Tánjá - Likuté Ámárim

וּלְתוֹסֶפֶת בֵּיאוּר, בַּאֵר הֵיטֵב, מִלַּת "מְאֹד" שֶׁבַּפָּסוּק: "כִּי קָרוֹב אֵלֶיךָ הַדָּבָר מְאֹד וְגוֹ'

צָרִיךְ לֵידַע נֶאֱמָנָה, כִּי אַף מִי שֶׁדַּעְתּוֹ קְצָרָה בִּידִיעַת ה', וְאֵין לוֹ לֵב לְהָבִין בִּגְדוּלַּת אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא

לְהוֹלִיד מִמֶּנָּה דְּחִילוּ וּרְחִימוּ אֲפִילוּ בְּמוֹחוֹ וּתְבוּנָתוֹ לְבַד

אַף־עַל־פִּי־כֵן, קָרוֹב אֵלָיו הַדָּבָר מְאֹד לִשְׁמוֹר וְלַעֲשׂוֹת כָּל מִצְוֹת הַתּוֹרָה וְתַלְמוּד תּוֹרָה כְּנֶגֶד כּוּלָּן

בְּפִיו וּבִלְבָבוֹ מַמָּשׁ, מֵעוּמְקָא דְלִבָּא, בֶּאֱמֶת לַאֲמִיתּוֹ, בִּדְחִילוּ וּרְחִימוּ

שֶׁהִיא "אַהֲבָה מְסוּתֶּרֶת" שֶׁבְּלֵב כְּלָלוּת יִשְׂרָאֵל, שֶׁהִיא יְרוּשָּׁה לָנוּ מֵאֲבוֹתֵינוּ

רַק שֶׁצָּרִיךְ לְבָאֵר וּלְהַקְדִּים תְּחִלָּה בַּאֵר הֵיטֵב, שֹׁרֶשׁ אַהֲבָה זוֹ, וְעִנְיָינָהּ

וְאֵיךְ הִיא יְרוּשָּׁה לָנוּ, וְאֵיךְ נִכְלָל בָּהּ גַּם דְּחִילוּ

וְהָעִנְיָן, כִּי הָאָבוֹת – הֵן הֵן הַמֶּרְכָּבָה

וְעַל כֵּן זָכוּ לְהַמְשִׁיךְ נֶפֶשׁ־רוּחַ־נְשָׁמָה לִבְנֵיהֶם אַחֲרֵיהֶם עַד עוֹלָם מֵעֶשֶׂר סְפִירוֹת דִּקְדוּשָּׁה שֶׁבְּאַרְבַּע עוֹלָמוֹת אֲצִילוּת־בְּרִיאָה־יְצִירָה־עֲשִׂיָּה, לְכָל אֶחָד וְאֶחָד כְּפִי מַדְרֵגָתוֹ וּכְפִי מַעֲשָׂיו

וְעַל כָּל פָּנִים, אֲפִילוּ לְקַל שֶׁבְּקַלִּים וּפוֹשְׁעֵי יִשְׂרָאֵל נִמְשָׁךְ בְּזִיוּוּגָם נֶפֶשׁ דְּנֶפֶשׁ דְּמַלְכוּת דַּעֲשִׂיָּה

שֶׁהִיא מַדְרֵגָה הַתַּחְתּוֹנָה שֶׁבִּקְדוּשַּׁת הָעֲשִׂיָּה

וְאַף־עַל־פִּי־כֵן, מֵאַחַר שֶׁהִיא מֵעֶשֶׂר סְפִירוֹת קְדוֹשׁוֹת

הִיא כְּלוּלָה מִכּוּלָּן, גַּם מֵחָכְמָה דַעֲשִׂיָּה

שֶׁבְּתוֹכָהּ מְלוּבֶּשֶׁת חָכְמָה דְּמַלְכוּת דַּאֲצִילוּת

שֶׁבְּתוֹכָהּ חָכְמָה דַאֲצִילוּת, שֶׁבָּהּ מֵאִיר אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא מַמָּשׁ

כְּדִכְתִיב: "ה' בְּחָכְמָה יָסַד אָרֶץ", וְ"כּוּלָּם בְּחָכְמָה עָשִׂיתָ"

וְנִמְצָא, כִּי אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא מְלוּבָּשׁ בִּבְחִינַת חָכְמָה שֶׁבְּנֶפֶשׁ הָאָדָם – יִהְיֶה מִי שֶׁיִּהְיֶה מִיִּשְׂרָאֵל

וּבְחִינַת הַחָכְמָה שֶׁבָּהּ, עִם אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא הַמְלוּבָּשׁ בָּהּ, מִתְפַּשֶּׁטֶת בְּכָל בְּחִינוֹת הַנֶּפֶשׁ כּוּלָּהּ, לְהַחֲיוֹתָהּ מִבְּחִינַת רֹאשָׁהּ עַד בְּחִינַת רַגְלָהּ

כְּדִכְתִיב: "הַחָכְמָה תְּחַיֶּה בְעָלֶיהָ"

[וְלִפְעָמִים מַמְשִׁיכִים פּוֹשְׁעֵי יִשְׂרָאֵל נְשָׁמוֹת גְּבוֹהוֹת מְאֹד שֶׁהָיוּ בְּעִמְקֵי הַקְּלִיפּוֹת, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּסֵפֶר גִּלְגּוּלִים]

הִנֵּה, הַחָכְמָה הִיא מְקוֹר הַשֵּׂכֶל וְהַהֲבָנָה

וְהִיא לְמַעְלָה מֵהַבִּינָה שֶׁהוּא הֲבָנַת הַשֵּׂכֶל וְהַשָּׂגָתוֹ

וְהַחָכְמָה – הִיא לְמַעְלָה מֵהַהֲבָנָה וְהַהַשָּׂגָה, וְהִיא מָקוֹר לָהֶן

וְזֶהוּ לְשׁוֹן חָכְמָה – "כֹּ"חַ מָ"ה", שֶׁהוּא מַה שֶּׁאֵינוֹ מוּשָּׂג וּמוּבָן, וְאֵינוֹ נִתְפָּס בְּהַשָּׂגָה עֲדַיִין

וְלָכֵן מִתְלַבֵּשׁ בָּהּ אוֹר־אֵין־סוֹף בָּרוּךְ־הוּא דְּלֵית מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בֵיהּ כְּלָל

וְלָכֵן, כָּל יִשְׂרָאֵל, אֲפִילוּ הַנָּשִׁים וְעַמֵּי הָאָרֶץ, הֵם מַאֲמִינִים בַּה', שֶׁהָאֱמוּנָה הִיא לְמַעְלָה מִן הַדַּעַת וְהַהַשָּׂגָה

כִּי "פֶּתִי יַאֲמִין לְכָל דָּבָר, וְעָרוּם יָבִין וְגוֹ'

וּלְגַבֵּי הַקָּדוֹשׁ־בָּרוּךְ־הוּא, שֶׁהוּא לְמַעְלָה מִן הַשֵּׂכֶל וְהַדַּעַת וְלֵית מַחֲשָׁבָה תְּפִיסָא בֵיהּ כְּלָל – הַכֹּל כִּפְתָיִים אֶצְלוֹ יִתְבָּרֵךְ

כְּדִכְתִיב: "וַאֲנִי בַעַר וְלֹא אֵדָע, בְּהֵמוֹת הָיִיתִי עִמָּךְ, וַאֲנִי תָּמִיד עִמָּךְ וְגוֹ'

כְּלוֹמַר, שֶׁבָּזֶה שֶׁאֲנִי "בַּעַר" וּ"בְהֵמוֹת" – "אֲנִי תָּמִיד עִמָּךְ"

וְלָכֵן, אֲפִילוּ קַל שֶׁבְּקַלִּים וּפוֹשְׁעֵי יִשְׂרָאֵל מוֹסְרִים נַפְשָׁם עַל קְדוּשַּׁת ה', עַל הָרוֹב, וְסוֹבְלִים עִינּוּיִם קָשִׁים שֶׁלֹּא לִכְפּוֹר בַּה' אֶחָד

וְאַף אִם הֵם בּוּרִים וְעַמֵּי הָאָרֶץ וְאֵין יוֹדְעִים גְּדוּלַּת ה'

וְגַם בַּמְעַט שֶׁיּוֹדְעִים אֵין מִתְבּוֹנְנִים כְּלָל, וְאֵין מוֹסְרִים נַפְשָׁם מֵחֲמַת דַּעַת וְהִתְבּוֹנְנוּת בַּה' כְּלָל

אֶלָּא בְּלִי שׁוּם דַּעַת וְהִתְבּוֹנְנוּת, רַק כְּאִלּוּ הוּא דָּבָר שֶׁאִי אֶפְשָׁר כְּלָל לִכְפּוֹר בַּה' אֶחָד

בְּלִי שׁוּם טַעַם וְטַעֲנָה וּמַעֲנֶה כְּלָל

וְהַיְינוּ, מִשּׁוּם שֶׁה' אֶחָד מֵאִיר וּמְחַיֶּה כָּל הַנֶּפֶשׁ

עַל יְדֵי הִתְלַבְּשׁוּתוֹ בִּבְחִינַת חָכְמָה שֶׁבָּהּ, שֶׁהִיא לְמַעְלָה מִן הַדַּעַת וְהַשֵּׂכֶל הַמּוּשָּׂג וּמוּבָן 

Az előző fejezetben az Álter Rebbe a következő verset tárgyalta: „Mert ez a dolog nagyon közel van hozzád, a szádban és a szívedben, hogy megtedd”¹ (vagyis a micvákat szívvel, Isten iránti szeretettel és áhítattal lehet teljesíteni). Elmagyaráztuk, hogy az Isten nagyságán való elmélkedés által minden ember eljuthat az ilyen szeretet és áhítat megtapasztalására. Ugyan nem minden ember cádik, aki képes tökéletesen uralkodni szíve érzésein, de minden ember érzései valójában elméje irányítása alatt áll, és elméjét meditációban bármilyen témára összpontosíthatja, amire csak akarja. Még ha az ilyen meditáció által kiváltott szeretet és áhítat nem is nyilvánul meg a szívében, legalább az elméjében és a szíve mélyén megjelenik. A szeretetnek és az áhítatnak még ez a nem-kifinomult formája is elegendő ahhoz, hogy motiválja az embert a micvák betartására.

Egy probléma van csak. Az ilyen szeretetről és áhítatról nem igazán lehet azt mondani, hogy elérésük „nagyon közel” van mindenkihez. A meditációhoz az adott téma ismerete és intellektuális hajlam szükséges. Ha valaki kevéssé érti Isten nagyságát, vagy ha nincs meg az intellektuális képessége a meditációhoz, hogyan lehet „nagyon közel” hozzá, hogy a micvákat Isten iránti szeretettel és áhítattal tartsa be?

A következő fejezetekben az Álter Rebbe ezért egy alternatív módszert fog ismertetni az Isten iránti szeretet és áhítat elérésére, egy olyan módszert, amelyet még az is alkalmazhat, akinek a fent említett hiányosságai vannak. Ez abban áll, hogy felébresztjük azt a természetes Isten-szeretetet, amely minden zsidó szívében rejtve van, azt a szeretetet, amely a születésünktől fogva ősatyáinktól kapott örökségünk. E tekintetben tehát nincs szükség meditációra ahhoz, hogy felébresszük ezt a szeretetet; mindössze annyit kell tennünk, hogy felidézzük és tudatosítjuk magunkban ezt a szeretetet - és ez az emlékezés fogja motiválni az embert a micvák betartására. Mivel tehát nincs szükség meditációra, így az Isten iránti szeretet és áhítat valóban „nagyon közel van” és mindenki számára elérhető.

Hogy világosabban és pontosabban magyarázzuk a „nagyon” szót, mely a fent említett versben olvasható: „Mert ez a dolog nagyon közel van hozzád...”¹ bizonyossággal fel kell ismerni, hogy még az a személy is, aki csak korlátozottan érti Isten nagyságát, így nem rendelkezik a meditációhoz szükséges adottságokkal, és szíve nem képes arra, hogy felfogja az áldott végtelen Isten nagyságát, hogy meditációval félelmet és szeretetet hozzon létre, az elméjében és az értelmében, mégis „nagyon közeli dolog” számára, hogy gyakorolja a Tóra összes parancsolatát, és különösen a Tóra tanulmányozását, amely mindezekkel egyenértékű.

Mindezt a szájában és a szívében tudja teljesíteni, a szíve mélyéről, teljes őszinteséggel, szeretettel és félelemmel. Hogyan? Azzal a rejtett szeretettel, amely minden zsidó szívében jelen van, és amelyet ősatyáinktól örököltünk.

Ám előbb világosan és pontosan meg kell magyaráznunk ennek a szeretetnek az eredetét, vagyis azt, hogy a lélek melyik szintjéről származik, és a jellegét, vagyis azt, hogy ez a szeretet miféle vágyódást jelent. Továbbá, hogy hogy lett ez a szeretet az örökségünk? Hogyan lehet örökölni egyáltalán a szeretetet? És hogyan tartalmaz mindez félelmet?

A magyarázat a következő: Az ősatyák valóban Isten „szekere” voltak, azaz teljesen alávetették magukat Isten akaratának, és nem volt más szándékuk, csak az isteni akarat, ahogyan a szekérnek sincs saját akarata, hanem a lovas akarata irányítja. 

Ezért érdemelték ki, hogy leszármazottaik minden következő nemzedéke számára örökre „lehozhassák” a nefesüket, ruáchjukat és nesámájukat (a lélek három aspektusa) a Négy Világ tíz szent szefirájából, mely az ácilut, brijá, jecirá és ászijá.³ A Négy Világ közül melyikből és e világokon belül melyik szefirából származik a lélek? Minden egyénnek a maga szintje és a tettei szerint.

Mindenesetre még a legméltatlanabb és legbűnösebb zsidók is képesek lehozni a házasságukkal egy nefest a málchut deászija („királyi attribútum a tettek világában”) nefes szintjéről.

Ez azt jelenti, hogy minden zsidó pár egyesülése, függetlenül attól, hogy milyen alacsony a spirituális szintjük, egy lelket szül, legalábbis a szentség legalacsonyabb szintjéről. Ez a legalacsonyabb szint a nefes demálchut deászija, mivel az ászijá a legalacsonyabb a Négy Világ közül, és a malchut a legalacsonyabb szefiráezen e Világon belül. A málchut maga is három szintből áll - nefes, ruách és nesámá -, a nefes pedig a legalacsonyabb a három közül. Ezen kívül, ahogy az előző fejezetekben láttuk, maga a lélek is a nefes, a ruách és a nesámá három szintjéből áll. Így annak, akinek csak olyan nefes adatott, amely a nefes demálchut deászijából ered, a lelki hierarchia legalsó szintjéről.

Amely a szentség legalacsonyabb szintje ászijá világában. Mégis, mivel a málchut egyike a tíz szent szefirának, és mivel a szentség az egység birodalma, ahol minden szint az összes többi szintből áll, kényszerűen ez, az ászijá legalacsonyabb szintje, az ászijá összes többi szintjéből tevődik össze, beleértve a chochmá deásziját, „A cselekvés világának bölcsességét”, az ászijá legmagasabb szefiráját, amelyben (achochmá deászijában) belé van öltöztetve a chochmá demálchut deácilut („Királyi bölcsesség az Emanáció világában”²). A chochmá demálchut deácilutba öltözik a chochmá deácilut, mivel az ácilut összes szefirája magában foglalja egymást, amit viszont az áldott Ejn Szof (végtelen) tényleges fénye világít meg, ahogyan írva van: „Isten az Ő bölcsességében alapította a földet”³, és az is írva van: „Bölcsességgel teremtetted mindezt”⁴.

Így látjuk, hogy az áldott Ejn Szof fénye a bölcsesség képességébe öltözik az emberi lélekben, bármilyen zsidó is legyen az illető. A lélek bölcsesség képessége viszont, az áldott Ejn Sof fényével együtt, amely ebbe öltözik, a lélek minden szintjét teljes egészében, mintegy tetőtől talpig, azaz a lélek legmagasabb szintjétől a legalacsonyabbig átjárja, hogy isteni életerővel éltesse azokat, amint meg van írva: „A bölcsesség életet ad azoknak, akik birtokolják”.⁵ (Néha pedig még a bűnöket elkövető zsidók is nagyon magas lelkeket hozhatnak le gyermekeik számára, amelyek a klipot mélyén voltak, ahogyan azt a Széfer Gilgulimban elmagyarázzák.)

Visszatérve eredeti mondandójához, miszerint minden zsidó lelke a szent szefirotokból ered, és hogy végső soron minden lelket az Éjn Szof fénye éltet a lélek bölcsesség (chochmá) képessége révén, a Tánjá most elmagyarázza, hogy miért a chochmá az, amely az Éjn Szof fényének eredeti befogadója. 

A chochmá, amely, amint azt a 3. fejezetben kifejtettük, az értelem vagy egy gondolat kezdeti felvillanása, az intelligencia és a megértés forrása, amely először a biná képességében kezd kibontakozni, mivel, amint azt ott kifejtettük, a biná jelenti azt a képességet, hogy egy gondolatot annak minden részletében és elágazásában megragadjunk; magasabb rendű, mint a biná, amely egy gondolat megértésének és megragadásának képessége. A lélek alacsonyabb képességeivel való kapcsolatában a chochmá két ellentétes aspektusból áll: Egyrészt a chochmá a megértés és a felfogás felett áll - tehát meghaladja a lélek alacsonyabb képességeit, és a chochmának ez az aspektusa teszi lehetővé, hogy az Éjn Szof fényének befogadója legyen, amint azt hamarosan elmagyarázzuk, másrészt a chochmá az értelem és a megértés forrása, és így kapcsolódik az alacsonyabb képességekhez.

A chochmának ez utóbbi aspektusa az, ami lehetővé teszi, hogy átjárja az egész lelket (amint azt korábban már említettük), és aktív állapotában még a gondolkodásra, a beszédre és a cselekvésre is hatással van (amelyek még a lélek legalacsonyabb képességeinél is alacsonyabb rendűek, mivel csupán a lélek „ruhái”, a kifejezés szervei), amint azt a 19. fejezetben még kifejtjük.

A chochmá szó etimológiai összetétele erre a kettős természetre utal. A chochmah két szót tartalmaz: כֹּ"חַ מָ"ה-„az ismeretlen képessége”. (Szó szerint a מַה azt jelenti: "Mi?" - ahogyan az ember megkérdezne valamit, amit nem tud felfogni: "Mi az?"). Ezért, bár értelmi képesség (és így a többi, alacsonyabb rendű képességgel rokon), mégis olyan, amelyet az értelem még nem tud felfogni vagy megragadni, és ezért a többiek felett és felett is áll. Ezért az Éjn Szof fénye, áldott legyen Ő, akit semmilyen gondolattal nem lehet felfogni, a chochmában rejlik.

Azok a képességek, amelyek funkciója az értelem és a megértés, nem nem képesek az Éjn Szof fényének befogadására, mert a tudás nem képes megérteni a megismerhetetlent. Csak a chochmá az, amely maga is magasabb a felfogóképességnél, ezért képes befogadni az isteni fényt.

Ezért minden zsidó, még a nők és az írástudatlanok is, akik nem ismerik Isten nagyságát, hisznek Istenben, mivel a hit túl van az értelem és a felfogás határain, vagyis a hit azt a képességet jelenti, hogy felfogjuk azt, amit az értelem nem tud, mert írva van: „ Az együgyű minden szónak hisz, de az okos ügyel lépésére.”⁶ 

A Mindenhatóval kapcsolatban, aki túl van az intelligencián és a tudáson, és „akit semmilyen gondolattal nem lehet felfogni” - minden ember olyan előtte, mint a bolondok, és ezért csak a hit által tudják felfogni Őt, ahogy írva van: „oktalan voltam és tudásom nem volt, akár a barom voltam veled szemben...De én mindig veled vagyok...”⁷

Ami azt jelenti, hogy „mivel oktalanul és vadállatként közeledem Hozzád - vagyis a hit irracionális ereje által -, pontosan ezért és ezáltal vagyok állandóan Veled". Ezért még az értéktelenek legértéktelenebbjei és a bűnösök Izraelben (a zsidó nép körében) is feláldozzák életüket Isten Nevének szentségéért, és inkább szenvednek kemény kínzásokat, minthogy megtagadják Isten egységét, még akkor is, ha azok oktalanok és írástudatlanok, akik nem ismerik Isten nagyságát. Még az a kevés tudás amivel rendelkeznek sem motiválja őket, mert egyáltalán nem mélyednek el benne, így önfeláldozásuk semmiképpen sem Isten ismeretéből vagy az Istenen való meditációból fakad. Ezzel szemben készek feláldozni az életüket minden tudás és megfontolás nélkül, de számukra is teljesen lehetetlen volna lemondani az egyetlen Istenről, mindenféle indok vagy racionális érv nélkül.

Ez azért van így, mert az egyetlen Isten megvilágítja és élteti az egész lelket azáltal, hogy a chochmá képességébe öltözik, amely túl van minden felfogható tudáson vagy intelligencián. 

1. Ezeket a fogalmakat a 2. fejezetben és az ott található jegyzetekben elmagyaráztuk
2. Emanációnak, a kabala nyelvén ácilut, Isten lényegének megjelenése
3. Példabeszédek 3:19
4. Zsoltárok 104:24
5. Prédikátor 7:12
6. Példabeszédek 14:14
7. Zsoltárok 73:22-23