Tánjá - Likuté Ámárim

וְעוֹד יֵשׁ לְכָל נֶפֶשׁ אֱלֹהִית שְׁלֹשָׁה לְבוּשִׁים

שֶׁהֵם מַחֲשָׁבָה דִּבּוּר וּמַעֲשֶׂה שֶׁל תַּרְיַ"ג מִצְוֹת הַתּוֹרָה

שֶׁכְּשֶׁהָאָדָם מְקַיֵּים בְּמַעֲשֶׂה כָּל מִצְוֹת מַעֲשִׂיּוֹת

וּבְדִבּוּר הוּא עוֹסֵק בְּפֵירוּשׁ כָּל תַּרְיַ"ג מִצְוֹת וְהִלְכוֹתֵיהֶן

וּבְמַחֲשָׁבָה הוּא מַשִּׂיג כָּל מַה שֶּׁאֶפְשָׁר לוֹ לְהַשִּׂיג בִּפְשַׁט־רֶמֶז־דְּרוּשׁ־סוֹד הַתּוֹרָה

הֲרֵי כְּלָלוּת תַּרְיַ"ג אֵבְרֵי נַפְשׁוֹ מְלוּבָּשִׁים בְּתַרְיַ"ג מִצְוֹת הַתּוֹרָה

וּבִפְרָטוּת, בְּחִינוֹת חָכְמָה־בִּינָה־דַּעַת שֶׁבְּנַפְשׁוֹ, מְלוּבָּשׁוֹת בְּהַשָּׂגַת הַתּוֹרָה שֶׁהוּא מַשִּׂיג בִּפְשַׁט־רֶמֶז־דְּרוּשׁ־סוֹד כְּפִי יְכוֹלֶת הַשָּׂגָתוֹ וְשֹׁרֶשׁ נַפְשׁוֹ לְמַעְלָה

וְהַמִּדּוֹת, שֶׁהֵן יִרְאָה וְאַהֲבָה וְעַנְפֵיהֶן וְתוֹלְדוֹתֵיהֶן – מְלוּבָּשׁוֹת בְּקִיּוּם הַמִּצְוֹת בְּמַעֲשֶׂה וּבְדִבּוּר, שֶׁהוּא תַּלְמוּד תּוֹרָה שֶׁכְּנֶגֶד כּוּלָּן

כִּי הָאַהֲבָה הִיא שֹׁרֶשׁ כָּל רַמַ"ח מִצְוֹת עֲשֵׂה, וּמִמֶּנָּה הֵן נִמְשָׁכוֹת, וּבִלְעָדָהּ אֵין לָהֶן קִיּוּם אֲמִתִּי

כִּי הַמְּקַיְּמָן בֶּאֱמֶת הוּא הָאוֹהֵב אֶת שֵׁם ה' וְחָפֵץ לְדָבְקָה בּוֹ בֶּאֱמֶת

וְאִי אֶפְשָׁר לְדָבְקָה בּוֹ בֶּאֱמֶת, כִּי אִם בְּקִיּוּם רַמַ"ח פְּקוּדִין

שֶׁהֵם רַמַ"ח אֵבָרִין דְּמַלְכָּא כִּבְיָכוֹל, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּמָקוֹם אַחֵר

וְהַיִּרְאָה הִיא שֹׁרֶשׁ לְשַׁסַ"ה לֹא תַעֲשֶׂה, כִּי יָרֵא לִמְרוֹד בְּמֶלֶךְ מַלְכֵי הַמְּלָכִים הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא

אוֹ יִרְאָה פְּנִימִית מִזּוֹ, שֶׁמִּתְבּוֹשֵׁשׁ מִגְּדוּלָּתוֹ, לַמְרוֹת עֵינֵי כְבוֹדוֹ וְלַעֲשׂוֹת הָרַע בְּעֵינָיו

כָּל תּוֹעֲבַת ה' אֲשֶׁר שָׂנֵא, הֵם הַקְּלִיפּוֹת וְסִטְרָא אָחֳרָא

אֲשֶׁר יְנִיקָתָם מֵהָאָדָם הַתַּחְתּוֹן וַאֲחִיזָתָם בּוֹ הוּא בְּשַׁסַ"ה מִצְוֹת לֹא תַעֲשֶׂה

וְהִנֵּה, שְׁלֹשָׁה לְבוּשִׁים אֵלּוּ מֵהַתּוֹרָה וּמִצְוֹתֶיהָ, אַף שֶׁנִּקְרָאִים לְבוּשִׁים לְנֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה

עִם כָּל זֶה, גָּבְהָה וְגָדְלָה מַעֲלָתָם לְאֵין קֵץ וְסוֹף עַל מַעֲלַת נֶפֶשׁ רוּחַ וּנְשָׁמָה עַצְמָן

כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בַּזֹּהַר, דְּאוֹרַיְיתָא וְקוּדְשָׁא־בְּרִיךְ־הוּא כּוּלָּא חַד

פֵּירוּשׁ: דְּאוֹרַיְיתָא, הִיא חָכְמָתוֹ וּרְצוֹנוֹ שֶׁל הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא, וְהַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא בִּכְבוֹדוֹ וּבְעַצְמוֹ – כּוּלָּא חַד

כִּי הוּא הַיּוֹדֵעַ וְהוּא הַמַּדָּע וְכוּ', כְּמוֹ שֶׁנִּתְבָּאֵר לְעֵיל בְּשֵׁם הָרַמְבַּ"ם

וְאַף דְּהַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא נִקְרָא "אֵין סוֹף", וְלִגְדוּלָּתוֹ אֵין חֵקֶר, וְלֵית מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בֵיהּ כְּלָל

וְכֵן בִּרְצוֹנוֹ וְחָכְמָתוֹ

כְּדִכְתִיב: "אֵין חֵקֶר לִתְבוּנָתוֹ"

וּכְתִיב: "הַחֵקֶר אֱלוֹהַּ תִּמְצָא", וּכְתִיב: "כִּי לֹא מַחְשְׁבוֹתַי מַחְשְׁבוֹתֵיכֶם"

הִנֵּה עַל זֶה אָמְרוּ: "בְּמָקוֹם שֶׁאַתָּה מוֹצֵא גְּדוּלָּתוֹ שֶׁל הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא, שָׁם אַתָּה מוֹצֵא עַנְוְתָנוּתוֹ"

וְצִמְצֵם הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא רְצוֹנוֹ וְחָכְמָתוֹ בְּתַרְיַ"ג מִצְוֹת הַתּוֹרָה וּבְהִלְכוֹתֵיהֶן

וּבְצֵרוּפֵי אוֹתִיּוֹת תּוֹרָה־נְבִיאִים־כְּתוּבִים

וּדְרָשׁוֹתֵיהֶן שֶׁבְּאַגָּדוֹת וּמִדְרְשֵׁי חֲכָמֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה

בִּכְדֵי שֶׁכָּל הַנְּשָׁמָה אוֹ רוּחַ וָנֶפֶשׁ שֶׁבְּגוּף הָאָדָם, תּוּכַל לְהַשִּׂיגָן בְּדַעְתָּהּ

וּלְקַיְּימָן – כָּל מַה שֶּׁאֶפְשָׁר לְקַיֵּים מֵהֶן בְּמַעֲשֶׂה דִּבּוּר וּמַחֲשָׁבָה

וְעַל יְדֵי זֶה תִּתְלַבֵּשׁ בְּכָל עֶשֶׂר בְּחִינוֹתֶיהָ בִּשְׁלֹשָׁה לְבוּשִׁים אֵלּוּ

וְלָכֵן נִמְשְׁלָה הַתּוֹרָה לְמַיִם; מַה מַּיִם יוֹרְדִים מִמָּקוֹם גָּבוֹהַּ לְמָקוֹם נָמוּךְ

כָּךְ הַתּוֹרָה יָרְדָה מִמְּקוֹם כְּבוֹדָהּ

שֶׁהִיא רְצוֹנוֹ וְחָכְמָתוֹ יִתְבָּרֵךְ, וְאוֹרַיְיתָא וְקוּדְשָׁא־בְּרִיךְ־הוּא כּוּלָּא חַד, וְלֵית מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בֵיהּ כְּלָל

וּמִשָּׁם נָסְעָה וְיָרְדָה בְּסֵתֶר הַמַּדְרֵגוֹת, מִמַּדְרֵגָה לְמַדְרֵגָה, בְּהִשְׁתַּלְשְׁלוּת הָעוֹלָמוֹת

עַד שֶׁנִּתְלַבְּשָׁה בִּדְבָרִים גַּשְׁמִיִּים וְעִנְיְינֵי עוֹלָם הַזֶּה, שֶׁהֵן רוֹב מִצְוֹת הַתּוֹרָה כְּכוּלָּם וְהִלְכוֹתֵיהֶן

וּבְצֵרוּפֵי אוֹתִיּוֹת גַּשְׁמִיּוֹת בִּדְיוֹ עַל הַסֵּפֶר, עֶשְׂרִים וְאַרְבָּעָה סְפָרִים שֶׁבְּתוֹרָה נְבִיאִים וּכְתוּבִים

כְּדֵי שֶׁתְּהֵא כָּל מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בָּהֶן, וַאֲפִילוּ בְּחִינַת דִּבּוּר וּמַעֲשֶׂה, שֶׁלְּמַטָּה מִמַּדְרֵגַת מַחֲשָׁבָה, תְּפִיסָא בָּהֶן וּמִתְלַבֶּשֶׁת בָּהֶן

וּמֵאַחַר שֶׁהַתּוֹרָה וּמִצְוֹתֶיהָ מַלְבִּישִׁים כָּל עֶשֶׂר בְּחִינוֹת הַנֶּפֶשׁ וְכָל תַּרְיַ"ג אֵבָרֶיהָ מֵרֹאשָׁהּ וְעַד רַגְלָהּ

הֲרֵי כּוּלָּהּ צְרוּרָה בִּצְרוֹר הַחַיִּים אֶת ה' מַמָּשׁ, וְאוֹר ה' מַמָּשׁ מַקִּיפָהּ וּמַלְבִּישָׁהּ מֵרֹאשָׁהּ וְעַד רַגְלָהּ

כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב: "צוּרִי אֶחֱסֶה בּוֹ", וּכְתִיב: "כַּצִּנָּה רָצוֹן תַּעְטְרֶנּוּ"

שֶׁהוּא רְצוֹנוֹ וְחָכְמָתוֹ יִתְבָּרֵךְ הַמְלוּבָּשִׁים בְּתוֹרָתוֹ וּמִצְוֹתֶיהָ

וְלָכֵן אָמְרוּ: "יָפָה שָׁעָה אַחַת בִּתְשׁוּבָה וּמַעֲשִׂים טוֹבִים בָּעוֹלָם הַזֶּה מִכָּל חַיֵּי עוֹלָם הַבָּא"

כִּי עוֹלָם הַבָּא הוּא שֶׁנֶּהֱנִין מִזִּיו הַשְּׁכִינָה, שֶׁהוּא תַּעֲנוּג הַהַשָּׂגָה

וְאִי אֶפְשָׁר לְשׁוּם נִבְרָא, אֲפִילוּ מֵהָעֶלְיוֹנִים, לְהַשִּׂיג, כִּי אִם אֵיזוֹ הֶאָרָה מֵאוֹר ה’'

וְלָכֵן נִקְרָא בְּשֵׁם "זִיו הַשְּׁכִינָה"

אֲבָל הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא בִּכְבוֹדוֹ וּבְעַצְמוֹ – לֵית מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בֵיהּ כְּלָל

כִּי אִם כַּאֲשֶׁר תְּפִיסָא וּמִתְלַבֶּשֶׁת בַּתּוֹרָה וּמִצְוֹתֶיהָ, אֲזַי הִיא תְּפִיסָא וּמִתְלַבֶּשֶׁת בְּהַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא מַמָּשׁ 

דְּאוֹרַיְיתָא וְקוּדְשָׁא־בְּרִיךְ־הוּא כּוּלָּא חַד

וְאַף שֶׁהַתּוֹרָה נִתְלַבְּשָׁה בִּדְבָרִים תַּחְתּוֹנִים גַּשְׁמִיִּים

הֲרֵי זֶה כִּמְחַבֵּק אֶת הַמֶּלֶךְ דֶּרֶךְ מָשָׁל,

שֶׁאֵין הֶפְרֵשׁ בְּמַעֲלַת הִתְקָרְבוּתוֹ וּדְבֵיקוּתוֹ בַּמֶּלֶךְ, בֵּין מְחַבְּקוֹ כְּשֶׁהוּא לָבוּשׁ לְבוּשׁ אֶחָד בֵּין שֶׁהוּא לָבוּשׁ כַּמָּה לְבוּשִׁים

מֵאַחַר שֶׁגּוּף הַמֶּלֶךְ בְּתוֹכָם

וְכֵן אִם הַמֶּלֶךְ מְחַבְּקוֹ בִּזְרוֹעוֹ, גַּם שֶׁהִיא מְלוּבֶּשֶׁת תּוֹךְ מַלְבּוּשָׁיו

כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב: "וִימִינוֹ תְחַבְּקֵנִי"

שֶׁהִיא הַתּוֹרָה שֶׁנִּתְּנָה מִיָּמִין

שֶׁהִיא בְּחִינַת חֶסֶד וּמַיִם

A lélek, a harmadik fejezetben említett tulajdonságai mellett, minden isteni léleknek, tehát minden lélek isteni aspektusának, három ruhája van.

A léleknek három segítő ereje van, amelyeken keresztül kifejezi magát. Mint a ruhák, tetszés szerint válthatók, felvehetők illetve levethetők. Amikor a lélek e három erő bármelyikét használja, akkor „felöltözik” beléjük; amikor nem használja őket, akkor „leveti” azokat. Ahogyan a ruhák is kifejezik viselőjük tulajdonságát és fontosságát, úgy a lélek is kifejezi saját intellektusát és érzelmeit, amikor felveszi és használja ezeket a „ruhákat”.

Ez a három „ruha” pedig nem más, mint a gondolat, a beszéd és a cselekedet, ahogy azok kifejezésre jutnak a Tóra 613 parancsolatán keresztül.

Hiszen amikor az ember megteszi a cselekvésre buzdító parancsolatokat, mint például tfilint, azaz imaszíjat köt, vagy pészách ünnepén maceszt, kovásztalan kenyeret eszik, illetve amikor a beszéd erejét arra használja, hogy megmagyarázza a Tóra 613 parancsolatát illetve azok törvényeit, és a gondolat erejét arra használja, hogy képessége szerint igyekezzék megérteni a Tórát, annak négy szintje, az ún. párde”sz szerint¹ , akkor lelkének mind a 613 „szerve” a Tóra 613 parancsolatába burkolózik.

A Talmud és a rabbinikus irodalom úgy tartja, hogy az emberi test 248 szervből és 365 érből áll, amelyek megfelelnek a Tóra 248 pozitív, azaz cselekvésre buzdító és 365 tiltó (összesen 613) parancsolatának. Hasonlóképpen, magyarázza a kabbalista irodalom, a lélek is 613 „szervből” áll, az egyes „lelki szervek” nem csak a testi szerveknek felelnek meg, de egy-egy tórai parancsolatnak is. Amikor a lélek három „ruháján” (gondolaton, beszéden és cselekvésen) keresztül a Tóra parancsolataival foglalkozik, úgy szoros összeköttetésbe kerül azokkal.

Különösen így van ez a lélek chochmá – jóság, biná – felfogás és dáát – bölcsesség aspektusával, melyek a Tóra felfogásával kapcsolatban szintén a párdesz, azaz a Tóra értelmezésének négy síkján kapcsolódnak a Tórához az egyén mentális képességeinek és lelkének a természetfelettihez való kapcsolódásának szintjén.

Az ember szellemi képessége szerint érti meg a Tóra tanításait és attól függően, hogy lelke milyen „minőségű”, kapcsolódik a Tóra négy féle értelmezésének valamelyikéhez.

A midot, azaz az emberi tulajdonságok, különösen az Istenfélelem és az Istenszeretet, azok minden leszármazásaival és jellemzőjével, be vannak burkolva a parancsolatok megtartásának ruhájába, legyen szó tettről vagy szavakról, azaz a Tóratanulásról, melyről bölcseink azt tanítják, hogy „az egyenlő minden micvával, azaz parancsolattal”.²

Az Alter Rebbe előző kijelentése, miszerint a Tóra megértése során a lélek értelmi képessége gondolatba öltözik, nem igényel további kifejtést; magától értetődik, hogy az értelem csak a gondolat eszközén keresztül képes megérteni a Tórát.

Utóbbi kijelentése azonban (hogy a midot a parancsolatok tettekben vagy szavakban való teljesítésébe öltözik) további magyarázatot igényel. Milyen kapcsolatban áll a félelem vagy a szeretet tulajdonsága a tettekkel és a beszéddel?

Mert a szeretet a gyökere mind a 248 tevőleges parancsolatnak, azok belőle, azaz a szeretetből erednek, és szeretet nélkül nincs valódi tartalmuk, mert aki ezeket a tevőleges parancsolatokat őszintén teljesíti, az olyan ember, aki szereti Isten nevét, és aki valóban ragaszkodni akar hozzá. Márpedig kötődni és ragaszkodni hozzá [Istenhez] nem lehet igazán, csak a 248 tevőleges micva megtartásával, hiszen azok, a cselekvésre kötelező parancsolatok a „Király, azaz Isten 248 szerve”, ahogy ezt máshol elmagyaráztuk.³

A félelem pedig a 365 tiltó parancsolat gyökere, tudniillik, az Istenfélő ember félni fog a Királyok Királya, a Szent, áldassék, ellen lázadni azáltal, hogy megtagadná parancsolatait és megszegné tiltásait.

Mélyebb magyarázat szerint pedig a félelem annyit tesz, hogy az ember szégyelli magát Isten nagysága előtt, így nem fog dicsősége és mindent látó szeme ellen lázadni és azt tenni, ami gonoszság volna Isten szemében, ami pedig minden utálatosság, melyet Isten megvet, ami nem más, mint a klipá, azaz héjak és a szitrá áchrá, azaz a másik oldal (értsd: minden, ami a szentséggel szemben áll), amely mind az alantas világból származó ember természetéből adódik, amely fogva tartja az embert, és életerejét a 365 tiltó parancsolat megszegéséből nyeri.

No mármost, a léleknek ez a három „ruhája”, melyek a Tórából és a benne lévő parancsolatokból valók, dacára, hogy mindössze a lélek három aspektusának, jelesül a nefesnek, a ruáchnak és a nesámának „ruhái”, ennek ellenére minőségük, azaz a Tóra és a parancsolatok „ruháinak” minősége végtelenül magasztosabb és nagyobb, mint a nefes, a ruách és a nesámá maga, ahogy a Zohár is írja⁴: „a Tóra és Isten valójában teljesen egy”.

Ennek magyarázata: Mivel a Tóra a Szent, áldassék, azaz Isten bölcsessége és akarata és a Szent, áldassék dicsősége és maga, azaz Isten esszenciája egy.

Hiszen Ő a tudó és a tudás stb., ahogy ezt korábban elmagyaráztuk a Rámbám, Mose ben Maimon rabbi⁵ tanítása alapján.

A Tóra tehát Isten bölcsessége, mely nem választható külön Tőle. Amikor az ember Tórát tanul, akkor az isteni bölcsességgel egyesül.

És dacára annak, hogy a Szentet, áldassék, Éjn Szofnak, azaz Végtelennek nevezzük és „nagyságát egyáltalán nem lehet megérteni”⁶ és „a gondolat egyáltalán nem képes felfogni Őt”⁷ és ugyanez igaz Isten akaratára és bölcsességére, ahogy írva van: „értelme kifürkészhetetlen”⁸, és az is írva van: „Amikor keresed, vajon megtalálod?”⁹ és az is írva van: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim”.¹⁰

Felmerül a logikus kérdés: ha az emberi gondolkodás képtelen felfogni az isteni "gondolatot", hogyan mondhatjuk, hogy a Tóra megértésével az ember kapcsolódik Isten bölcsességéhez?

Erre mondják a Talmud bölcsei: „Ahol megtaláljátok a Szent nagyságát, áldassék, ott találjátok meg az Ő alázatosságát is”, azaz a Szent, áldassék mintegy összeszűkíti akaratát és bölcsességét a Tóra 613 parancsolatába és annak törvényeibe és a Tóra, a Próféták és a Szent Iratok¹¹ betűinek kombinációjába.

Továbbá Isten bölcsessége a fentieken túl kifejtésre került Bölcseink, áldott az emlékük, áldal lejegyzett ággádá- és midrás irodalomban.

Isten pedig „összesűrítette”, vagyis „leszűkítette” végtelen akaratát és bölcsességét, annak érdekében, hogy minden nesámá, ruách és nefes, tehát az emberi lélek minden aspektusa, mely az emberi testben lakozik, megértse és felfogja azt intellektusával.

És, hogy a lélek mindhárom aspektusa, a nefes, a ruách és a nesámá is betartsa azokat, azaz Isten parancsolatait, melyek a Tórában és az említett irodalomban lettek kinyilatkoztatva, amennyire csak lehetséges a cselekedet, a beszéd és a gondolat által.

Így aztán mind a lélek mind a tíz fakultánsa felruházza magát ebbe a három „ruhába”, a Tóra és a parancsolatok gondolat, beszéd és cselekedet általi megtartásába.

Ezért a Tóra a vízhez van hasonlítva^12, hiszen csak úgy, mint a víz, mely a magasabb helyről ereszkedik és folyik az alacsonyabb helyre, úgy a Tóra is magasztosabb helyről száll alá, mi ez a magasabb és magasztosabb „hely”? ami pedig nem más, mint Isten, áldassék, akarata és bölcsessége, hiszen, ahogy korábban is említettük, a Zohár szerint, a Tóra és a Szent, áldassék, teljesen egy és az ember felfogóképessége nem képes Őt egyáltalán megérteni.

Márpedig a Tóra onnan utazik és száll alá, rejtett szinteken, szintről szintre, a világok spirálján keresztül, melyet úgy nevezünk, hogy histálselut. Ez tulajdonképpen a végtelenből egyre szűkülő folyamat, melynek eleje Isten maga, vége pedig e fizikai világ, a világok legalsóbb szintje.

Ez a folyamat addig tart, míg a Tóra, mely Isten végtelen bölcsessége, fizikai dolgokba és az evilági ügyekbe burkolózik, ami nem más, mint a Tóra majdnem összes micvája és azok törvényei, e mellett az isteni bölcsesség megtalálható a Biblia huszonnégy könyvébe, a Tórába, a Próféták könyveibe illetve a Szent Iratokba írt fizikai betűk formájában.

De vajon miért van szükség arra, hogy Isten bölcsessége és akarata alászálljon e fizikai világba?

Mindez azért történik, hogy az ember megértse, és hogy még a lélek, a gondolatnál alacsonyabb szintű kifejező eszközei, a beszéd és a cselekedet is belé burkolózhasson.

Miután pedig a Tóra és annak paracsolatai beburkolóznak a lélek mind a tíz fakultásába, ahogy erről a korábbi fejezetekben beszéltünk, és a lélek mind a 613 „szervébe” a fejtől a lábig, azaz a legmagasztosabb „testrésztől” a legalantasabbig, a lélek tökéletesen összekapcsolódik Istennel, az „élet forrásával”,¹³ és Isten tényleges fénye beborítja azt annak fejétől a lábáig.

Ahogy írva van: „Isten a kősziklám és megmentőm”,¹⁴ és ahogy írva van: „körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal”.¹⁶

A Zsoltárokban említettek nem más, mint Isten akarata és bölcsessége, legyen áldott, mely a Tórába és annak parancsolataiba burkolózik.

Ezért mondják Bölcseink, hogy: „Jobb egy pillanak, melyet bűnbánattal és jócselekedettel tölt az ember ezen a világon, mint az egész túlvilág”¹⁶

Ugyanis a túlvilági jutalom az isteni dicsfény villanásának élvezete, ami pedig nem más, mint az isteniség megértése.

Márpedig semmilyen teremtmény, még a legmagasztosabbak, mint például az angyalok, sem képesek megérteni Istent, mindössze Isten fényének egy villanását, ezért mondjuk a túlvilági élvezetre, hogy az „isteni dicsfény villanásának élvezete”.

Azonban a Szentet, áldassék, a maga dicsőségében és valójában egyáltalán nem foghatjuk fel, csak oly módon, amikor a Tóra és annak parancsolataiba burkolózik. Ekkor fogjuk csak fel, hiszen ekkor Istent magát értjük és belé burkolózunk, hiszen a Tóra és a Szent, áldassék egy.

Annak dacára, hogy a Tóra alantas, fizikai dolgokba burkolózik, és az ember mindösszesen ezeket érti meg, amikor a Tórát tanulmányozza és annak parancsait teljesíti, nem pedig Istent magát, az mégis olyan, quasi, mintha a Királyt magát ölelné. Egy példázattal élve: amikor az ember a királyt öleli, az közel van hozzá akkor is ha az egy, és akkor is ha több palástot visel, hiszen a király teste a palástokban van.

Hasonlóképpen van ez, amikor a király valakit átölel a karjával, akkor is, ha az illető számos ruhát visel.

Ahogy írva van: „Jobbjával átölel”,¹⁷ ami pedig a Tórára vonatkozik, mely Isten „jobbjával lett adva”¹⁸, a Tóra pedig a cheszed, a jóság attribútumával és a vízzel kapcsolatos.¹⁹

1. A Tóra négy értelmezési síkja, a psát – egyszerű magyarázat, a remez – utalás, derus - homiletikai kifejtés, és szod - ezoterikus jelentés. E négy szó kezdőbetűi együtt a párdesz szót adják ki, ami azt jelenti: gyümölcsöskert.
2. Misna, Peá 1:1
3. A Tánjá 23. fejezete beszél majd erről a koncepcióról.
4. Zohá I. 24a, Zohár II. 60a
5. Mose ben Maimon rabbi, a Maimonidész vagy Rámbám 1138-1204
6. Zsoltárok 145:3 alapján
7. Lásd Bevezető a Zohárhoz
8. Jesájá 40:28
9. Jób 11:7
10. Jesájá 55:8
11. A zsidó Biblia 3 részből áll: (1) Tóra: Mózes öt könyve, (2) Próféták könyvei: Jehosua, Bírák, Sámuel, Királyok, Jesájá, Jirmijá, Jechezkel és a 12 „kis” próféta könyvei, (3) Szent Iratok: Zsoltárok, Példabeszédek, Jób, Énekek Éneke, Rút, Jeremiás siralmai, Eszter, Prédikátor könyve, Dániel, Ezra-Nechemia, Krónikák. Mindösszesen 24 könyv.
12. Bava Kámá 17a
13. 1Sámuel 25:29
14. Zsoltárok 18:3
15. Zsoltárok 5:13
16. Misna, Atyák 4:17
17. Énekek Éneke 8:3
18. 5Mózes 33:2
19. A Talmud a Tórát a vízhez hasonlítja és kijelenti, hogy csakúgy, ahogy a víz az élet alapja, úgy Tóra nélkül sem létezhet élet (Bava Kámmá 82a). A víz a Bibliában a Tóra szinonimája.