Tánjá - Likuté Ámárim

אַךְ נֶפֶשׁ הַחִיּוּנִית הַבַּהֲמִית שֶׁבְּיִשְׂרָאֵל שֶׁמִּצַּד הַקְּלִיפָּה, הַמְלוּבֶּשֶׁת בְּדַם הָאָדָם כַּנִּזְכָּר לְעֵיל

וְנַפְשׁוֹת בְּהֵמוֹת וְחַיּוֹת וְעוֹפוֹת וְדָגִים טְהוֹרִים וּמוּתָּרִים בַּאֲכִילָה, וְקִיּוּם וְחַיּוּת כָּל הַדּוֹמֵם וְכָל הַצּוֹמֵחַ הַמּוּתָּר בַּאֲכִילָה

וְכֵן קִיּוּם וְחַיּוּת כָּל הַמַּעֲשֶׂה דִּבּוּר וּמַחֲשָׁבָה בְּעִנְיְינֵי עוֹלָם הַזֶּה שֶׁאֵין בָּהֶם צַד אִיסּוּר

לֹא שֹׁרֶשׁ וְלֹא עָנָף מִשַּׁסַ"ה מִצְוֹת לֹא תַעֲשֶׂה וְעַנְפֵיהֶן דְּאוֹרַיְיתָא וּדְרַבָּנָן

רַק שֶׁאֵינָן לְשֵׁם שָׁמַיִם

אֶלָּא רְצוֹן הַגּוּף וְחֶפְצוֹ וְתַאֲוָתוֹ

וַאֲפִילוּ הוּא צוֹרֶךְ הַגּוּף וְקִיּוּמוֹ וְחַיּוּתוֹ מַמָּשׁ, אֶלָּא שֶׁכַּוָּונָתוֹ אֵינָהּ לְשֵׁם שָׁמַיִם כְּדֵי לַעֲבוֹד אֶת ה' בְּגוּפוֹ

לָא עֲדִיפֵי מַעֲשֶׂה דִּבּוּר וּמַחֲשָׁבוֹת אֵלּוּ מִנֶּפֶשׁ הַחִיּוּנִית הַבַּהֲמִית בְּעַצְמָהּ

וְהַכֹּל כַּאֲשֶׁר לַכֹּל, נִשְׁפָּע וְנִמְשָׁךְ מִמַּדְרֵגָה הַשֵּׁנִית שֶׁבִּקְלִיפּוֹת וְסִטְרָא אָחֳרָא, שֶׁהִיא קְלִיפָּה רְבִיעִית הַנִּקְרֵאת "קְלִיפַּת נוֹגַהּ"

שֶׁבָּעוֹלָם הַזֶּה, הַנִּקְרָא "עוֹלַם הָעֲשִׂיָּה", רוּבּוֹ כְּכוּלּוֹ רָע, רַק מְעַט טוֹב מְעוֹרָב בְּתוֹכָהּ

[שֶׁמִּמֶּנָּה בָּאוֹת מִדּוֹת טוֹבוֹת שֶׁבַּנֶּפֶשׁ הַבַּהֲמִית שֶׁבְּיִשְׂרָאֵל, כְּמוֹ שֶׁנִּתְבָּאֵר לְעֵיל]

וְהִיא בְּחִינָה מְמוּצַּעַת בֵּין שָׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת לְגַמְרֵי וּבֵין בְּחִינַת וּמַדְרֵגַת הַקְּדוּשָּׁה

וְלָכֵן, פְּעָמִים שֶׁהִיא נִכְלֶלֶת בְּשָׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת [כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב בְּעֵץ חַיִּים שַׁעַר מ"ט רֵישׁ פֶּרֶק ד' בְּשֵׁם הַזֹּהַר], וּפְעָמִים שֶׁהִיא נִכְלֶלֶת וְעוֹלָה בִּבְחִינַת וּמַדְרֵגַת הַקְּדוּשָּׁה

דְּהַיְינוּ, כְּשֶׁהַטּוֹב הַמְעוֹרָב בָּהּ נִתְבָּרֵר מֵהָרָע וְגוֹבֵר וְעוֹלֶה וְנִכְלָל בִּקְדוּשָּׁה

כְּגוֹן דֶּרֶךְ מָשָׁל: הָאוֹכֵל בִּשְׂרָא שְׁמֵינָא דְּתוֹרָא וְשׁוֹתֶה יַיִן מְבוּשָּׂם לְהַרְחִיב דַּעְתּוֹ לַה' וּלְתוֹרָתוֹ

כִּדְאָמַר רָבָא: "חַמְרָא וְרֵיחָא כוּ'"

אוֹ בִּשְׁבִיל כְּדֵי לְקַיֵּים מִצְוַת עֹנֶג שַׁבָּת וְיוֹם טוֹב

אֲזַי, נִתְבָּרֵר חַיּוּת הַבָּשָׂר וְהַיַּיִן שֶׁהָיָה נִשְׁפָּע מִקְּלִיפַּת נוֹגַהּ, וְעוֹלֶה לַה' כְּעוֹלָה וּכְקָרְבָּן

וְכֵן הָאוֹמֵר מִילְּתָא דִבְדִיחוּתָא לְפַקֵּחַ דַּעְתּוֹ וּלְשַׂמֵּחַ לִבּוֹ לַה' וּלְתוֹרָתוֹ וַעֲבוֹדָתוֹ, שֶׁצְּרִיכִים לִהְיוֹת בְּשִׂמְחָה

וּכְמוֹ שֶׁעָשָׂה רָבָא לְתַלְמִידָיו שֶׁאָמַר לִפְנֵיהֶם מִילְּתָא דִבְדִיחוּתָא תְּחִלָּה וּבָדְחֵי רַבָּנָן.

אַךְ מִי שֶׁהוּא בְּזוֹלְלֵי בָּשָׂר וְסוֹבְאֵי יַיִן, לְמַלֹּאת תַּאֲוַת גּוּפוֹ וְנַפְשׁוֹ הַבַּהֲמִית, שֶׁהוּא בְּחִינַת יְסוֹד הַמַּיִם מֵאַרְבַּע יְסוֹדוֹת הָרָעִים שֶׁבָּהּ שֶׁמִּמֶּנּוּ מִדַּת הַתַּאֲוָה

הִנֵּה עַל יְדֵי זֶה יוֹרֵד חַיּוּת הַבָּשָׂר וְהַיַּיִן שֶׁבְּקִרְבּוֹ, וְנִכְלָל לְפִי שָׁעָה בְּרַע גָּמוּר שֶׁבְּשָׁלֹשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת

וְגוּפוֹ נַעֲשֶׂה לָהֶן לְבוּשׁ וּמֶרְכָּבָה

לְפִי שָׁעָה. עַד אֲשֶׁר יָשׁוּב הָאָדָם וְיַחֲזוֹר לַעֲבוֹדַת ה' וּלְתוֹרָתוֹ

כִּי לְפִי שֶׁהָיָה בְּשַׂר הֶיתֵּר וְיַיִן כָּשֵׁר, לְכָךְ יְכוֹלִים לַחֲזוֹר וְלַעֲלוֹת עִמּוֹ בְּשׁוּבוֹ לַעֲבוֹדַת ה'

שֶׁזֶּהוּ לְשׁוֹן "הֶיתֵּר" וּ"מוּתָּר", כְּלוֹמַר שֶׁאֵינוֹ קָשׁוּר וְאָסוּר בִּידֵי הַחִיצוֹנִים

שֶׁלֹּא יוּכַל לַחֲזוֹר וְלַעֲלוֹת לַה'

רַק שֶׁהָרְשִׁימוּ מִמֶּנּוּ נִשְׁאָר בַּגּוּף

וְעַל כֵּן צָרִיךְ הַגּוּף לְחִיבּוּט הַקֶּבֶר, כְּמוֹ שֶׁיִּתְבָּאֵר לְקַמָּן

וְכֵן הַחַיּוּת שֶׁבְּטִפּוֹת זֶרַע שֶׁיָּצְאוּ מִמֶּנּוּ בְּתַאֲוָה בַּהֲמִית, שֶׁלֹּא קִדֵּשׁ עַצְמוֹ בִּשְׁעַת תַּשְׁמִישׁ עִם אִשְׁתּוֹ טְהוֹרָה

מַה שֶּׁאֵין כֵּן בְּמַאֲכָלוֹת אֲסוּרוֹת וּבִיאוֹת אֲסוּרוֹת, שֶׁהֵן מִשָּׁלשׁ קְּלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת לְגַמְרֵי

הֵם אֲסוּרִים וּקְשׁוּרִים בִּידֵי הַחִיצוֹנִים לְעוֹלָם

וְאֵין עוֹלִים מִשָּׁם עַד כִּי יָבֹא יוֹמָם וִיבוּלַּע הַמָּוֶת לָנֶצַח, כְּמוֹ שֶׁכָּתוּב: "וְאֶת רוּחַ הַטּוּמְאָה אַעֲבִיר מִן הָאָרֶץ"

אוֹ, עַד שֶׁיַּעֲשֶׂה תְּשׁוּבָה גְּדוֹלָה כָּל כָּךְ שֶׁזְּדוֹנוֹת נַעֲשׂוּ לוֹ כִּזְכֻיּוֹת מַמָּשׁ

שֶׁהִיא תְּשׁוּבָה מֵאַהֲבָה מֵעוּמְקָא דְלִבָּא בְּאַהֲבָה רַבָּה וַחֲשִׁיקָה וְנֶפֶשׁ שׁוֹקֵקָה לְדָבְקָה בּוֹ יִתְבָּרֵךְ

וְצָמְאָה נַפְשׁוֹ לַה' כְּאֶרֶץ עֲיֵפָה וְצִיָּה

לִהְיוֹת כִּי עַד הֵנָּה הָיְתָה נַפְשׁוֹ בְּאֶרֶץ צִיָּה וְצַלְמָוֶת, הִיא הַסִּטְרָא אָחֳרָא, וּרְחוֹקָה מֵאוֹר פְּנֵי ה' בְּתַכְלִית

וְלָזֹאת צָמְאָה נַפְשׁוֹ בְּיֶתֶר עֹז מִצִּמְאוֹן נַפְשׁוֹת הַצַּדִּיקִים

כְּמַאֲמָרָם זִכְרוֹנָם לִבְרָכָה: "בְּמָקוֹם שֶׁבַּעֲלֵי תְשׁוּבָה עוֹמְדִים כוּ'"

וְעַל תְּשׁוּבָה מֵאַהֲבָה רַבָּה זוֹ אָמְרוּ שֶׁ"זְּדוֹנוֹת נַעֲשׂוּ לוֹ כִּזְכֻיּוֹת", הוֹאִיל וְעַל יְדֵי זֶה בָּא לְאַהֲבָה רַבָּה זוֹ

אֲבָל תְּשׁוּבָה שֶׁלֹּא מֵאַהֲבָה זוֹ, אַף שֶׁהִיא תְּשׁוּבָה נְכוֹנָה, וַה' יִסְלַח לוֹ, מִכָּל מָקוֹם לֹא נַעֲשׂוּ לוֹ כִּזְכֻיּוֹת

וְאֵין עוֹלִים מֵהַקְּלִיפָּה לְגַמְרֵי עַד עֵת קֵץ, שֶׁיְּבוּלַּע הַמָּוֶת לָנֶצַח.

אַךְ הַחַיּוּת שֶׁבְּטִפּוֹת זֶרַע שֶׁיָּצְאוּ מִמֶּנּוּ לְבַטָּלָה, אַף שֶׁיָּרְדָה וְנִכְלְלָה בְּשָׁלשׁ קְלִיפּוֹת הַטְּמֵאוֹת – הֲרֵי זוֹ עוֹלָה מִשָּׁם בִּתְשׁוּבָה נְכוֹנָה, וּבְכַוָּונָה עֲצוּמָה בִּקְרִיאַת־שְׁמַע־שֶׁעַל־הַמִּטָּה, כַּנּוֹדָע מֵהָאֲרִ"י זִכְרוֹנוֹ לִבְרָכָה

וּמְרוּמָּז בַּגְּמָרָא: "כָּל הַקּוֹרֵא קְרִיאַת שְׁמַע עַל מִטָּתוֹ כְּאִלּוּ אוֹחֵז חֶרֶב שֶׁל שְׁתֵּי פִיּוֹת כוּ'"

לַהֲרוֹג גּוּפוֹת הַחִיצוֹנִים שֶׁנַּעֲשׂוּ לְבוּשׁ לַחַיּוּת שֶׁבַּטִּפּוֹת, וְעוֹלָה הַחַיּוּת מֵהֶם, כַּיָּדוּעַ לְיוֹדְעֵי חֵן

וְלָכֵן לֹא הוּזְכַּר עֲוֹן זֶרַע לְבַטָּלָה בַּתּוֹרָה בִּכְלַל בִּיאוֹת אֲסוּרוֹת

אַף שֶׁחָמוּר מֵהֶן, וְגָדוֹל עֲוֹנוֹ בִּבְחִינַת הַגַּדְלוּת וְרִבּוּי הַטּוּמְאָה וְהַקְּלִיפּוֹת שֶׁמּוֹלִיד וּמַרְבֶּה בִּמְאֹד מְאֹד בְּהוֹצָאַת זֶרַע לְבַטָּלָה, יוֹתֵר מִבִּיאוֹת אֲסוּרוֹת

רַק, שֶׁבְּבִיאוֹת אֲסוּרוֹת מוֹסִיף כֹּחַ וְחַיּוּת בִּקְלִיפָּה טְמֵאָה בְּיוֹתֵר, עַד שֶׁאֵינוֹ יָכוֹל לְהַעֲלוֹת מִשָּׁם הַחַיּוּת בִּתְשׁוּבָה

אֶלָּא אִם כֵּן יַעֲשֶׂה תְּשׁוּבָה מֵאַהֲבָה רַבָּה כָּל כָּךְ, עַד שֶׁזְּדוֹנוֹת נַעֲשׂוּ לוֹ כִּזְכֻיּוֹת

מִפְּנֵי שֶׁנִּקְלְטָה בִּיסוֹד דְּנוּקְבָא דִקְלִיפָּה הַמְקַבֶּלֶת וְקוֹלֶטֶת הַחַיּוּת מֵהַקְּדוּשָּׁה

מַה שֶּׁאֵין כֵּן בְּזֶרַע לְבַטָּלָה, שֶׁאֵין שָׁם בְּחִינַת נוּקְבָא דִקְלִיפָּה

רַק שֶׁכֹּחוֹתֶיהָ וְחַיְילוֹתֶיהָ מַלְבִּישִׁים לַחַיּוּת שֶׁבַּטִּפּוֹת, כַּיָּדוּﬠַ לְיוֹדְﬠֵי חֵן

וּבָזֶה יוּבַן מַאֲמַר רַבּוֹתֵינוּ־זִכְרוֹנָם־לִבְרָכָה: "אֵיזֶהוּ מְעֻוָּות שֶׁלֹּא יוּכַל לִתְקוֹן – זֶה שֶׁבָּא עַל הָעֶרְוָה וְהוֹלִיד מַמְזֵר"

שֶׁאָז, גַּם אִם יַעֲשֶׂה תְּשׁוּבָה גְּדוֹלָה כָּל כָּךְ, אִי אֶפְשָׁר לוֹ לְהַעֲלוֹת הַחַיּוּת לִקְדוּשָּׁה

מֵאַחַר שֶׁכְּבָר יָרְדָה לָעוֹלָם הַזֶּה וְנִתְלַבְּשָׁה בְּגוּף בָּשָׂר וָדָם 

Ugyanakkor a zsidó emberben lévő, az embert éltető állati lélek, amely a klipák oldaláról származik, és amely az ember vérébe öltözik (fizikai életet biztosítva neki), ahogy fentebb említettük, és az olyan állatok, vadállatok, madarak és halak lelke, amelyek a Tóra törvényei szerint tisztának számítanak, és így engedélyezett a fogyasztásuk, valamint mindannak a létezése és életereje az élettelenek és a növények világában, amik megengedett a fogyasztásra, mind a klipát nogából származik.

Ugyanígy minden olyan cselekedet, kijelentés és gondolat létezése és életereje a hétköznapi dolgokban, amelyek nem tartalmaznak semmiféle tiltást - azaz melyek sem gyökerei, sem leágazásai  nem része a 365 tiltó előírásnak és azok mellékágainak, amelyeket vagy a Tóra kifejezett felhatalmazása, vagy rabbinikus rendeletek tiltanának - mégis amikor ezeket a megengedett gondolatokat, szavakat vagy cselekedeteket nem az Mennyek kedvéért végzik, ahogyan egyébként kellene - hanem csak a test akaratát, vágyát és kéjvágyát szolgálják,

még akkor is, amikor a testnek szüksége van ezekre a gondolatokra, szavakra vagy cselekedetkre, a test fennartásához és életéhez, mint például az evés, amelyre a testnek szüksége van a puszta létezéséhez, és amely nélkül nem tudna élni, így maga a cselekedet nem kifogásolható, ám a szándék nem az Mennyek kedvéért van, azaz, hogy a testét eszközként használja Isten szolgálatában,

Ha ez a spirituális szándék hiányzik, akkor mindezek a cselekedetek, szavak és gondolatok nem jobbak, mint maga az életre kelő állati lélek.

És minden dolog a maga összességében, azaz a lélek a tetteivel, kijelentéseivel és gondolataival együtt a klipák és a szitrá áchrá második fokozatából ered és abban merül ki, ami a kelipák fokozatosan emelkedő sorrendjében a negyedik klipá, amelyet klipát nogának, szó szerinti fordításban ragyogó klipának neveznek. Ezt a héjat azért hívják ragyogó klipának, mert dacára, hogy héjról van szó, abban még megtalálható a szentség sugara.

Ugyanis ebben a világban, amelyet az ászijá, azaz a tett világának neveznek, a legtöbb, sőt szinte az egész klipát nogá gonosz, és csak egy kevés jó vegyül el benne.

Klipát nogá a magasabb világokban is megtalálható. A jó és a rossz arányai azonban világról világra változnak. Az olám hábrijában (teremtés világa), a legmagasabb szinten a klipát nogá többnyire jó, és csak egy kis mértékben tartalmaz gonoszságot, amely elkülönül a jótól. Az olám hájecirában, amely a második szint (a formázás világa) a klipát nogá egyenlő arányban áll jóból és rosszból, míg a legalsó világban, az olám háászijában, azaz a cselekvéssel teli világban, amely a mi fizikai világunk is egyben, a klipát nogá szinte teljesen gonosz, és csak éppen hogy tartalmaz egy kis jót és fényt. Ahogy tehát egyre alá és alá szállunk a világokban, a klipát nogában található jó egyre csökken.

[Ebből a klipát nogában lévő kis mennyiségű jóból származnak azok a jó tulajdonságok, amelyek a zsidó emberek állati lelkében találhatók, amint azt fentebb kifejtettük.]

Amint azt az első fejezetben kifejtettük, a zsidók eredendően együttérző és jóindulatú tulajdonságai az ember állati lelkéből erednek. Ez a lélek ugyan klipából ered, azonban, mivel eredete a klipát nogá, amely magában foglalja a jót is képes arra, hogy az együttérzés és a jóindulat jó tulajdonságainak helyet adjon).

Mivel a klipát nogá a jó és a rossz keveréke, minden cselekedet, kijelentés és gondolat, amely a klipát nogából ered, jóra is és rosszra is használható. Sőt, ahogyan az Álter Rebbe a következőkben elmagyarázza, ugyanaz a cselekedet, kijelentés vagy gondolat lehet szent, ha a Mennyek érdekében történik, vagy gonosz, ha a szándék ezzel ellentétes.

Ez, a klipát nogá tehát egy köztes kategória a három teljesen tisztátalan klipá és a szentség kategóriája és szintje között.

Ezért néha elnyelődik a három tisztátalan klipában (ahogyan azt az Éc Cháim c. könyv 49. kapu, 4. fejezet eleje, a Zohárra hivatkozva magyarázza), máskor pedig elnyelődik a Szentség kategóriájában és annak a szintjére emelkedik. 

Ez azt jelenti, hogy amikor a benne keveredő jót kivonják és elválasztják a rossztól, akkor felülkerekedik azon, és felemelkedik, hogy elvegyüljön a Szentségben.

Az Alter Rebbe most egy példát hoz egy „semleges" cselekedetre vagy kijelentésre, amely a klipát nogából ered, és így jóra vagy rosszra egyaránt felhasználható, bemutatva, hogy maga a cselekedet vagy szó hogyan válik szentté, ha a motivációja a Mennyek érdekében történik, ezzel szemben hogyan degradálódik a „három teljesen tisztátalan klipá” szintjére, ha pusztán a fizikai vágy vezérli.

A példa, amelyet az Álter Rebbe használ az evés, mely ugyan a legállatiasabb cselekedeteink egyike, ugyanakkor ha a szentség szolgálatában tesszük, úgy az isteniség szintjére lehet emelni.

Például, ha valaki zsíros marhahúst eszik és fűszeres bort iszik, nem fizikai vágyból, hanem azért, hogy elméjét kiszélesítse Isten és az Ő Tórája szolgálatára - ahogy Rava mondta:¹ „A bor és az illat befogadóbbá teszi az elmémet” - vagy azért, hogy teljesítse a sábát és az ünnepek élvezetének parancsolatát.²

Ha valaki tehát ilyen módon eszik és iszik, akkor a hús és a bor életereje, amely a klipát nogából származik, elveszíti gonosz mivoltát és felemelkedik szentséghez, mint égőáldozat és áldozat. Vagyis a klipát nogából származó életerő, amelyet az étel és ital tartalmaz, teljesen átadja magát a szentségnek.

Így van ez a beszéddel kapcsolatban is: a szent céllal kimondott szavak életereje felemelkedik és elnyelődik a szentségben. Például: aki humoros megjegyzést tesz, hogy elméjét élesítse és szívét örömmel töltse el Isten és az Ő Tórája és szolgálata - amit örömmel kell gyakorolni, ahogy Ráva tette a tanítványaival,³ amikor humoros megjegyzéssel kezdte a beszédét, mire a tanulók vidámabbá váltak, ezzel Rává felkeltette az érdeklődésüket és fogékonyabbak lettek a később elhangzó tanításokra.

Az evés, mint cselekedet, esetében használt példa a beszédre is igazkor: amikor egy humoros megjegyzést isteni szándékkal teszünk, a szavak életereje, amely a klipát nogából ered ezáltal akár lehetne rossz vagy jó is, kivonódik a klipát nogá gonoszságából, és elnyelődik a szentségben.

Másrészről, ha valakik olyanok, akik falánkságból húst esznek és bort isznak, hogy testi vágyukat és állati lelküket kielégítsék, akkor mivel az állati lélek négy gonosz eleme közül ez a vágy a víz elemhez tartozik, amelyből az élvezetek iránti vágy származik, ilyen esetben az elfogyasztott hús és bor életereje lebomlik, és átmenetileg elnyelődik a három tisztátalan klipá, azaz héj, teljes gonoszságában. 

Az ő, azaz a falánk ember, teste ruhává és „járművé" válik ezeknek a klipáknak. 

A „jármű" kifejezés a teljes alárendeltség analógiája; ahogyan a jármű teljesen alá van rendelve a vezetője akaratának, mivel nincs saját akarata, ez esetben is az illető teljesen alá van rendelve a három tisztátalan klipának.

De az ilyen ember teste csak átmenetileg marad így, amíg az illető meg nem bánja és vissza nem tér Isten és az Ő Tórája szolgálatába - ekkor megszűnik a klipák hordozója lenni; az étel és ital energiája ekkor felszabadul a klipákból és visszatér a Szentségbe.

Mivel ugyanis a hús és a bor kóser és megengedett volt, és csak az ember élvezet utáni vágya rontotta le őket, megvan az erejük, hogy visszatérjenek és felemelkedjenek vele együtt, amikor visszatér Isten szolgálatába - ekkor az ételből és italból nyert erőt Isten szolgálatában használják fel.

Ez a heter, azaz megengedhetőség és a mutár, azaz megengedett kifejezések jelentése. Amit szabad tenni vagy enni, azt mutárnak nevezik, ami szó szerint azt jelenti, hogy felszabadított vagy kötetlen. A mi kontextusunkban a kifejezés azt jelenti, hogy a megengedett dolog nincs a klipákhoz „kötve”. Vagyis nincs megkötve és leláncolva a „külső erők", azaz a klipák és a szitrá áchrá hatalma által, amelyek a Szentség birodalmán kívül esnek, és megakadályoznák, hogy az illető visszatérjen és felemelkedjen Istenhez.

Mindazonáltal, még ha ez az energia vissza is tér a Szentségbe azáltal, hogy a személy visszatér Isten szolgálatába, a testben marad némi nyoma a gonoszságnak.

A megengedett ételek testi örömökért való fogyasztása az étel teljes gonoszságba süllyedését okozza. Ezt követően az étel a test részévé válik. Bár a bűnbánat nemcsak a személyt, hanem az étel és ital energiáját is felemeli, mégis, mivel a test részévé vált, a gonoszság valamelyes megmarad.

Emiatt a testnek át kell esnie a „sír tisztítótüzén”, amint azt később elmagyarázzuk.

Ugyanez vonatkozik az ember testéből állati kéj, azaz az intim együttlét során kicseppenő ondócseppek életképességét illetően is, ha valaki nem szent módon viselkedett a feleségével való intimitás során, az asszony tisztasági állapotában. Az életerő ebben az esetben is átmenetileg elnyelődik a három tisztátalan klipá teljes gonoszságában, amíg az illető meg nem bánja tettét.

A fenti példákban a bűn nem magában a cselekedetben rejlik, amely egyébként megengedett, sokkal inkább abban, hogy az illető öncélúan cselekszik - a testi örömök miatt, nem pedig szent célért.

Ezzel szemben teljesen más a helyzet a tiltott ételekkel és a tiltott közösüléssel kapcsolatban, amelyek, mivel tiltott cselekedetek, a három teljesen tisztátalan klipából nyerik életerejüket.

Ezeket a külső erők, azaz a klipák örökre megkötik.

Ezek, e tiltott cselekedetek életereje nem emelkednek ki a klipák fogságából, amíg „el nem jön az ő napjuk, amikor a halál, (azaz a klipák, amelyeket akár halálnak is hívunk, amiért ellenállnak az Istenfélelemnek, ami viszont az élet szinonimája) örökre elnyelődik, azaz örökre eltörlődik', ahogyan írva van: „A tisztálanság szellemét pedig eltörlöm a Földről”⁴.

Vagy egészen addig, míg az illető nem mutat olyan nagyfokú bűnbűnatot, hogy bűnei egyenesen érdemekké válnak.

De vajon hogyan kell ilyen bűnbánatot végezni?

Ez "az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánat, amely a szív mélyéről jön, nagy szeretettel és buzgalommal, egy olyan lélekből, amely szenvedélyesen vágyik Istenhez - áldassék - való ragaszkodásra, és szomjazza Istent, ahogyan a kiszáradt és terméketlen talaj kétségbeesetten szomjazza a vizet. 

Mivel ugyanis eddig - amíg meg nem tért - lelke a kopár pusztaságban és a halál árnyékában volt, ami maga a szitra áchrá, és messze volt Isten arcának fényétől, ezért most, hogy az Isten iránti szeretetből megbánta bűnét, lelke még intenzívebben szomjazza Istent, mint az igazak lelke, akik soha nem vétkeztek.

A kiszáradt sivatag és a víz hasonlata alapján az igaz cádik (igaz ember), aki mindig közel van Istenhez, olyan, mint az, akinek mindig kéznél van a víz - a szomjúsága ezért soha nem olyan erős. A bűnbánó ember azonban olyan, mintha sivatagban lenne, ahol a víz hiánya miatti szomjúsága még intenzívebb.

Ahogy a bölcseink mondják, legyen áldott az emlékük: „Ahol a bűnbánó emberek állnak, ott még a tökéletesen igazak sem állhatnak”⁵. Hiszen, ahogyan azt korábban elmagyaráztuk, a cádikból hiányzik a bűnbánó ember nagyfokú vágyódása Isten után.

Csak az ilyen nagy szeretetből való bűnbánatról mondják bölcseink, hogy „a bűnbánó előre megfontolt szándékkal elkövetett bűnei is érdemekké válnak”⁶ , mivel ezeken keresztül (a bűnökön keresztül, amelyek korábban eltávolították őt Istentől) jutott el, amikor bűnbánatot tartott, ehhez a nagyfokú szeretethez Isten iránt. Bűnei tehát ugyan azt a hatást érték el, mint a micvák betartása: nagyobb szeretetet váltottak ki benne Isten iránt.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy azelőtt is lehetséges - mielőtt a gonosz teljesen eltűnik a földről a Messiás eljövetelekor - hogy a tiltott cselekedetek életerejét a klipákból „az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánat” által kiszabadítsuk.

Ugyanakkor abban az esetben, ha a bűnbánat nem ilyen nagyfokú Isten iránti szeretetből fakad, még ha maga a bűnbánat megfelelő bűnbánat is, és Isten biztonyosan megbocsát neki, mindazonáltal a bűnei nem alakulnak át az erényekkel egyenértékűvé.

És ilyen esetben nem emelkednek ki teljesen a klipából, oly módon, hogy a bűnnek nyoma se marad „az idők végezetéig”⁷ , amikor is „a halál örökre elnyeli".

Azonban a pazarlóan kibocsátott spermacseppekben lévő életerő, még ha le is bomlott és beépült a három tisztátalan kelipotba, mégis felemelkedhet onnan az igazi bűnbánat és az intenzív koncentráció és odaadás, azaz káváná által a lefekvés előtti Smá elmondása során, amint azt mesterünk, az áldott emlékű Jichák Luriá rabbi tanításaiból ismerjük.

Erre utal a talmudi mondás: „Aki lefekvéskor elmondja a Smát, az olyan, mintha kétélű kardot tartana a kezében”.⁹ 

Vagyis az egyik él, amellyel megöljük az „idegen erők" (a klipák) testét, amelyek az ondócseppekben lévő életerő ruhájává váltak, és a másik él, amellyel az életerő felemelkedik belőlük (a klipákból), amint azt a Kabbalát tanulók jól tudják.

Ezért az sperma pazarló kibocsátásának bűnét a Tóra nem említi a tiltott nemi kapcsolatok felsorolásában, még akkor is, ha a sperma felesleges elpazarolása bizonyos szempontból förtelmesebb, mint azok a tiltott nemi kapcsolatok, melyeket a Tóra felsorol, és az egyén bűne nagyobb, tekintettel a tisztátalanság és a klipák nagyságára és sokaságára e bűn esetén, amikor rendkívül nagy mértékben nemzi és szaporítja őket, azaz a klipákat a felesleges magvesztés által, még inkább, mint a tiltott együttlétek által. 

Csakhogy minőségileg mérve ez a bűn, a spermium elvesztegetése más, a tiltott együttlétek esetében ugyanis az ember plusz energiát és életerőt ad a legtisztátalanabb klipáknak, amelyből az ember hétköznapi bűnbánattal képtelen felemelni az életerőt, hacsak nem bánja meg olyan nagy szeretettel, hogy szándékosan elkövetett hibái érdemekké alakulnak át.

Mivel a felesleges magvesztés bűne „szeretetből való megbánás" nélkül is jóvátehető, a Tóra nem sorolja ezt a bűnt a tiltott közösülések közé. E bűnt illetően a lealacsonyodott életerő szentséggé emeléséhez csupán a megfelelő, igaz szándékkal és odaadással történő bűnbánat szükséges a lefekvés előtti Smá elmondása során. 

Az alábbi jegyzetben az Álter Rebbe elmagyarázza, hogy a tiltott közösülés miért igényel nagyobb bűnbánatot, mint a pazarló magvesztés. 

[Ennek az az oka, hogy a tiltott együttlétek révén ez az életerő elnyelődött a klipá „feminin" elemében lévő jeszod (azaz alap) szintjén, amely befogadja és elnyeli a szentségből származó életerőt - ahogyan a fizikai ondó is elnyelődik a nőben, ezeknek a bűnöknek az esetében.

De nem így van ez az olyan felesleges magvesztés esetén, amelyben nem jelenik meg a klipa „feminin” aspektusa, csak annak (a kelipának) ereje és energiája öltöztetik (azaz foglalják magukba) az ondó életerejét, amint azt a Kabbala tanulói tudják.] 

A fenti magyarázatból, miszerint a tiltott együttlétek életereje kiváltható a „szeretetből való bűnbánat” által, megértjük azt, amit Bölcseink mondanak: „Mi az a görbe dolog, melyet nem lehet kiegyenesíteni?¹⁰ Azaz melyik az a hiba, amelyet nem lehet jóvátenni? - a vérfertőző közösülés és a mámzer (törvényen kívüli kapcsolatból született gyerek) születése”.¹¹ 

Amint azt magyaráztuk, a tiltott nemi kapcsolatok vagy a felesleges magvesztés bűnéből, mégha tökéletesen nem is tehető jóvá, létezik bűnbocsánat. Azonban amennyiben a tiltott nemi kapcsolatból gyermek születik, az visszafordíthatatlan. A zsidó vallásjogban ugyanis a törvénytelen gyermek (mámzer) örök nemzedékeken keresztül marad a mámzer jogi státuszában.

Hiszen, ha egyszer a mámzer (törvényen kívül született gyermek) megszületett, hiába tesz a bűnös olyan nagy bűnbánatot, mint „a nagy szeretet bűnbánata", még úgy sem tudja elérni, hogy az életerő felemelkedjen a Szentségbe, mivel az már leszállt ebbe a világba, és húsból és vérből való testbe öltözött.

1. Joma 76b
2. Misné Torá, Hilchot Sábát 30:7, Hilchot Jom Tov 6:16, Sulchán Áruch háRáv, Orech Cháim 242:1, 529:1,3
3. Pszáchim 117a
4. Zechárjá 13:2
5. Bráchot 34b
6. Joma 86b
7. Dániel 11:35
8. Jesájá 25:8 alapján
9. Bráchot 5a
10. Példabeszédek 1:15 alapján
11. Chágigá 9a