18. Nidá 31a
19. Ácilut, Brijá, Jecirá és Ászijá, a világok négy szintje: Isten maga, teremtés a semmiből, formázás és cselekvés
20. Az a „szűkülő”, spirálszerű folyamat, melyben a végtelen Isten manifesztálódik e fizikai világon
21. Zohár II. 204b, Zohár III. 80-82
22. Jichák Luria rabbi (1534-1572), kabbalista mester, aki a kabbalának egy különleges, egyedi értelmezést és irányt adott