Tánjá - Likuté Ámárim

וְזֶה לְעוּמַּת זֶה, רָשָׁע וְטוֹב לוֹ לְעוּמַּת צַדִּיק וְרַע לוֹ

דְּהַיְינוּ, שֶׁהַטּוֹב שֶׁבְּנַפְשׁוֹ הָאֱלֹהִית שֶׁבְּמוֹחוֹ וּבֶחָלָל הַיְמָנִי שֶׁבְּלִבּוֹ

כָּפוּף וּבָטֵל לְגַבֵּי הָרָע מֵהַקְּלִיפָּה שֶׁבֶּחָלָל הַשְּׂמָאלִי

וְזֶה מִתְחַלֵּק גַּם כֵּן לְרִבְבוֹת מַדְרֵגוֹת חֲלוּקוֹת

בְּעִנְיַן כַּמּוּת וְאֵיכוּת הַבִּיטּוּל וּכְפִיפַת הַטּוֹב לָרַע חַס וְשָׁלוֹם

יֵשׁ מִי שֶׁהַכְּפִיפָה וְהַבִּיטּוּל אֶצְלוֹ מְעַט מִזְּעֵר

וְאַף גַּם זֹאת אֵינוֹ בִּתְמִידוּת, וְלֹא תָּדִיר לִפְרָקִים קְרוֹבִים

אֶלָּא לְעִתִּים רְחוֹקִים מִתְגַּבֵּר הָרָע עַל הַטּוֹב, וְכוֹבֵשׁ אֶת הָעִיר קְטַנָּה הוּא הַגּוּף

אַךְ לֹא כוּלּ‏וֹ אֶלָּא מִקְצָתוֹ לְבַד

שֶׁיִּהְיֶה סָר לְמִשְׁמַעְתּוֹ, וְנַעֲשֶׂה לוֹ מֶרְכָּבָה

וּלְבוּשׁ, לְהִתְלַבֵּשׁ בּוֹ אֶחָד מִשְּׁלֹשָׁה לְבוּשֶׁיהָ הַנִּזְכָּרִים לְעֵיל

דְּהַיְינוּ, אוֹ בְּמַעֲשֶׂה לְבַד, לַעֲשׂוֹת עֲבֵירוֹת קַלּוֹת וְלֹא חֲמוּרוֹת חַס וְשָׁלוֹם

אוֹ בְּדִיבּוּר לְבַד, לְדַבֵּר אֲבַק לָשׁוֹן הָרָע וְלֵיצָנוּת וּכְהַאי גַּוְונָא

אוֹ בְּמַחֲשָׁבָה לְבַד, הִרְהוּרֵי עֲבֵירָה הַקָּשִׁים מֵעֲבֵירָה

וְגַם אִם אֵינוֹ מְהַרְהֵר בַּעֲבֵירָה לַעֲשׂוֹתָהּ אֶלָּא בְּעִנְיַן זִיוּוּג זָכָר וּנְקֵיבָה בָּעוֹלָם

שֶׁעוֹבֵר עַל אַזְהָרַת הַתּוֹרָה: "וְנִשְׁמַרְתָּ מִכֹּל דָּבָר רָע" – "שֶׁלֹּא יְהַרְהֵר בַּיּוֹם כוּ'"

אוֹ שֶׁהִיא שְׁעַת הַכּוֹשֶׁר לַעֲסוֹק בַּתּוֹרָה וְהוּא מְפַנֶּה לִבּוֹ לְבַטָּלָה

כְּדִתְנַן בְּאָבוֹת: "הַנֵּיעוֹר בַּלַּיְלָה כוּ' וּמְפַנֶּה לִבּוֹ כוּ'

שֶׁבְּאַחַת מִכָּל אֵלֶּה וְכַיּוֹצֵא בָהֶן נִקְרָא "רָשָׁע" בָּעֵת הַהִיא

שֶׁהָרָע שֶׁבְּנַפְשׁוֹ גּוֹבֵר בּוֹ וּמִתְלַבֵּשׁ בְּגוּפוֹ וּמַחֲטִיאוֹ וּמְטַמְּאוֹ

וְאַחַר כָּךְ גּוֹבֵר בּוֹ הַטּוֹב שֶׁבְּנַפְשׁוֹ הָאֱלֹקִית, וּמִתְחָרֵט

וּמְבַקֵּשׁ מְחִילָה וּסְלִיחָה מֵה', וַה' יִסְלַח לוֹ, אִם שָׁב בִּתְשׁוּבָה הָרְאוּיָה עַל פִּי עֲצַת חֲכָמֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה בִּשְׁלֹשָׁה חִלּוּקֵי כַפָּרָה שֶׁהָיָה רַבִּי יִשְׁמָעֵאל דּוֹרֵשׁ כוּ', כְּמוֹ שֶׁנִּתְבָּאֵר בְּמָקוֹם אַחֵר

וְיֵשׁ מִי שֶׁהָרָע גּוֹבֵר בּוֹ יוֹתֵר

וּמִתְלַבְּשִׁים בּוֹ כָּל שְׁלֹשָׁה לְבוּשִׁים שֶׁל הָרָע, וּמַחֲטִיאוֹ בַּעֲבֵירוֹת חֲמוּרוֹת יוֹתֵר, וּבְעִתִּים קְרוֹבִים יוֹתֵר

אַךְ בֵּינְתַיִים מִתְחָרֵט, וּבָאִים לוֹ הִרְהוּרֵי תְשׁוּבָה מִבְּחִינַת הַטּוֹב שֶׁבְּנַפְשׁוֹ, שֶׁמִּתְגַּבֵּר קְצָת בֵּינְתַיִים

אֶלָּא שֶׁאֵין לוֹ הִתְגַּבְּרוּת כָּל כָּךְ לְנַצֵּחַ אֶת הָרָע

לִפְרוֹשׁ מֵחֲטָאָיו לְגַמְרֵי לִהְיוֹת "מוֹדֶה וְעוֹזֵב"

וְעַל זֶה אָמְרוּ רַבּוֹתֵינוּ זִכְרוֹנָם לִבְרָכָה: "רְשָׁעִים מְלֵאִים חֲרָטוֹת"

שֶׁהֵם רוֹב הָרְשָׁעִים, שֶׁיֵּשׁ בְּחִינַת טוֹב בְּנַפְשָׁם עֲדַיִין

אַךְ מִי שֶׁאֵינוֹ מִתְחָרֵט לְעוֹלָם, וְאֵין בָּאִים לוֹ הִרְהוּרֵי תְשׁוּבָה כְּלָל – נִקְרָא "רָשָׁע וְרַע לוֹ"

שֶׁהָרָע שֶׁבְּנַפְשׁוֹ הוּא לְבַדּוֹ נִשְׁאַר בְּקִרְבּוֹ, כִּי גָּבַר כָּל כָּךְ עַל הַטּוֹב עַד שֶׁנִּסְתַּלֵּק מִקִּרְבּוֹ

וְעוֹמֵד בִּבְחִינַת מַקִּיף עָלָיו מִלְמַעְלָה

וְלָכֵן אָמְרוּ רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה: "אַכָּל בֵּי עֲשָׂרָה שְׁכִינְתָּא שַׁרְיָא":

Miután a 9. fejezetben leírta az isteni és az állati lélek között a test elfoglalásáért és uralmáért folyó harcot, az Álter Rebbe a 10. fejezetben folytatta a cádik fogalmának meghatározását e harc kontextusában. 

A cádikokat két általános kategóriába soroljuk. Az első a „tökéletes cádik”, másképp mondva a „cádik, aki csak a jót ismeri”. Az ilyen cádiknak sikerült teljesen átalakítania állati lelkének gonoszságát jóra. A második kategóriába tartozó cádik, a „tökéletlen cádik" avagy a „cádik, aki ismeri a rosszat”, aki még nem alakította át teljesen állati lelkét jóra; akiben még megmaradt némi vágy a világi élvezetk iránt. A rossznak ez a maradéka azonban teljesen semmivé válik, hiszen a jó olyan túlsúlyban van.

A 11. fejezetben a Tánjá a cádik ellentétével, a gonosszal - héberül rásá – foglalkozik. A cádikokhoz hasonlóan, éppen ellentétesen, beszélhetünk „tökéletesen gonoszról”, vagyis „rásáról, aki csak a rosszat ismeri”, illetve „tökéletlen gonoszról”, olyan rásáról, akiben „van némi jó”.

„Az egyik a másik ellentéte”¹: a „jót ismerő rásá" a „rosszat ismerő cádik” ellentéte. Ez azt jelenti, hogy a jó, ami e rásá isteni lelkében van, ami az agyában és a szíve jobb felében van (ezek az isteni lélek fő lakóhelyei, amint azt a 9. fejezetben kifejtettük), alárendelődik az állati lélek gonoszságának, amely a klipából ered, amely a szív bal oldalán van, és megsemmisül benne, amint azt a 9. fejezetben elmagyaráztuk.

Ez, a „tökéletlen rásá” is számtalan különböző fokozatra oszlik, mely különbség e számtalan fokozat között a mennyiségben rejlik, azaz a jó semmissé tételének és a rossznak való alárendelésének mértékében és minőségében, Isten ments.

Van, akinél a jónak a rosszal szembeni alárendeltsége és semmissége rendkívül csekély, és még ezek a kisebb fokozatok sem állandók, és nem is ismétlődnek meg gyakran. Inkább csak ritkán győzedelmeskedik a rossz a jó felett, meghódítva a „kis várost”, azaz a testet, amely a 9. fejezetben említettek szerint egy kis városhoz hasonlít, és amelynek meghódítása az isteni és az állati lélek célja.

Továbbá, még ha a gonosz meg is hódítja a testet, nem az egész test kerül uralma alá, hanem csak egy része, alávetve azt - a testnek ezt a részét - annak a fegyelemnek, és arra késztetve, hogy "szekér" legyen a gonosznak, vagyis olyan alárendeltje a gonosznak, mint a „szekér a vezetőjének”, és továbbá azt, hogy a testnek ez a része "ruhaként" szolgáljon, amelybe az állati lélek fent említett három ruhája közül az egyiket öltözteti.

Amint a 6. fejezetben említettük, az állati léleknek három ruhája van, azaz három módon fejezi ki magát: gondolkodás, beszéd és a cselekvés által. A rásá esetében az állati lélek gonoszsága, amikor felülkerekedik a jó felett, nem tehet mást, mint hogy e kifejezési módok vagyis „ruhák" egyikében fejezi ki magát.

Sőt, a gonoszság még ezen a korlátozott kifejezési területen is tovább korlátozódik, mivel csak kisebb vétkek elkövetésére tudja motiválni a rását.

Az állati lélek ugyanis vagy csak tettekben érvényesül, vagy csak kisebb vétkek elkövetésében, nagyobbakban nem, Isten ments, ugyanis az állati léleknek nincs ereje ilyen mértékben érvényesülni, vagy csak a beszédben érvényesülhet, de csupán annak kimondásában, ami a rágalmazással vagy gúnyolódással határos, a gonoszság túl gyenge ahhoz, hogy tényleges rágalmazásra vagy gúnyolódásra és hasonlókra késztesse, vagy a gonoszság csak a gondolatokban uralkodik, a bűnről való elmélkedésekben, amelyek bizonyos tekintetben rosszabbak, mint a tényleges bűn.²

A gondolat a kifinomultabb, mint a beszéd és a cselekvés, és a lélek három ruhája közül ez az, amelyik a legszorosabban kapcsolódik magához a lélekhez. Így lehet az, hogy a bűnről való elmélkedés még jobban megfertőzheti a lelket, mint maga a bűnös cselekedet, mely bizonyos tekintetben – ha meg is történik Isten ments – a lelket „nem fertőzi meg”.

Ez még akkor is így van, ha valaki valójában nem gondolkodik azon, hogy bűnt követ el, hanem csupán elmélkedik a férfi és a nő testi egyesüléséről általában, amivel megsérti a Tóra figyelmeztetését: „Óvd magad minden gonosz dologtól”,³ amelyet bölcseink úgy értelmeznek, hogy „az ember nappal ne tápláljon tisztátalan képzelgéseket, hogy éjszaka ne legyen szennyezett”;⁴ így az ilyen dolgokon való elmélkedés megsérti a Tóra egyik parancsát.

Vagy egy másik terület, ahol a gonoszság érvényesülhet egy ilyen tökéletlen rásá esetében, amikor a Tóra-tanulmányozásra dezignált időben értelmetlen dolgok felé fordítja a szívét, ahogyan azt a Misna, Ávot traktátusában tanultuk: „Aki éjszaka felébred, amikor ideje lenne Tórát tanulni... és a szívét a hiúság felé fordítja, az a saját lelke ellen vétkezik.”⁵. Az ilyen, vagy a hozzájuk hasonló esetekben, vagyis valahányszor valaki akár csak egy kisebb vétséget is elkövet gondolatban, beszédben vagy cselekedetben, akkor rásának, gonosznak nevezik; a rásá kifejezés azt jelenti, hogy állati lelkének gonoszsága uralkodik benne, testébe öltözik, bűnre készteti és beszennyezi azt. Azután, miután ez a személy a fent említett dolgok bármelyikében vétkezett, az isteni lelkében lévő jó érvényesül, és bűntudat tölti el gondolatban, szóban vagy tettben elkövetett vétke miatt; bocsánatot és elnézést fog kérni Istentől a vétkéért, és ha megfelelő bűnbánattal megbánja azt, áldott emlékű bölcseink tanácsának megfelelően, akkor Isten valóban megbocsát neki a rabbi Jismáel által kifejtett három bűnbocsánati forma egyikével,⁶ amint azt máshol kifejtettük.⁷

A megbocsátásnak három formája lehet: (a) ha valaki egy cselekvésre buzdító parancsolatot elmulaszt megtenni és megbánja, azonnal kegyelmet kap; (b) ha egy tiltó parancsolatot szeg meg és megbánja, arra jom kipur, az engesztelés napja és az akkori bűnbánat nyújt megbocsátást; (c) ha az illető vétke a káret (az Ég általi halál) vagy a rabbinikus bíróság általi kivégzés büntetését vonja maga után, akkor a bűnbánat és a jom kipur lelki megtisztulása után a szenvedés teljes engesztelést hoz.

Azonban, ahogy a Rebbe megjegyzi, az isteni kegyelem, amelyet ennek az embernek a bűnbánata kivált, nem változtatja meg a rásá státuszát a szó valódi értelmében, hanem csak a rásá és a cádik abban az értelmében, ahogyan azokat a jutalomra és a büntetésre alkalmazzuk. Igazság szerint, ha az érdemeket és bűnöket mérlegre teszik, az olyan személy aki ritkán vétkezik, és csak kisebb dolgokban, ám aztán azonnal megbánja bűneit - cádiknak minősül, és megérdemli a jutalmat, mivel tetteinek túlnyomó többsége jó.

A cádik kifejezésnek ez a használata azonban csupán egy kölcsönzött kifejezés, amint azt az 1. fejezetben kifejtettük. A cádik és a rásá valódi, végleges kifejezésekként a lélekben lévő jó vagy rossz minőségét írják le. Ebből a szempontból nézve a fent leírt személyt még azután is rásának minősíttetik, hogy megbánást tanúsít és megbocsátást nyer, mivel még mindig megmarad benne a bűnre való hajlam, és állati lelke még mindig hajlamos uralkodni rajta.

Van azonban egy másik a „jót ismerő rásá”, akiben a rossz erősebben érvényesül. A gonoszság mindhárom ruhája felöltözik belé (a lelke körül) - gondolatban, beszédben és tettben is vétkezik; a gonoszság arra is készteti, hogy még szörnyűbb bűnöket kövessen el, és még gyakrabban vétkezzen. Ennek ellenére rá is azt a kifejezést használjuk, hogy „rásá, aki ismeri a jót", mert az egyik bűn és a következő között időnként lelkiismeret-furdalást érez, és a bűnbánat gondolatai lépnek az elméjébe, amelyek a jónak abból az aspektusából erednek, amely még mindig a lelkében van, és amely időközben bizonyos fokú erőt gyűjt, ugyanakkor  benne lévő jó nem erősödik meg eléggé ahhoz, hogy legyőzze a gonoszt, hogy teljesen megszabadulhasson bűneitől, és olyan legyen, mint aki megvallja bűneit, és egyszer s mindenkorra lemond róluk.

Az ilyen emberről az áldott emlékű rabbik azt mondták: „A gonoszok tele vannak bűntudattal”⁸. Az is lehetséges, hogy már a bűnök elkövetése közben is megbánják a tetteiket, de úgy érzik, hogy képtelenek uralkodni a vágyaikon. Ők képviselik a gonoszok többségét, akiknek a lelkében még mindig lakozik valami jó - és ez a jó az, ami a bűntudat érzését kelti elméjükben és szívükben.

Láthatjuk tehát, hogy a „jót ismerő rásá” kategóriáján belül több szint van, kezdve attól, aki csak ritkán, vagy csak kisebb dolgokban vétkezik, egészen addig, aki gyakran és súlyos bűnökben. Mégis mindannyian ugyanabba a kategóriába tartoznak: „jót ismerő rásá”, a különbség közöttük az, hogy a bennük lévő jót milyen mértékben uralja a rossz - egyenes ellentétben a „cádik, aki ismeri a rosszat" kategóriájával, akinél a rossznak a jóval szembeni uralmának vannak különböző fokozatai.

Van azonban egy másik kategória is:

De azt, aki soha nem érez bűnbánatot, és akinek az elméjébe a bűnbánat gondolatai egyáltalán nem jutnak el, azt olyan „rásának nevezik, aki (csak) a rosszat ismeri”,mert a lelkében csak a rossz maradt meg, amely úgy győzedelmeskedett a jó felett, hogy az utóbbi eltávozott belőle, és a jó most egyfajta mákifként áll fölötte. Azaz a jó mintegy körülveszi, lebeg felette, de nem tudatosul benne. Annyi azonban még az ilyen embernél is bizonyos, hogy valamennyi jó, ha nem is benne, de körülötte még megmaradt, végtére is ennek az embernek a lelke is Istentől származik.

Ezért mondták a Bölcseink: „Tíz zsidó minden egyes összejövetele felett ott nyugszik a shechiná (az Isteni Jelenlét)”⁹.

1. Prédikátor 7:14 alapján
2. Joma 29a alapján
3. 5Mózes 23:10
4. Ketubot 46a
5. Ávot 3:4
6. Joma 86a
7. Igeret háTesuvá 1. fejezet
8. Nedárim 9b
9. Szánhedrin 39a